Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 4. 11:11 Élet

Elvileg Kolumbia lőtte jobban a tizenegyeseket

Egyetlen dolog van, ami érdemben befolyásolja, hogy bemegy-e egy tizenegyes vagy sem, ez pedig a lövés magassága. Nagyjából ez a fő tanulsága annak a kutatásnak, amelyben a világ- és Európa-bajnokságok tizenegyesei alapján próbáltak kideríteni valamit a büntetőrúgásokról.

Ignacio Palacios-Huerta, a London School of Economics professzorának tanulmánya szerint a két világversenyen 1976 óta összesen 434 tizenegyest rúgtak. Ezek háromnegyede kötött ki a hálóban, nagyjából hatodát védték a kapusok, 9 százalékuk viszont elkerülte a kaput. Miközben azonban a lapos lövéseknek csak 71 százalékából lett gól, a kapu felső felébe érkező büntetőknél ugyanez az arány 79 százalék.

Az Economist grafikonja szerint a magasan lőtt 11-eseknél szinte semmi esély nincs rá, hogy a kapus megfogja. A középen a léc alá rúgott büntetőkből például egyetlen egyet sem védtek ki soha, és a jobb, illetve a bal felső sarok irányába tartó labdák közül is csak 2-2-t hárítottak az elmúlt több mint negyven évben.

Persze mivel fent több irányba lehet eltéveszteni a kaput, a magasan rúgott 11-esek jóval nagyobb arányban kerülik el a célt (18 vs. 5 százalék), ám a kapusok tehetetlensége miatt még így is nagyobb az esélye a gólnak.

Abban, hogy merre rúgják a játékosok a büntetőt, egyébként nincs jelentős eltérés, nagyjából ugyanolyan arányban érkeznek balra és jobbra a lövések, és a kapusok is hasonló számban ugrottak mind a két irányba. A rúgólábhoz viszonyítva viszont már más a helyzet. A keresztbe lőtt büntetők jellemzően erősebbek, ezért a futballisták 25 százalékkal gyakrabban választják ezt a megoldást. A különbséggel azonban a kapusok is tisztában vannak, így ők is nagyobb eséllyel vetődnek a ballábas játékosok esetén balra, a jobblábas tizenegyeseknél pedig jobbra. Ennek megfelelően nincs is radikális eltérés az eredményességben: a keresztbe, illetve a rúgóláb oldalára lőtt büntetők hasonló arányban landolnak a gólvonal mögött.

Érdekesség, hogy a tizenegyes-párbajokat 1976-ban azért vezették be a pénzfeldobás helyett, hogy ne kizárólag a szerencsén múljon a továbbjutás, hanem legalább részben szerepet játsszon benne a képességekbeli különbség is, ezt azonban nem nagyon sikerült elérni. A kutatás szerint nem igazán van bizonyíték arra, hogy a jobb mutatókkal érkező csapatok nagyobb eséllyel nyerik meg az ilyen összecsapásokat.

Van azonban valami, ami jelentősen befolyásolja a büntetőrúgások kimenetelét, ez pedig a pénzfeldobás. Az ugyanis, hogy melyik csapat lövi az első tizenegyest továbbra is így dől el, a tapasztalatok alapján pedig a kezdő együttesnek jóval nagyobb, nagyjából 60 százalékos esélye van a végső sikerre.

A tegnapi Kolumbia-Anglia mérkőzés tizenegyesei egyébként nagyjából hozták az elmúlt negyven év statisztikáit. Az összesen 11 büntetőből három maradt ki (27 százalék), kettőt a kapusok hárítottak (18 százalék), egy pedig a felső kapufán csattant (9 százalék). Volt azonban egy fontos eltérés: a büntetőpárbajt ugyanis lényegében minden tényező alapján a dél-amerikaiaknak kellett volna nyernie. Amellett, hogy ők kezdték a tizenegyesrúgásokat, többet is lőttek magasan, mint az angolok. Falcao középre és Cuadrado sarok felé tartó lövéséből gól is lett, Uribe azonban a keresztlécet találta el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Anglia büntetőpárbaj Kolumbia labdarúgás labdarúgó vb tizenegyes Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.