Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. október 10. 09:44 Élet

Egy éve indult el a G7, és azóta sokat tanultunk belőle

Azért találtuk ki és indítottuk el a G7-et egy éve, hogy legyen egy sziget, ahol kiszűrjük a hülyeséget, és érthetően, de tényekkel alátámasztva írjunk értelmes dolgokról. Olyan újságot képzeltünk el, ahol minden egyes cikket érdemes végigolvasni, és amit folyamatosan követve az olvasó többet megtud arról, hogy hogyan működik a világ, mert bemutatjuk a legfontosabb gazdasági folyamatokat és történeteket. De mivel egy valódi újságot akartunk, ezért jeleztük, hogy függetlenek vagyunk, de nem értéksemlegesek: a visszaéléseket és a korrupciót elítéljük, a teljesítményt viszont sokra tartjuk.

Látszólag több dolog is nehezíti ma egy olyan újság sikerét, ami tényekről ír ésszerűen. A közönség figyelme az utóbbi másfél évtizedben az újságoktól és a tévéktől a nagy közösségi médiafelületek felé fordult. Emiatt a szerkesztőségek finanszírozási helyzete – néhány kivételtől eltekintve – jelentősen romlott, ami azt is jelenti, hogy kevesebb idő és erőforrás jut egy-egy cikkre. A közösségi média algoritmusai azokat a tartalmakat kapják fel, amelyek erős érzelmeket váltanak ki. Emiatt elterjedt a törzsi logika – mivel az összetartozás váltja ki a legerősebb érzéseket -, az újságok pedig felületes, néha átverős címadással próbálnak érvényesülni.

Magyarországon további nehezítés, hogy a kormányzati médiagépezet a nyilvánosság egyre nagyobb részét foglalja el, miközben egymás után zárnak be azok a helyek, ahol valódi újságírás folyik. Aki nem része ennek a politikai üzeneteket sulykoló gépezetnek, arra azt mondják, hogy politikai aktivista.

Ezzel együtt a mai Magyarországon egy valódi újság nem teheti meg, hogy nem foglalkozik olyan jelentőségű témákkal, mint hogy sok szempontból egészen rossz irányba megy az ország, vagy hogy a gazdaság egyre nagyobb részét nyeli le egy politikai hátterű üzleti érdekcsoport. Nagyon boldogok lennénk, ha nem történnének ezek a dolgok, mert akkor nekünk sem kellene annyit foglalkozni velük. Van elég izgalmas dolog körülöttünk és a nagyvilágban, és mi is szívesebben írunk inspiráló történetekről.

Ezek a nehezítő tényezők ugyanakkor lehetőséget is teremtenek. Például minket is meglepett, hogy milyen sok embernek volt szüksége egy olyan újságra, ahol a helyén kezelik a tényeket és a józan ész uralkodik.

Éppen ma egy éve indultunk, szóval érdemes végiggondolni, hogy mit sikerült abból megvalósítani, amit eredetileg terveztünk. Mint fent látható, többen vagyunk, mint a korábbi csoportképen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKezdünkBemutatkozik a szerkesztőség.

Idén csatlakozott Wiedemann Tamás, Hajdu Miklós és Váczi István, akikkel sokat erősödtünk. Írtunk rengeteg olyan cikket, amelyekre büszkék vagyunk, ezekből itt összeszedtünk néhány tucatnyit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk70 cikk a G7-ről, amit kiteszünk az ablakbaHa szeretnéd látni a legjavát annak, amit az utóbbi egy évben itt összehoztunk, akkor kattints ide.

Sikerült kialakítani egy saját, a zsargont és az üres szónokiasságot kerülő stílust, miközben elemző anyagainkban odafigyelünk a legaprólékosabb módszertani szempontokra, a tényfeltáró cikkekben pedig csak az igazolható tényekre építünk. Minden hétköznap volt legalább egy, de inkább több teljesen saját sztorink, amit ha nem írunk meg mi, akkor nagy eséllyel más sem. Ezek miatt látjuk az olvasottsági adatokban is, hogy aki olvas minket, az általában sok időt eltölt az oldalon, nagy arányban végigolvassa a cikkeket és rendszeresen visszajár.

De van, amiben még mindig nem értük el azt, amit eredetileg terveztünk. Nemrég levontuk a tanulságot, hogy nyugodtan mehetünk tovább a mennyiség felől a minőség felé, senkit nem fog zavarni, ha kevesebb olyan kishírt olvas nálunk, amelyeket a külföldi sajtóban is megtalál. A problémák és visszaélések folyamatos keresésén és kritikáján túl többet szeretnénk megmutatni a legérdekesebb vállalati történetek hátteréből. A most újraindult podcast-sorozatunkban olyan szakértőkkel, kutatókkal és vállalati döntéshozókkal beszélgetünk, akikkel együtt mélyebben megérthetünk egy-egy területet. A hírlevelünket is javítani szeretnénk, de ami talán a legfontosabb, még ősszel be fogjuk végre indítani a vitafelületünket, amivel komoly célunk van: szeretnénk teret adni az egymással érdemben és észérvek alapján vitatkozni kívánó megszólalók párbeszédének.

Egyszóval folytatjuk, olvassatok minket tovább, itt lehet nekünk tippet adni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.