Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. május 28. 12:49 Élet

Meg vannak őrülve az emberek ezért a focimezért

Váratlanul bombaüzlet lett a nigériai fociválogatott új meze. A Nike azt mondja, hogy a zöld nyilakból dizájnolt mez másolatára 3 milliónál is több előrendelés érkezett. A mez csak holnaptól lesz kapható a boltokban, vagyis a sportszergyártó már úgy is legalább 255 millió dollárt, azaz 70 milliárd forintot keresett vele, hogy ténylegesen el sem kezdte árulni.

Arról a mezről van szó egyébként, amelyben az afrikai ország válogatottja a június közepén kezdődő oroszországi világbajnokságon játszani fog. Az időzítés jól sikerült, a mezeket világszerte éppen akkor kezdik árulni, amikor a csapat Londonba utazik, egy Anglia ellen felkészülési mérkőzésre.

A 3 milliós előrendelés egyrészt arra utal, hogy a fejlett világban a semleges szurkolók körében is népszerű lehet a mez, mert önmagában a Nigériának szurkolók táborában vélhetően nem lehetne ennyit eladni, a 85 dolláros árszint a nigériaiak jelentős részét egyébként is eleve kizárja a potenciális vásárlók köréből.

Másrészt a válogatott mez a világ legnépszerűbb klubcsapatainak értékesítését is megdönti. A 2016-os adatok szerint a Manchester United adta el egy évben a legtöbb mezmásolatot, de az angol klub is “csak” 2,85 milliót értékesített 12 hónap alatt világszerte. Ám ez is kivételesen jó eredménynek számít, és valószínűleg azzal sikerült elérni, hogy abban a szezonban Zlatan Ibrahimovic és Paul Pogba is Manchesterbe igazolt.

A második legtöbb mezt a Real Madrid adja el (2,29 milliót), a harmadik helyen a Barcelona áll (1,98 millióval), míg a Chelsea 1,65 illetve a Bayern München 1,5 millió mezzel zárja a legjobb öt mezőnyét.

Másfél évvel ezelőtt a Magyar Nemzet futott neki annak a kérdésnek, hogy a magyar klubok hány mezt adnak el évente, de sajnos a vezető profi egyesületektől nem kaptak választ a kérdéseikre, mert ezek a számok üzleti titoknak minősülnek. A kisebb kluboktól érkezett adatok szerint náluk évente néhány tucat, esetleg pár száz mez fogy.

A magyar klubok üzleti beszámolói néha tartalmazzák a márkázott termékekre vonatkozó összes eladás (merchandising) értékét, ez 2016-ban a DVSC-nél 5 millió, az MTK-nál 11,4 millió, az UTE-nél pedig 1,5 millió forint volt. 2014-ben a Ferencváros márkázott termékeiből összesen 68 millió forint folyt be.

Ezek a bevételek szoros összefüggésben vannak a csapatok sikereivel, amit például az is mutat, hogy amikor a magyar válogatott a 2016-os Európa Bajnokságon szerepelt, egy hónap alatt több mezt adtak el Magyarországon, mint az azt megelőző tíz évben összesen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet foci focimez labdarúgás mez Nigéria világbajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.