Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. január 2. 11:15 Élet

Az osztrákok kiszámolták, mennyit hoz nekik egy bevándorló és mennyit visz egy menekült

A bécsi EcoAustria gazdasági kutatóintézet számításai szerint a 2013 és 2020 közötti bevándorlási folyamatoknak összességében pozitív mérlege van az osztrák költségvetésre. Gazdasági értelemben az ország jobban jár egy nyugat-európai bevándorlóval, mint egy kelet-európaival, az unión kívülről érkezőknél pedig a menedékkérők esetében a humanitárius, és nem a gazdasági szempontoknak kell érvényesülniük. Vagyis rájuk természetesen költeni kell.

A kutatást az osztrák külügyminisztériumon belül működő integrációs alap, és a Bécsi Egyetem családkutatással foglalkozó intézete közösen végezte. Azt vizsgálták, hogy az országba betelepülő külföldiek 2013 és 2020 között mennyi adót és járulékot fizetnek be közvetlenül a költségvetésbe, illetve mennyit kapnak onnan különböző juttatások formájában. (A közvetett gazdasági hatásokkal tehát nem számol a tanulmány.)

Azt találták, hogy összesen 171 ezer 450 kelet-európai bevándorló érkezik hozzájuk, akik a vizsgált időszakban összesen 5,8 milliárd euróval többet fizetnek az államnak, mint amennyit kapnak tőle. Egy keleti bevándorló tehát átlagosan 33,8 ezer euróval javítja a költségvetés egyenlegét.

A nyugat-európai országokból csak 65 ezer 998 bevándorló érkezésével számolnak, ám ők fejenként 39,4 ezer eurós pozitívumot jelentenek, így összesen 2,6 milliárd euróval fizetnek többet a juttatásaiknál.

Az unión kívülről érkezők 133 ezer 654-en vannak, és fejenként 9 ezer euróval vannak a pozitív tartományban, tehát összesen 1,2 milliárd eurós többletet generálnak. Ebben a vegyes csoportban vannak például az Amerikából, Svájcból, Törökországból vagy az ázsiai országokból érkezők, akik nem folyamodnak menekültstátuszért.

A kutatás leszögezi, hogy a menedékkérők esetét elsősorban humanitárius, és nem gazdasági szempontok szerint kell megítélni. A menedékjogot kapók és humanitárius támogatottak az időszak alatt várhatóan 152 ezer 495-en lesznek, és összesen 8,1 milliárd,  azaz fejenként 53,1 ezer eurós nettó kiadást okoznak.

A számok és arányok mögött a legfontosabb tényezőnek a munkaerőpiaci beilleszkedést nevezik meg. Mivel munkalehetőség van az országban, a nettó eredmény elsősorban attól függ, hogy a bevándorló vagy menekült mennyire sikeresen és gyorsan tud beilleszkedni a munkaerőpiacra, és ez nyilvánvalóan a menekültek esetében a legnehezebb. Az alacsonyabb végzettséggel rendelkező új munkaerőt a piac kevésbé gyorsan tudja felszívni, ebben a szegmensben ezért nőhet a munkanélküliek aránya, amelynek hátrányait maguk a menekültek is érezhetik.

A fizetések átlagos szintjét a beáramló munkaerő minden szegmensben csökkentheti, ez a jelenség a magasabban képzett, nyugati bevándorlókra is igaz. A maguk szintjén ők is körülbelül 1,2 százalékkal csökkenthetik az átlagos osztrák béreket. A teljes népmozgást tekintve azonban Ausztria jól jön ki a vizsgált időszakból, az állami költségvetés 2020-ig nettó 1,4 milliárd euróval több bevételhez jut.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet ausztria bevándorlás költségvetés menekültek Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.