Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. november 23. 13:44 Élet

Egyre divatosabbá válik a munkahelyi szunyókálás

Eddig sem nézték jó szemmel a szunyókálást az amerikai hivatalokban, de kimondottan tilos sem volt, egészen mostanáig. Egy novemberi utasítás ugyanis immár félreérthetetlenül közölte a hivatalnokokkal, hogy tilos aludniuk a szövetségi kormány épületeiben, hacsak ezt nem engedélyezi kifejezetten egy illetékes.

Ez azért is érdekes, mert vannak arra utaló jelek, hogy több ország magánszektorában kezd megváltozni a munkaidő alatti szunyókáláshoz való elutasító hozzáállás. Ennek részben az az oka, hogy számos országban egyre nagyobb gond a nem megfelelő mennyiségű alvás, ami rontja a dolgozók hatékonyságát. Az amerikai Indiana államban lévő Bell State University önbevalláson alapuló felmérései szerint 2010-ben a 150 ezer válaszadó 30,9 százaléka aludt éjszakánként legfeljebb hét órát, 2018-ban viszont már a 35,6 százaléka.

A Rand elemzőcég 2016-ban öt fejlett ország vizsgálata alapján megállapította, hogy országos szinten akár a GDP 3 százaléka is elveszhet az alváshiány miatt, vagyis ha többet aludnánk, ennyivel növekedhetne a gazdaság teljesítménye.

Az öt ország közül messze az USA-nak okozza a legnagyobb kárt az alváshiány: évente akár 411 milliárd dollárral, illetve 2,3 százalékkal is ronthatja a GDP-t, de máshol is jelentős a potenciális gazdasági veszteség. Arányaiban a japán gazdaság szenvedi meg leginkább a nem alvást, itt becslések szerint 2,9 százalékkal lehetne nagyobb a gazdasági teljesítmény, ha az emberek eleget pihennének.

 

Japánban legalább nem övezi stigma a munkahelyi pihenést, számos cégnél alakítottak ki olyan hangszigetelt kabinokat, ahol a dolgozók szunyókálhatnak.

A BBC cikke szerint Nagy-Britanniában mások mellett a Ben & Jerry’s jégkrémgyártó vállalat központjában alakítottak ki alvásra szolgáló helyiségeket, amelyeket valamiért Da Vinci szobának hívnak. A berendezés elég puritán, egy ágy és egy vékony takaró szolgálja a szundikálást, amely azonban nem lehet hosszabb 20 percesnél.

A kezdeti tapasztalatok némileg vegyesek voltak. A munkahelyi alvást övező stigma miatt a feliratkozásra szolgáló papírra olyan álneveket írtak, mint a Donald kacsa, mert senki sem akarta névvel vállalni, hogy munkaidőben alszik. A feliratkozási rendszert emiatt aztán meg is szüntették – mondta a BBC-nek a vállalat szóvivője.

Saját bevallása szerint ő három év alatt négyszer használta az alvóhelyiséget, és utána mindig hatékonyabbnak érezte magát. Az egyik kollégája is ugyanerről számolt be, hozzátéve, hogy először kicsit furcsán érezte magát, hogy aludni készül munkaidőben, de utána annyival jobban tudott dolgozni, hogy később már nem volt bűntudata a hasonló alkalmakkor.

Sok cégnél azonban továbbra sincs ilyen lehetőség, amit viszont egy új szolgáltató ágazat igyekszik kihasználni. Toronto irodákkal zsúfolt negyedében egy cég 10 kanadai dollárért (nagyjából 2300 forint) 25 perces alvási lehetőséget kínál egy széles ágyon, ahol a megfelelő körülményeket vastag függönyök és levendulaillat biztosítja.

A MetroNaps nevű cég pedig futurisztikus külsejű, ergonomikus alvókabinokat árul, amelyek iránt elsősorban olyan folyamatosan működő munkahelyek érdeklődnek, mint a repterek, kórházak és gyárak. De a vezérigazgató szerint egyetemektől és fitnesztermektől is egyre több a megkeresés. Hozzátette: amikor elindultak, sokan őrültnek tartották őket, amiért a munkahelyi szunyókálásra építik az üzleti modelljüket, ma már azonban egyre kevésbé vehetik adottnak a munkaadók, hogy dolgozóik eléggé kipihenten jelennek meg a munkahelyükön.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPihenj eleget, ha jót akarsz magadnak és az országnak!Akár a GDP 3 százalékát is elviheti a kialvatlanság.

Élet alvás alváshiány hatékonyság szunyókálás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2020. június 1. 13:26 Élet

Pont olyan láthatatlanul véd a maszkviselés, mint ahogyan a vírus is terjed

Zárt térben nagyon könnyen emelkedni tud a levegőben lévő vírusos cseppek koncentrációja. A maszkviselésnek az a lényege, hogy ezt megakadályozza.

Torontáli Zoltán
2020. június 1. 07:02 Élet

Megéri leköltözni vidékre, hogy zöldséget és gyümölcsöt termeljünk magunknak?

Két tévhit akadályozza, hogy egy család önellátóvá váljon élelmiszerből. Az egyik, hogy a pázsit helyett káposztát és uborkát kell nézni a ház ablakából, a másik, hogy a kapálásba bele kell rokkanni a cél érdekében. A számok mást mutatnak.

Hajdu Miklós
2020. május 30. 16:31 Élet

Drágulhatnak az italok, mert kevesebb üzemanyag fogy a járvány miatt

Az italgyártók által használt széndioxid jórészt az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik, ezért ha nem fogy elég benzin, és nem keletkezik kellő mennyiségű gáz, akkor drágulás lehet a vége.

Fontos

Avatar
2020. június 2. 17:35 Vállalat

Nem baj, ha szigorúak a pályázat feltételei

A koronavírus-válság körüli pályázatokban megjelent szempontként, hogy a rossz cégeket nem kell támogatni. Ez nem baj, a szubjektív szempontok viszont rontják a hitelességet.

Váczi István
2020. június 1. 17:40 Világ

Újabb erős érv szól a négynapos munkahét mellett

Sok embernek most vagy pénze nincs, vagy ideje, ami a kelleténél is borúsabbá teszi a turisztikai kilátásokat. Rövidebb munkaidővel ezen is lehetne segíteni.

Jandó Zoltán
2020. május 29. 15:31 Vállalat

Öt év alatt 91 milliárdnyi profitot termelt Simicska Lajos útépítő utódja

Több mint 157 milliárdnyi árbevételt és 24,4 milliárdos profitot hozott 2019-ben a Duna Aszfalt. Ez nemcsak a cég, hanem a teljes magyar építőipar történetében rekord.