Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. január 16. 14:45 Élet

Eladták és feldarabolják a világ második legnagyobb gyémántját

Tavaly áprilisban hozták a felszínre Botswanában a nagyjából teniszlabda nagyságú, Sewelo névre keresztelt gyémántot, amely 1758 karátjával a valaha megtalált második legnagyobb. A drágakövet eddig birtokló Lucara Diamond Corp. most bejelentette, hogy megállapodott egy antwerpeni székhelyű feldolgozóval, illetve a Louis Vuittonnal, ennek értelmében a követ feldarabolják, és részei csiszolás után a francia luxusipari vállalat ékszereibe épülnek be.

Az üzlet keretében a Lucara közelebbről nem meghatározott „nem anyagi jellegű” előzetes díjat kap, továbbá 50 százalékos részesedést a csiszolt gyémántokból. Az üzlet része az is, hogy az ékszerek eladásából befolyó összeg 5 százalékát a Lucara által kezdeményezett közösségi programokra fogják költeni Botswanában.

A Bloomberg cikke szerint az egyelőre nem világos, hogy az ékszerek milyen áron kelhetnek el, mert a gyémánt megtalálásakor a Lucara azt közölte, hogy a minősége elmarad a drágakő standardtól. Igaz, a cég mostani közleménye szerint a későbbi vizsgálatok megállapították, hogy az egyébként fekete kő belsejében vannak drágakő minőséget elérő fehér részek.

A Louis Vuitton azt követően fordult az exkluzív ékszerek felé, hogy a párizsi Vendome téren új központi üzletet nyitott, illetve új vezető ékszertervezőt szerződtetett Francesca Amfitheatrof személyében. Mostanában mások mellett a Trónok harcában szereplő Sophie Turner népszerűsítette a cég nyakláncait és fülbevalóit.

Az egyik botswanai nyelven ritka leletet jelentő Sewelo a második ezer karát feletti gyémánt, amely a Lucara Karowa nevű bányájából került elő az utóbbi négy évben. Amikor az előzőt, az 1109 karátos Lesedi La Ronát 2015-ben felszínre hozták, akkor az volt a valaha megtalált második legnagyobb gyémánt, és végül 53 millió dollárért kelt el. Ugyanebből a bányából került ki egy 813 karátos drágakő is, amelyért 63 millió dollárt adtak egy aukción. Ezek azonban nem mérvadók a Sewelo szempontjából, mert sokkal értékesebb kategóriába tartoznak.

A világ valaha megtalált legnagyobb gyémántja az 1905-ben a dél-afrikai Pretoria közelében felszínre hozott 3106 karátos Cullinan, amelyet szintén több darabra vágva dolgoztak fel. Az ebből származó két legnagyobb csiszolt gyémánt az angol koronázási ékszereket ékesíti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLuxusmárkákat segít egy magyar cég, amelyet 30 milliárdért akarnak eladniFacebook-játékok automatizálásából indult az Antavo, amely a divatipart már adatalapú hűségprogramok menedzselésével nyerte meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet botswana ékszerek gyémánt louis vuitton Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.