Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. december 14. 12:47 Élet

A béna YouTube feldolgozások is az eredeti előadók zsebét tömik

2009 márciusa és 2016 októbere között a Google-höz tartozó YouTube és a német előadóművészek jogait képviselő szervezet (GEMA) háborúban állt egymással. A GEMA azt sérelmezte, hogy a YouTube úgy tesz közzé szerzői jogvédelem alatt álló videókat, hogy azokhoz a jogbirtokosok nem járultak hozzá. Miután a németek két pert is elvesztettek, és nem kaptak kártérítést, a felek 2016 végén (nem publikus feltételekkel) megegyeztek.

Amíg a vita tartott, a német YouTube felhasználói egy alternatív videómegosztót voltak kénytelenek nézni, amelyről hiányzott szinte minden, amit a GEMA által képviselt 70 ezer művész alkotott, és 2009 előtt feltöltötték a megosztóra (ezek elérését korlátozták azoknál a felhasználóknál, akik német IP címekről interneteztek).

A helyzet azonban kiváló eszközt adott két kutató kezébe ahhoz, hogy megvizsgálja, üzleti értelemben mennyire lehet káros vagy előnyös a YouTube a zenészek számára.

Fotó: AFP/Europress

A kérdés ősrégi, már a szalagos magnók miatt is az volt a zeneipar aggodalma, hogy a szabad másolás helyettesíteni fogja a vásárlást, és emiatt pénztől esnek el a kiadók. A digitális megosztók (Napster, Kazaa, Soulseek), majd a YouTube megjelenésével azonban hirtelen sokkal nagyobb lett az ingyenes másolás vagy zenehallgatás lehetősége, a szerzői jogok tulajdonosainak kontrollja pedig visszaszorult.

A kiadók és az előadók ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy a nagy bevételhez nagy elérés kell, a rádiózás aranykorszakában fizetni is hajlandóak voltak azért, hogy egy-egy számot sűrűn rotáljanak.

A zene abból a szempontból különleges áru, hogy a vevőknek általában bele kell hallgatnia a vásárlás előtt, és erre a csalira a rádió, a tévé vagy jó ideje már a YouTube is alkalmas. A német blokkolás adatai alapján azonban kiderült, hogy a YouTube-on németek számára nem elérhető számokból szerzett bevétel mindössze 5-10 százalékkal volt kevesebb, mint a szabadon nézhető klipekhez köthető pénz – írják a kutatók a VoxEu-n megjelent ismertetésükben.

Az is egyértelművé vált, hogy a YouTube blokkolása szinte csak a digitális értékesítést csökkenti (kis mértékben), a fizikai formátumok (bakelit vagy CD) eladását egyáltalán nem befolyásolja. A YouTube hiánya tehát sokkal kisebb kiesést okoz, mint amennyi előny származhat abból, ha a szám szabadon hallgatható.

A YouTube promóciós hatása az adatok alapján nem egyforma. A megosztó különönsen az induló előadóknak fontos, az ő bevételüket 66 százalékkal jobban megdobja, mint a már befutott zenészekét, ha új számmal állnak elő.

Mivel mindegy, hogy az ismertség milyen módon nő, a YouTube anarchizmusa az előadók malmára hajtja a vizet. A kalóz koncertfelvételek, a béna vagy jó feldolgozások végső soron szintén az eredeti szám ismertségét növelik, és így az eredeti előadónak is növelik a bevételét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet előadó megosztás szerzői jog YouTube zene zeneipar Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.