Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. június 14. 09:40 Élet

Tényleg kevesebbet érnek a július előtt született gyerekek a kormány szerint

A cikk eredeti formájában az Mfor.hu-n jelent meg.

Zavaros kommunikáció és nem egyértelmű jogszabályi háttér jellemezte az elmúlt hónapokban a nagycsaládosok jelzáloghitele egy részének elengedésére szolgáló kormányzati programot, ezért több országgyűlési képviselő is felvilágosításért fordult a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), hogy árulják el végre, kikre érvényesek az intézkedések.

Az előzményről annyit, hogy az állam egy meghatározott összeget elenged a családok jelzáloghiteléből, ha azt kérelmezik. A hatályos jogszabály szerint 2018 óta a harmadik gyermek után lehet 1 millió forint elengedését kérelmezni, de a családvédelmi akcióterv részeként idén júliustól jóval szélesebbre tárul a lehetőség kapuja, és már a második gyermek után igénybe lehet venni a kedvezményt. A harmadik gyermek után pedig már 4 millióval lehet csökkenteni a jelzáloghitelt.

A vonatkozó, tavasszal megjelent – de csak júliustól hatályos – jogszabály szerint a három vagy többgyermekes családok, akik megfelelnek az új rendelkezésben foglaltaknak, de már igénybe vették a támogatást, vagy már benyújtották a kérelmüket, nem jogosultak a különbözetre (tehát az 1 és a 4 millió forint közötti összegre). Azok viszont számíthattak erre a márciusi kormányrendelet alapján, akik még nem adták be a kérelmüket. Ezt sok család – akik már elindították a folyamatot – sérelmezte, mert diszrkiminációnak tartják az eljárást. Ezért a szaktárcához fordultak, korrekciót kérve.

Onnan olyan választ kaptak, amely alapján reménykedhettek a kedvező fordulatban. Ám nem ez történt: az Emmi jogszabályi pontosítást adott ki a hatályba lépés előtt, amiben egyértelműsítették, hogy csak azon gyermekek után jár a megemelt összeg, akik 2019 júniusa után születnek. Azokra a kérelmekre is kiterjed a nagyobb összeget jelentő kedvezmény, amelyeket július előtt nyújtottak be, a várandóság időszakában, de feltétel, hogy a baba a rendelet hatályba lépése után szülessen.

Vagyis végső soron még szigorúbb lett a feltételrendszer, mint amit az eleve kritizált eredeti jogszabály tartalmazott.

Az alapján ugyanis azon gyermekek után is igénybe lehetett volna venni a nagyobb támogatást, akik 2018. január elseje óta megszülettek, de a szülők még nem adták be kérelmüket. A pontosítás után ez a kör leszűkült azokra, ahol a baba még magzati korban van, és a születése csak a korrigált jogszabály hatályba lépését követően esedékes.

Ezt fejtette ki Kásler Miklós miniszter – pontosabban a nevében válaszoló Rétvári Miklós államtitkár – is abban a válaszlevélben, amit Szabó Sándor szocialista politikus kérdésére adott. Az ellenzéki képviselő a „Hamis a baba?! A Családvédelmi Akcióterv újabb buktatói, avagy miért verik át folyton a magyar családokat?” címmel adta be kérdését, a helyzet tisztázását kérve a szaktárcától. A válasz az Orbán-éra hagyományait követve előbb hosszasan idézi a 2010 előtti szocialista kormány „családellenes” intézkedéseit, majd a polgári kormány intézkedéseit sorolja hosszan.

Ezt követően tér rá az Emmi a kérdés megválaszolására. A fentieken túl azt is leírták, hogy akik a kérelem beadásánál tartanak, vagy azon már túl vannak, de a kedvezményt még nem kapták meg, automatikusan a nagyobb összegre lesznek jogosultak. Akik már részesültek a támogatásban a magzat után, júliustól kérhetik a különbözet kiegyenlítését.

Ugyanebben az ügyben fordult a tárcához Bana Tibor jobbikos képviselő is. A neki küldött válasz információszegényebb, de a lényeg ugyanaz: a kormány nem hallgatta meg a több ezer érintett család panaszát, nem teszi számukra lehetővé, hogy a 2018 óta megszületett gyermekeik után már igénybe vett kedvezményüknél nagyobb összegre válhassanak jogosulttá. Ez családonként 3 millió forint elbukását jelenti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem volt elég csok-baba, ezért kell a 10 milliós ingyenhitelA csok bevezetésének évében nőtt a termékenységi ráta, azóta viszont stagnál. Lépnie kellett a kormánynak, ha komolyan gondolja a népességfogyás megállítását.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet családvédelmi akcióterv gyerekek jelzáloghitel nagycsaládosok Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.