A mozgásszegény életmód minden kutatás szerint az egyik legkomolyabb egészségügyi kockázat, magas halálozási és megbetegedési aránnyal párosul, és nem utolsó sorban jelentős elmaradt hasznot is okoz a társadalomnak és a gazdaságnak. A nemzetközi ajánlások általában napi legalább 30 perc rendszeres és fokozott fizikai aktivitást javasolnak, leginkább valamilyen szabadidős sportolásra gondolva.
Egy fizikai munkás simán teljesíti ezeket a minimális követelményeket, de az adatok szerint ez az mozgásforma sokkal rosszabb mutatókat eredményez a különféle megbetegedéseket nézve, a táppénzen töltött időt és még a halálozási arányt vizsgálva is. Ez a fizikai aktivitás paradoxona: a jelek szerint nem mindegy, hogy valaki foglalkozásszerűen mozog sokat vagy szabadidős tevékenységként.
Egy friss, csaknem 200 ezer fős mintát összesítő kutatás megerősíteni látszik a paradoxon létezését: a férfi fizikai munkások átlagosan 18 százalékkal nagyobb valószínűséggel nem élik meg az idős kort, mint a szellemi foglalkozást űzők.
Ezek a számok nem csalnak, de ennek ellenére sem lehetünk benne egészen biztosak, hogy ez a paradoxon egyáltalán létezik. Ahogy például Mark Hamer, a Loughborough Egyetem oktatója a Conversationben megjelent cikkében emlékeztet rá, az ötvenes években elvégeztek egy olyan kísérletet, amely ellenkező előjelű eredménnyel zárult. A buszvezetőket és a kalauzokat vizsgálták, és azt találták, hogy a kalauzok kisebb arányban szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint az ülő munkát végző sofőrök. Ebben a vizsgálatban az a szép, hogy ugyanolyan társadalmi rétegből származó, és ugyanolyan egészségügyi juttatásokat igénybe vevő dolgozókat sikerült összehasonlítani.
Az azóta végzett mérések azonban nem ilyen homogén mintából dolgoztak, ezért könnyen előfordulhat, hogy az almát a körtével kezdték összehasonlítani. A fizikai dolgozók általában a társadalom kevésbé vagyonos rétegeiből származnak, és életvitelük is kevésbé nevezhető egészségtudatosnak. Ők kevésbé figyelnek oda arra, hogy milyen élelmiszereket fogyasztanak, nagyobb eséllyel dohányoznak, fogyasztanak alkoholt, és sokkal kisebb arányban sportolnak a szabadidejükben.
Emellett a fizikai munkások jellemzően beosztott szerepkörben dolgoznak, és általában nem ők támasztanak követelményeket másokkal szemben, hanem nekik kell megfelelniük a különféle vezetői elvárásoknak. Ez állandó stresszt okoz, ami viszont a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik fő kiváltó oka.
További fő probléma, hogy a fizikai munka és a sportolás sok esetben egyáltalán nem egyenértékű mozgás. Ahogy Hamer is írja, nehéz megmondani, hogy milyen munka feleltethető meg mondjuk egy 30 perces futásnak. A takarítás például fizikai munka, de nincs olyan intenzitása, amelyhez egyértelműen kapcsolható lenne az egészségre gyakorolt kedvező hatás. A paradoxon megfejtéséhez ezért részletesebb vizsgálatokra lenne szükség, valójában nem is tudunk még sokat erről az egyszerű témáról.
