Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. július 7. 16:37 Élet

Nem biztos, hogy jót tesznek az egészségnek a húspótló ételek

Magyarországon még gyerekcipőben jár, az Egyesült Államokban viszont óriási tempóban fut fel a húsok ízét növényi alapú összetevőkkel imitáló élelmiszerek iránti kereslet. Olyannyira, hogy ez már a befektetők fantáziáját is megmozgatta.

Az elsősorban hamburgereiről ismert Beyond Meat részvényeit május elején vezették be a tőzsdére, és azóta az árfolyam több mint a hatszorosára emelkedett. Egyik fő vetélytársa, az Impossible Foods egyelőre nincs a tőzsdén, de május közepén újabb 300 millió dollár tőkét vont be, összesen pedig már 750 milliót sikerült összeszednie a befektetőktől.

A vállalatok sikere alapvetően arra az üzenetre épül, hogy – főként a vörös – húsok fogyasztása a jelenleg érvényes szakmai konszenzus szerint kevésbé egészséges és a környezetet is eléggé megterheli, így ha valaki kevesebbet eszik, az egyszerre tesz jót a testével és a lelkiismeretével. Ami az utóbbit illeti, a marhahús előállítása valóban jóval nagyobb környezetterheléssel jár, mint bármely más állati eredetű élelmiszeré, nem is beszélve a növényi alapúakról. Így a klímaváltozás megfékezése szempontjából valóban hasznos, ha kevesebb marhahúst eszünk.

 

Az egészségre gyakorolt hatásokkal kapcsolatban kevésbé egyértelmű a kép, pedig a gyártói üzenetek itt is erőteljesek. A Beyond Meat honlapja szerint a húsfogyasztás 16 százalékkal növeli a rák és 21 százalékkal a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Valóban jó pár kutatás jutott arra az eredményre, hogy a vörös húsok gyakori fogyasztása összefüggésbe hozható az említett kórokkal. A növényi alapú húshelyettesítők viszont mostani formájukban újdonságnak számítanak, így tudományos alapossággal valószínűleg még senki nem vizsgálta meg az egészségre gyakorolt hatásukat. Bár ezt nem pótolja, a CNBC megkérdezett néhány táplálkozási szakértőt, hogyan vélekednek a dologról, egészen pontosan arról, egészségesebb lesz-e, aki a hagyományos helyett növényi alapú hamburgert eszik.

A vélemények megoszlottak. Egy New York-i dietetikus, Jessica Cording szerint ez a váltás egy lépés a helyes irányba azok számára, akik most kezdik csökkenteni a húsfogyasztásukat, és az ahhoz hasonló ízvilágot keresik. „Minden olyan terméket támogatok, amely segít abban, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a hozzáállásunk a táplálkozáshoz” – ez a kissé talányos megfogalmazás az Egyesült Államokban a húsevés visszafogását jelenti, hiszen ezen a téren az amerikaiak némi csökkenés után is kiemelkedően teljesítenek.

 

A saját táplálkozási és wellnesscéget működtető Alissa Rumsey kevésbé volt lelkes. „Ezek nem feltétlenül egészségesebbek a hagyományos hamburgereknél. Semmi baj nincs a fogyasztásukkal, de arra sincs ok, hogy akkor is ezekre álljon át valaki, ha nem szereti az ízüket” – fogalmazott a táplálkozási szakember.

A növényi alapú burgerek ugyanis nagyjából ugyanannyi nátriumot és telített zsírsavat tartalmaznak, mint a marhahúsosak. Ráadásul ha az emberek azt hiszik, hogy az előbbiek sokkal egészségesebbek, akkor könnyebben engednek a csábításnak, vagyis végeredményben még több sót és zsírt visznek be a szervezetükbe.

A két említett cég hamburgerei azért kiemelkedően népszerűek, mert az ízük sokkal jobban hasonlít a hagyományos burgerekére, mint amit korábban a növényi alapú megoldásokkal sikerült elérni. Ehhez azonban egy sor magas szinten feldolgozott összetevőre van szükség, az ilyesmi pedig több közelmúltbeli vizsgálat szerint egyáltalán nem egészséges. Az ok-okozati összefüggés nem teljesen tiszta, de valószínűleg leginkább azért, mert ezekkel rövidebb idő alatt több kalóriát lehet bevinni, és mire úgy érzi az ember, hogy jóllakott, máris túl sokat evett. Ez pedig egyenes út az elhízáshoz és az ezzel járó problémákhoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinél feldolgozottabb élelmiszereket eszünk, annál korábban halunk megKét elég nagy és megbízható kutatás is ezt az összefüggést támasztja alá.

Az amerikai növényi burgerekhez visszatérve, Jessica Cording szerint különösen a feldolgozott szója problémás, mert a folyamat során kikerülnek belőle olyan fontos tápanyagok, amelyek például a tofuban megtalálhatók. Szóját az Impossible Burger használ nagyon erőteljesen, nemcsak szójafehérje-koncentrátumot, hanem a húsos állagot és ízt biztosító hemet is szójából nyeri ki.

Abban mindegyik dietetikus egyetértett, hogy ha valaki egészségesebben szeretne táplálkozni, akkor egyen több feldolgozatlan élelmiszert. Ebben pedig a hús nélküli burgerek nem tudnak segíteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor tehetünk a legegyszerűbben a klímaváltozás ellen, ha átalakítjuk az étrendünket. De hogyan?Mennyire ártalmas a marhahús a klímának? Mi van a sajtokkal? Milyen tenyésztett halat enni ökológiai szempontból? Néhány tanács a klímát féltőknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet hamburger marhahús növényi alapú élelmiszerek szója Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 13:06 Élet

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A saját tulajdonú ingatlanokban élők magas arányát a kormány sikerként tartja számon, pedig az nem jelent minden esetben megnyugtató lakhatási megoldást.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Pálos Máté
2023. december 3. 04:34 Közélet

Milyen a jó halál és ki döntheti el?

A Karsai vs. Magyarország per évtizedekre meghatározhatja az eutanáziáról szóló magyar párbeszédet. Megnéztük a strasbourgi tárgyalást és átvettük a létező európai szabályozásokat.

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.