Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 7. 12:19 Élet

Otthon is lehet tesztelni a rákra való hajlamot

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) először engedélyezte egy olyan teszt forgalomba hozatalát, amellyel kimutatható bizonyos rákos megbetegedésekre való genetikai hajlam. A tesztet a 23andMe nevű cég gyártja, és otthon, orvosi segítség nélkül bárki használhatja, egy egyszerű nyálminta vételével. A 99 dollárba kerülő termék három DNS mutáció meglétét vagy hiányát fedi fel, és ez alapján határozza meg a hajlamot a mellrákra, a petefészekrákra és a prosztatarákra.

Csakhogy nagyon erős korlátok vannak a fejlesztésben. Egyrészt a teszt csak három mutáció meglétét mutatja ki, a rákos megbetegedésekre való hajlam jelzőiből azonban körülbelül már ezret ismerünk. Az FDA ezért felhívja a figyelmet, hogy a negatív teszteredmény messze nem jelenti azt, hogy a vásárló biztosra mehet, hogy nem hajlamos ezekre a betegségekre. Másrészt pozitív teszt esetén is azt javasolják, hogy a vizsgálatot orvosi felügyelet mellett mindenképpen ismételjék meg, és ne kezdjenek semmibe, amíg szakemberrel nem konzultáltak.

Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a termék úgy került forgalomba, hogy az amerikai társadalom széles rétegeinek semmilyen információja nincs általában arról, hogy a népesség melyik részét és hogyan lenne érdemes genetikai teszteknek alávetni. Ezt a társadalmi vitát egyelőre nem folytatták le.

A teszt iránt azonban várhatóan mégis nagy lesz az érdeklődés, hiszen a tüdőrák után a mellrák a vezető rákos megbetegedés az Egyesült Államokban. Az NBC például arra emlékeztet, hogy az előrejelzések szerint idén 260 ezer mellrákos beteget fognak diagnosztizálni, és sajnos arra kell számítani, hogy 41 ezren meg is halnak a betegségben.

A teszttel kimutatható génmutációk közül az egyik megléte esetén a nők 55-65 százaléka megbetegszik 70 éves koráig, míg a másik mutáció esetében 45 százalék ez az arány. Ez a két génmutáció (BRCA1, BRCA2) összességében a örökletes hajlam miatti mellrákos megbetegedések 20-25 százalékáért lehet felelős, az összes mellrák között pedig 5-10 százalékban mutatható ki a szerepe.

Élet gyógyszer mellrák rák teszt Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2019. július 15. 14:48 Élet

Még Koppenhágát is megosztotta az e-roller invázió, pedig ott tényleg rengeteg bicikliút van

Nagyon sok a baleset és az ittas vezetés, az autósok és a gyalogosok sincsenek hozzászokva rollerekhez, mégis van egy réteg, amely szerint ez a legjobb közlekedési eszköz.

Torontáli Zoltán
2019. július 14. 12:42 Élet

Az első Holdra szállás után 50 évig csend volt, most hirtelen mindenki oda akar menni

A technológiai fejlődés elérte azt a szintet, hogy nem kell feltétlenül embert küldeni a Holdra, a végső cél mégis egy állandó bázis kialakítása lesz.

Avatar
2019. július 13. 17:36 Élet

Néhány trükkel állandó szokássá tehetjük a műanyagmentes júliust

A szokásaink határozzák meg, hogy mennyire vagyunk környezettudatosak, de ha egy hónapig odafigyelünk, akkor ezeken könnyen változtathatunk.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. július 10. 15:24 Vállalat

Kirakták Andy Vajna embereit a vezetésből, és költözik is a TV2 anyacége

Átvette a TV2 vezetését, és megvásárolta a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ is Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere. Utóbbi két cég a Mészáros-birodalom egyik központjába költözött.

Jandó Zoltán Fabók Bálint
2019. július 10. 06:43 Vállalat

A legmagasabb szinten dönthettek Mészáros Lőrincék 40 milliárdos üzletéről

Egyelőre az sem egyértelmű, honnan lesz pénz a mostani felvásárlásra, de a 4iG további akvizíciókat tervez Magyarországon és a régióban.

Avatar
2019. július 9. 16:00 Vállalat

Szegény rokon marad Magyarország Európában, ha ilyen munkát támogat az állam

A magyar átlagnál jobb, de európai összevetésben olcsó és egyszerű munkát hoznak Magyarországra az államilag támogatott külföldi cégek.