Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2020. július 5. 12:14 Élet

Engedni kell a gyereknek, hogy élje a saját életét

Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, de ha túlságosan irányítani szeretné az életét, az már többet árt, mint használ. Egy amerikai kutatás annak járt utána, hogy milyen hatással van a tinédzserek hosszú távú fejlődésére, ha a szüleik erős kontroll alatt tartják őket serdülőkorukban.

A kutatásban 184 résztvevőt figyeltek meg 13 és 32 éves kora között, egy évente kitöltött kérdőív segítségével. A korai szakaszban a szüleikről és önmagukról kellett kérdéseket megválaszolni, míg felnőtt korban a magánéletükkel és a végzettségükkel kapcsolatos kérdéseket kaptak.

Ezen kívül serdülőkorban az osztálytársaiktól is megkérdezték, hogy mennyire kedvelik a résztvevőket, illetve videofelvételen is megfigyelték, hogyan viselkednek a barátaik társaságában. Felnőtt korban ugyanígy azt vizsgálták videók segítségével, hogy hogyan viselkednek a párjukkal.

A kísérletben résztvevők fele-fele arányban voltak nők és férfiak, nagyon különböző társadalmi rétegekből kerültek be résztvevők, 40 százalékuk vallotta magát valamilyen kisebbséghez tartozónak.

Az eredmények azt mutatták, hogy akiknek a szülei túlságosan irányítani akarták az életüket, azok

kisebb eséllyel éltek párkapcsolatban 32 éves korukra, és alacsonyabb volt az iskolai végzettségük is.

Akik mégis párkapcsolatban éltek, az átlagnál nagyobb eséllyel választottak olyan partnert, akivel nem tudtak támogató kapcsolatot kialakítani.

Ez leginkább abból fakadt, hogy tinédzser korukban nem lettek eléggé érettek lelkileg, és a társaik sem fogadták be őket. Mivel a túlzott irányítás hatására a gyerekekben nem fejlődik ki az önállóság, ezért kevésbé tudják megvalósítani önmagukat, nem függetlenednek időben a szüleiktől.

Ennek következtében alacsonyabb lesz az önbizalmuk, és ez olyan lemaradáshoz vezet, amit nehéz később behozniuk. Ezeknek a gyerekeknek rosszabb lesz a teljesítménye, és az alacsony önbizalom miatt nehezebben fognak párt találni. A tanulmány eredményei szerint ráadásul ez a hatás egészen

hosszan tartó befolyással lehet a felnőttkori életükre is.

Ezért a szerzők szerint a szülők azzal tehetik a legjobbat a gyermekeiknek, ha megfelelő mozgásteret engednek nekik, ami segíti őket a függetlenség és az önállóság elérésében, hiszen ha ez nem történik meg tinédzser korban, akkor később már nagyon nehéz megküzdeni az ebből fakadó problémákkal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor segítünk a gyerekünknek a leginkább, ha időben megtaláljuk, miben jóMár meghaladta a szigorú nevelés korát az oktatástudomány, sokkal fontosabb az egyénre szabott szülői odafigyelés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gyerekek gyermeknevelés magánélet szülő teljesítmény Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.