Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. február 7. 11:13 Élet

Szenvednek a hidegben az elektromos autók, eltűnnek a kilométerek

Hány kilométert tud megtenni egy tisztán elektromos autó egyetlen teletöltéssel – ez az egyik legfontosabb kérdés, amit vásárláskor a vevők általában szeretnének megtudni. A válasz sok szempontból nem egyszerű, mert a gyártók általában csak az ideális körülmények közötti maximális hatótávot adják meg, ami papír szerint manapság már elérheti a 300-450 kilométert is.

A valóságban azonban gyakran nincsenek ideális körülmények, a téli kemény hideg pedig köztudottan nem kedvez az akkumulátorok teljesítményének. Az amerikai AAA most az ottani hideg időt kihasználva élesben is letesztelt öt olyan elektromos autót, amelyek közül négy Magyarországon is a népszerűbb választások közé tartozik.

A hatótávmérésbe a BMW i3-as, a Chevrolet Bolt (nálunk Opel Ampera), a Nissan Leaf, a Tesla Model S és a VW e-Golf került be.

Az eredmény szerint a megtehető kilométerek száma tartósan mínusz 7 Celsius-fokban átlagosan 41 százalékkal csökkent, ami sokkal kedvezőtlenebb a vártnál.

Igaz, ez az eredmény fűtéssel együtt jött ki, ami egy elektromos autónál sokat számít, hiszen a belsőégésű verziókkal ellentétben nincs a motornak hasznosítható hulladékhője. Ha nem kapcsolták be a fűtést, és mínusz 7 fokban fagyoskodtak, akkor a hatótáv 12 százalékos esését mérték.

A teszt azért érdekes, mert a CNBC beszámolója szerint ez volt az első olyan eset, amikor egységes és megismételt próbáknak vetették alá a járműveket, vagyis az egyszeri kivételes eseteket igyekezték kiszűrni. Kisebb meglepetést okozott az is, hogy az eredmények nem tértek el jelentősen az egyes modelleknél, valószínűleg a használt akkumulátortechnológia hasonlósága miatt.

Az autók fűtött garázsban tartása sokat javít a helyzeten, és a szakemberek azt is javasolják, hogy ha az autós teheti, akkor hideg időben hagyja rajta a töltőn a kocsiját, mert a legtöbb modell úgy van beállítva, hogy a teletöltés után is szív még energiát az akkumulátor melegen tartására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRáfagyott a mosoly néhány Tesla-tulajdonos arcáraAz Egyesült Államok középnyugati területeit sújtó rekord hideg az autótulajdonosok életét is megkeserítette, különösen azokét, akik elektromos meghajtású kocsit vettek.

Az elektromos autók egy részénél arra is van lehetőség, hogy a fűtést mobilos applikációból távolról is be lehessen kapcsolni, és ha az autó rajta van a töltőn, akkor ezt is érdemes megtenni indulás előtt, mert így a fűtést egy darabig még nem kell az akkumulátorról táplálni.

Az akkumulátorok a nagy meleget sem szeretik, az AAA tesztje szerint 35 Celsius-fokban a hatótáv 4 százalékkal kisebb, ha a klímát nem kapcsolják be, 21 fokra állított klímával azonban a megtehető kilométerek száma már 17 százalékkal csökken.

A hatótávot a hőmérséklettől függetlenül számos más tényező is befolyásolja (vezetési stílus, domborzati viszonyok, fényszóróhasználat stb.), az AAA azonban most kizárólag a hideg-meleg hatást vizsgálta szabványos, előre meghatározott körülmények között.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég Nyugat-Európában is kaland és rettegés az elektromos autózásEgy újságíró egy 1000 kilométeres túrára indult egy Teslával – az út végén már a kijelzők elsötétítésével próbált spórolni az áramfogyasztással, hogy még elérje a töltőt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet akkumulátor elektromos autó hatótáv hideg meleg teszt Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.