Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. szeptember 16. 12:45 Élet

Lebomló változatot készítettek a környezetszennyezés egyik szimbólumából

Előző hétfőn adták le a VOX tévécsatorna német adásában futó befektetési show, a Die Höhle der Löwen (Oroszlánok barlangja, idehaza Cápák között címen futott a franchise) legújabb részét, amely országosan ismertté tette az egyik legígéretesebb startup vállalkozást, a Rezemót. A társaság olyan kávékapszulákat gyárt és forgalmaz, amelyek fából és bioműanyag keverékéből készülnek, így akár egy sima házi komposztálóba is kidobhatók.

A műsorban üzleti ötletekhez keresnek kockázati tőkét, és amikor a négy zsűritag megismerte a Rezemo elképzeléseit, összesen 1,5 millió eurót szavazott meg neki. A (korábban felvett) műsor után meg is indultak a tőkebevonási tárgyalások, és bár végül a Rezemo két alapítója nem jutott egyezségre a befektető-zsűritagokkal, a tévészereplés sikere nyomán valószínűleg nem lesz gond pénzt szerezni.

A környezetbarát kávékapszula ötletét két fiatal német mérnök, Julian Reitze és Stefan Zender találta ki. Reitze a német vasút egyik szaúd-arábiai projektjén dolgozott, Zender pedig Sanghajban töltötte tanulmányi idejének egy részét, és mindketten azzal az élménnyel tértek vissza, hogy a csomagolási hulladék kezelése a fejlett világon kívül sokkal nagyobb problémát okoz. Reitze a Wirtschaft Wochének most azt mondta, teljesen ledöbbentek azon, hogy mennyi kávékapszula fogy világszerte, és ennek ellenére sincs még a terméknek zöld változata.

Úgy számolnak, hogy évente 60 milliárd kávékapszulát adnak el a világon, ebből 3,1 milliárdot Németországban. Csak ez utóbbi tétel évi 8 ezer tonna alumíniumhulladékot eredményez. A Nestlé, vagyis a piacvezető Nespresso márka gazdája azt szokta mondani, hogy a használt kávékapszulát érdemes nem hulladéknak, hanem újrahasznosítható anyagnak tekinteni, de ez csak hatékony gyűjtés és kezelés mellett igaz. Emellett azért is jönnek elő gyakran a kávékapszulák a környezetszennyezéssel kapcsolatos vitákban, mert

olyan területen terjedtek el, amely (vagyis a kávézás) korábban a nagyobb kiszerelések miatt sokkal kevesebb csomagolóanyagot igényelt.

A Rezemo előnye abban rejlik, hogy lebomlik, vagyis nem kell feltétlenül újrahasznosítani, sőt a házi komposztba is betehető.

Ahogy a Stern írja, a Nespresso egyébként azt szokta mondani, hogy csak alumínium csomagolásban lehet a kávé aromáját megfelelő ideig megőrizni, ez akár 24 hónap is lehet. A Rezemo szerint azonban a fogyasztási szokások nem indokolnak ilyen hosszú időtávot, az ő kapszuláik 9 hónapig tartják a kávé aromáját, és az is bőven elég.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszaváltható dobozban árul jégkrémet és sampont egy magyar származású üzletemberA falusi szikvizeshez hasonlóan hozza a tusfürdőt vagy tésztát, majd viszi el a visszaváltható csomagolást az Egyesült Államokban és Párizsban elindított Loop.

A technológia elég versenyképes árazást tesz lehetővé: a Rezemo jelenleg nettó 135 forintnak megfelelő euróért árul (14 darabos kiszerelésben) egy kávékapszulát, Magyarországon pedig egy Nespresso kapszula ára nettó 80 forint körül van. A bruttó értékben azonban kisebb a különbség, mert Németországban 7 százalék az áfa, míg Magyarországon 27, illetve a Rezemo árai a német Nespresso-árakhoz is közel járnak, így a vásárlók várhatóan nem ez alapján fognak választani a két termék között.

A Nestlé egyébként éppen most nyitott egy saját csomagolástechnikai intézetet a svájci Lausanne-ban, amely főként  az újratölthető és újrahasználható csomagolással, az egyszerűsített, illetve újrahasznosított csomagolóanyagokkal, nagy teljesítményű nem áteresztő papírokkal és bioalapú, komposztálható anyagokkal kísérletezik majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKétszer annyit fizetsz a kávéért, mint az olaszokDohában kell a legtöbbet fizetni egy csésze kávéért, Lagosban a legkevesebbet, de Rómában és Milánóban is olcsón kávézhatunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet kapszula kávé kávékapszula Nespresso Rezemo Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.