Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. július 29. 12:06 Élet

Elmagányosodnak a dolgozók az egyterű irodákban

A korszerű irodai munkahelyek manapság egy nagy térben vannak, ahol a dolgozók úgy tudnak közvetlenül kommunikálni a kollégáikkal, hogy közben a helyükön maradnak. A cégvezetők a munkatársak intenzívebb együttműködését várják a falakat és ajtókat nélkülöző elrendezéstől, ami elméletileg logikusnak tűnik.

Valójában viszont egyáltalán nem, hívja fel a figyelmet egy friss kutatás. 

A kutatók két cégnél figyelték meg, hogy az úgynevezett open space office elrendezésre való átállás hogyan változtatta meg a dolgozók együttműködését. A vizsgálat során felmérték a dolgozók egymással folytatott kommunikációját az iroda átalakítása előtt és az átrendezés befejezése után is. Az elemzés egyik erőssége, hogy a falak lebontását leszámítva minden más tényező változatlan maradt a cégeknél a két felmérés között (tehát a szervezeti struktúra, a feladatkörök és a dolgozók pozíciója nem változott), és a kutatók igen kifinomult eszközökkel vizsgálták a dolgozók közötti interakciókat.

Az elektronikus kommunikációt a vállalati emailek és üzenetek megfigyelésével vizsgálták, míg a személyes beszélgetések számát és időtartamát úgy mérték fel, hogy megkérték a dolgozókat a balra látható készülékek viselésére, amelyek felismerik, amikor viselőik egymással társalognak.

Az eredmények meglepőek, ugyanis azt mutatják, hogy drámaian, körülbelül 70 százalékkal esett vissza az átalakítás után a személyes érintkezések időtartama. A kommunikáció részben áthelyeződött az elektronikus csatornákra, ugyanis az interneten keresztüli kapcsolattartás intenzitása 20-50 százalékkal nőtt meg a nyílt, falak nélküli irodákban a korábbi körülményekhez képest.

Az átalakítások célja tehát egyáltalán nem jött be, épp ellenkezőleg: kifejezetten a visszájára sült el az egyterű irodák létesítése.

A kudarcra is akad bőven magyarázat. A dolgozók természetes vágya a privát szféra iránt arra késztetheti őket, hogy egy nyílt, átlátható környezetben minél inkább elzárkózzanak az őket körülvevőktől. Így például ahelyett, hogy mindenki előtt elmondjanak valamit annak a néhány embernek, akikre az tartozik, inkább levelet vagy üzenetet írnak az érintetteknek. Ha pedig épp az ilyen, rájuk nem tartozó beszélgetésektől szeretnék megvédeni magukat, akkor inkább úgy tesznek, mintha rendkívül elfoglaltak lennének, és például egy fejhallgató felvételével igyekeznek kizárni a zajokat.

Az egyterű irodák végső soron pedig a termelékenységet is visszafoghatják. Technikailag úgy tűnhet, hogy a falak nélküli környezet megkönnyíti a közös gondolkodást és együttműködést, azonban gyakran túlságosan sok inger éri a munkatársakat egy ilyen irodában.

A dolgozók tehát a fizikai határokat szociális korlátokkal helyettesítik ahelyett, hogy a munkára figyelnének.

A tanulmány szerint ráadásul az is a termelékenység csökkenéséhez vezet, hogy a személyes beszélgetésekhez képest kevésbé hatékony csatornákra terelődött át a kommunikáció a kollégák között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet iroda munkahely termelékenység Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Stubnya Bence
2025. április 22. 05:50 Élet, Vállalat

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet

Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.