Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. szeptember 12. 11:46 Élet

Magyar üzletember vett milliárdos luxusvillát Los Angelesben

Los Angeles elitnegyedében, Bel-Airben vásárolt meg 6,1 millió dollárért (több mint 1,8 milliárd forint jelenlegi árfolyamon) Nagy György és felesége, Szekeres Ildikó – írja a Los Angeles Times.

A lap curlingesként azonosítja őket, és bár valóban szép eredményeket tudnak felmutatni ebben a sportban, Nagy György idehaza azért elsősorban üzletemberként ismert, és persze minden bizonnyal innen származik a vételár forrása is.

Nagy Györgyöt sokféle szektorban tevékenykedő befektetőként lehet ismerni, érdekeltségei közé tartozik például a Budapesti Szabadikikötő Logisztikai Zrt., a Masped Zrt. és a Prímaenergia. Egy időben ő volt a legnagyobb magánszemély tulajdonosa az energiakereskedő MET-csoportnak, de ezen az érdekeltségén tavaly nyáron túladott. Szintén értékesítette a mohácsi vágóhidat, amelyet a sajtó mindig is Csányi Sándor agrárportfóliójának részeként kezelt, és az elkészülte után tényleg odakerült. Aránylag gyakran fordul elő egyébként, hogy Nagy és Csányi között cserélnek gazdát üzletrészek.

A napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványa szerint Nagy György az ország 36. leggazdagabb embere, becsült vagyona 32,5 milliárd forint. Két vagyonkezelő cége tavaly összesen több mint 15 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem véletlenül most dobbantott Garancsi és a Mol a MET-bőlBár a gázkereskedő nyeresége tavaly nőtt, egyre nehezebb pénzt csinálni az európai gázpiacon, a kisebb cégeket bedarálják a nagyok.

Ami a mediterrán stílusú villát illeti, a Los Angeles Times cikke szerint az utóbbi négy évben többször is felbukkant az ingatlanpiacon, első alkalommal 7,5 millió dolláros áron. A birtok területe körülbelül kétezer négyzetméter, a kaputól egy parkosított területen át lehet eljutni a három autót befogadni képes garázsrészlegig.

Maga az épület közel 780 négyzetméteres, a fényűző csillárral megvilágított előtér mindkét oldalán lépcsősor vezet az emeletre. A földszinten van a konyha, az étkező és egy nappali.

Az emeleten szintén van egy tágas nappali, továbbá fürdő- és hálószobák, konditerem, szauna, valamint óceánra néző terasz. Az épületben összesen hat háló- és nyolc fürdőszoba található.

Egyik cégén keresztül megkerestem Nagy Györgyöt a vásárlással kapcsolatban, ha reagál, frissítem a cikket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet curling Los Angeles luxusingatlan MET Nagy György Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.