Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. február 4. 12:03 Élet

Ráfagyott a mosoly néhány Tesla-tulajdonos arcára

Az Egyesült Államok középnyugati területeit sújtó rekord hideg az autótulajdonosok életét is megkeserítette, különösen azokét, akik elektromos meghajtású kocsit vettek. Ez a tábor egyre nagyobb, hiszen csak a Tesla több mint 245 ezer autót adott át tavaly, háromszor többet, mint 2017-ben.

Nem titok, hogy hidegben kevesebbet bírnak az akkumulátorok, különösen, ha a hideg -30-40 fokot jelent. Ennek megfelelően a múlt héten elárasztották a közösségi médiát az ezzel kapcsolatos panaszok. Egy New Jerseyben élő Tesla Model 3 tulajdonos például arról számolt be a Bloomberg cikke szerint, hogy a hideg miatt éjszaka 30-40 kilométerrel csökken a kocsi hatótávja, munkába menet pedig további 10-15 kilométerrel a szokásoshoz képest. (A Model 3 elméleti hatótávolsága 350-500 kilométer egy töltéssel.)

„60 ezer dollárt fizettem azért, hogy ilyen gyorsan merüljön az akkumulátor”

– jegyezte meg az illető.

Az akkumulátorral kapcsolatos problémák ugyanúgy sújtják a Nissan Leaffel vagy Chevrolet Volttal közlekedőket, de a Tesla-tulajdonosoknak egy extra nehézséggel is számolniuk kell. A cég alapítója, Elon Musk rengeteget gyötörte a mérnököket annak érdekében, hogy a kilincsek az ajtóba legyenek süllyesztve, ami marketing szempontból be is jött, a vevők szeretik. Egészen addig, míg nem szembesülnek azzal, hogy a szokásos nyitási mód – meg kell nyomni az egyik oldalát, hogy a másikat kihúzhassák – hidegben nem működik.

Kanadából többen is jelentkeztek alternatív használati utasítással. Volt, aki egyszerűen rásózott egyet az ajtóra, míg más egy a fogászatban használatos, egyszerűen lehúzható ragasztóréteggel óvta a sofőroldali ajtó kilincsét. Idővel ezek a trükkök idehaza is hasznosak lehetnek, Nyugat-Európába mindenesetre már megérkezett az első szállítmány a Model 3-ból.

Elon Must Twitteren azt ígérte még január vége felé, hogy hamarosan kiadnak egy szoftverfrissítést, amely enyhít a téli problémákon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVáratlan fordulatot vett a Tesla-sztori, megjött a profitA sok kezdeti probléma után végre beindult a Model 3-as gyártása, és ez rögtön meglátszik a számokon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet elektromos autók hatótávolság hideg model 3 tesla Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.