Nemzetközi összevetésben is kifejezetten sokszor konzultálnak orvosukkal, illetve orvosaikkal a magyarok. Az OECD – sajnos nem annyira friss, 2016-os – adatai szerint évente átlagosan 11,1-szer kérünk tanácsokat egészségügyi szakemberektől rendelőkben, kórházakban vagy akár otthon. A szervezet gyűjtésében ez a negyedik legmagasabb érték, csak Szlovákia, Japán és Dél-Korea végzett előttünk. A rekorderek egyébként a koreaiak, ők minden harmadik héten felkeresnek egy orvost.
A másik véglet Kolumbia évi 1,6 látogatással, ám nem kizárólag a feltörekvő országokban mértek ilyen alacsony értékeket. A skandinávok sem nagy orvoshoz járók: a svédek kevesebb mint háromszor, a dánok és a norvégok átlagosan nagyjából 4,5-ször mennek évente.
A magyar adat még akkor is kifejezetten magas lenne, ha csak a háziorvosi látogatások számát vennénk figyelembe. A KSH kimutatása szerint ilyenből egy lakosra az évezred eleje óta nagyjából hét jut egy évben. A látogatások számában azonban országon belül is komoly eltérések vannak. Miközben a budapestiek egy évben csak ötször mennek háziorvosukhoz, az észak-magyarországiak majdnem kilencszer.
Ez egyébként elég komoly terhelést ró az egészségügyi rendszerre, a statisztikai hivatal szerint ugyanis egy háziorvosra közel 1600 fő jut. Magyarul papíron évente 8-15 ezer embert látnak el, ami naponta 30-60 pácienst is jelenthet.
Az OECD- és a KSH-adatok közötti különbség legfontosabb magyarázata valószínűleg az, hogy előbbiben nemcsak a háziorvosi rendelések látogatása van benne, hanem például a kórházi szakorvosi konzultációk vagy a magánorvosi kezelések is. Márpedig évi átlagban négy ilyenekből is összejöhet.
A fekvőbeteg-ellátás, tehát a tartósan kórházban töltött idő viszont nincs benne a 11,1-es számban. Ilyenből egyébként 2017-ben 234 jutott ezer lakosra, egy kórházi ápolás átlagos hossza pedig közel 8 nap volt.
