Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. december 25. 07:49 Élet

Nagyot változott 30 év alatt, hogy mit tartunk megbecsült szakmának

Ha a különböző szakmák megbecsültségéről esik szó, a legtöbbször a keresetek alapján állíthatunk fel egyfajta presztízssorrendet, vagy pedig a saját szubjektív benyomásainkra hagyatkozhatunk. A KSH nemrégiben publikált elemzésében azonban nagy mintán*A 2016-os mikrocenzus kiegészítéseként került sor az adatfelvételre. vizsgálta meg, hogy mennyire tart a magyar társadalom több mint 170 különböző foglalkozást. Hasonló vizsgálat utoljára 1988-ban készült Magyarországon, ami különösen érdekessé teszi a friss adatokat.

Orvos, jogász, tanár – bizonyára sok ember számára ezekről a szavakról az jut eszébe, hogy hagyományosan elismert, megbecsült foglalkozásokat takarnak. A statisztikai hivatal általános presztízsrangsorát nézve az orvosok és az ügyvédek esetében ez a feltételezés nagyjából helytálló, a legelismertebb 15 szakma közül öt kötődik az orvosi, míg a jogi területhez három kapcsolódik. A tanári szakma, amennyiben a közoktatási foglalkozásokat nézzük, egyáltalán nem jelenik meg a rangsor élén – a legmagasabb megbecsültséget elérő középiskolai magyartanárok a lista 35. helyén állnak. Igaz, az első tizenötbe bekerültek az egyetemi oktatók.

 

 

Érdekes módon politikai jellegű foglalkozások egyáltalán nem jelentek meg a rangsor elején, amit a KSH tanulmánya is kiemel: a szakértők ennek éppen az ellenkezőjét várták. Az újságírói szakma is kikerült a legtöbbre tartott munkák köréből, pedig a nyolcvanas évek presztízsrangsorán még elismert helyen szerepelt, a politikai munkakörökkel együtt, és a papi hivatás is sokat veszített a reputációjából.

A lista másik végén többnyire olyan munkák állnak, amelyek a szexualitáshoz, esetleg az illegalitáshoz kötődnek, az utcán végezhetők, illetve nem igényelnek magasabb iskolai végzettséget, ellentétben az élen álló hivatásokkal.

 

 

Az általános presztízsrangsorok nagyjából megegyeznek a férfiak és a nők között, azonban a különböző iskolai végzettségű csoportok már némileg eltérően vélekednek egymástól. Általában elmondható, hogy minél iskolázottabb valaki, annál inkább előrébb sorolja a magasan képzett szakértőket a vezetőknél. Hasonló különbségek látszódnak a korosztályok között is, a fiatalabbak értékítéletében ugyanis fontosabb szerepet játszanak a vezetői, hatalmi szempontok, mint az idősebb korcsoportokban.

Visszatérve a társadalom egészére, amikor a keresetek szerint kellett értékelni a foglalkozásokat, már előkelő helyre kerültek a politikával kapcsolatos munkakörök. A legjobban fizető nyolc szakma közül öt politikai, míg a legrosszabbul fizetők közé többnyire képzettséget nem igénylő, kisegítő állások kerültek.

A társadalmi hasznosság szempontjából felállított rangsor első helyein már túlnyomórészt egészségügyi szakmákat találunk, miközben a legkevésbé hasznosnak tartott foglalkozások többnyire a szexualitással és az illegalitással kapcsolatosak, de a lista végén vannak a focisták is.

Ha azt nézzük, hogy mekkora hatalommal járnak az egyes munkakörök, ismét zömmel a politikai, illetve az államhoz köthető foglalkozások kerülnek a sorrend elejére, míg a tudás szerinti foglalkozási rangsor az egyetemi szférához, a joghoz és az egészségügyhöz kapcsolódó szakmákkal kezdődik. E listák végén pedig a képzettséget nem igénylő, kisegítő munkákat látjuk.

Végül pedig a statisztikai hivatal azt is megvizsgálta, hogy mely munkákat tartja divatosnak a magyar társadalom. Az eredmények szerint a legmenőbb állások között elvétve található vezetői pozíció, inkább beosztottként vagy önállóan végezhető munkák tartoznak ide, amelyek közül sok viszonylag új szakma –mint például az első helyezett plasztikai sebész vagy az ötödik programozó. A lista végén újfent zömmel a kültéri, alacsony képzettségi igényű munkák szerepelnek.

Divatosság szerinti foglalkozási sorrend, 2016
# Az első nyolc foglalkozás   # Az utolsó nyolc foglalkozás
1 Plasztikai sebész   173 Utcaseprő
2 Tévés műsorvezető   172 Szemétszállító
3 Ügyvéd   171 Segédmunkás
4 Marketingmenedzser   170 Utcai prostituált
5 Programozó   169 Takarító
6 Közgazdász   168 Csomagoló
7 Bankelnök   167 Favágó
8 Fogorvos   166 Rakodómunkás

Forrás: KSH

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet foglalkozás KSH presztízs rangsor Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.