Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. december 10. 16:03 Közélet

Tízmilliárdért reklámozták a vizes vb-t, de csak 800 millió jött be a jegyekből

Több mint fél évvel a kötelező határidő lejárata után vasárnap este nyilvánosságra hozta a vizes világbajnokság évéről szóló beszámolóját az eseményt szervező Bp2017 Kft. A jelentés kifejezetten tanulságos, és jól látszik belőle, hogy 2017 végén nem volt túl jó a vállalat vagyoni és pénzügyi helyzete.

Ha csak a fő számokat nézzük, akkor nem annyira rémisztő a kép: a cég közel 4,7 milliárdos árbevételt hozott össze, és további majdnem 50 milliárdos bevétele volt egyéb forrásokból, miközben a vesztesége csak 93 millió forint lett. Ha jobban az adatok mögé nézünk, akkor azonban kiderül, hogy ezekhez a számokhoz képest kifejezetten kevés pénz folyt be például belépők eladásából, a cégnek több tízmilliónyi kabalafigura maradt a nyakán, miközben hónapokkal az esemény után is még milliárdokkal tartoztak a beszállítóiknak.

 


A közel 55 milliárdnyi bevétel nagy része természetesen az állami támogatás volt: ilyen címen 49,5 milliárd forintot könyveltek el. Ehhez képest minden befolyó összeg aprópénznek tűnik. A szponzoroktól végül egy hajszállal több, mint 1 milliárd forintot kapott a Bp2017 Kft., a belépők értékesítéséből pedig ennél is kevesebb, mindössze 806,5 millió forint jött be.

Utóbbi különösen annak fényében elég csekély, hogy csak marketing és PR költségek több mint 10 milliárd forintra rúgtak. Magyarul

az esemény promotálására 13-szor annyit költött a vizes vb-t szervező cég, mint amennyit jegyek eladásából összeszedett.

 

Mindezt úgy, hogy – amint erről korábban már írtunk – külföldön nem is reklámozták az eseményt, így a hirdetések szinte kizárólag a kormányközeli médiát gazdagították. A jegybevételből egyébként még a bérleti díjak sem jöttek volna ki, és a „szakértői díjak” is elvitték volna közel a felét, akárcsak a (vélhetően szerződéstől történő elállásból eredő) bánatpénz, amire közel 620 millió ment el.

 

Szintén kifejezetten érdekes, hogy a rengeteg állami támogatás ellenére év végén láthatóan likviditási gondokkal küzdött a Bp2017 Kft. Bár az esemény már július végén lezárult, december 31-én még mindig több mint 5,3 milliárd forinttal tartoztak szállítóiknak. Ezzel szemben a készpénzállományuk alig 52 millió forint volt.

Az adóhatóságtól ugyan elvileg visszajárt a cégnek közel 3 milliárd, ám még így is nagyon komoly volt a rés a rövidtávon fizetendő tételek és a gyorsan mozdítható eszközök között. Persze tetemes készleteik egy részét még megpróbálhatták volna eladni, hogy javítsanak a helyzeten, de ezek közül legfeljebb a Duna Aréna büfé-árukészlete és a nem részletezett bő negyedmilliárdnyi alkatrész tűnt könnyen értékesíthetőnek. A kabalafigurák és egyéb merchandising termékek illetve a valamiért szintén itt nyilvántartott 1,7 milliárdot érő két medence kevésbé.

Minden bizonnyal ez lehet az oka, hogy bár a vállalat megszüntetéséről az elvi döntés már megszületett, mégsem indult meg az eljárás. Ha ugyanis a cégnek nincs elég vagyona a kötelezettségei (hitelei, kölcsönei) fedezetére, akkor csak felszámolni lehet, ami nagyon nem mutatott volna jól*Egy cég többféle jogi eljárás keretében megszűnhet, ezek közül a két leggyakoribb a felszámolás és a végelszámolás. Utóbbi a tisztább, ezt ugyanis jellemzően a tulajdonos kezdeményezi: ha már nincs több terve a vállalkozással, akkor egyszerűen megszünteti. A hitelezőket kifizeti, a maradék vagyont megtartja. A felszámolás ennél kicsit macerásabb. Ezt ugyanis általában a cég hitelezői indítják, ha nem kapják meg időben a pénzüket. Ilyenkor azonban a vállalatnak sokszor nincs elég vagyona a kötelezettségeinek kielégítésére, így a hitelezők hiába futnak a pénzük után, gyakran semmit nem látnak belőle viszont. Ha egy cég tulajdonosa végelszámolást kezdeményez, ám ennek során kiderül, hogy a vállalatban nincs elég vagyon a kötelezettségek fedezésére, akkor az eljárás felszámolássá alakul át..

Az is elég valószínűnek tűnik, hogy a beszámoló közzétételének elhúzódásában is szerepet játszottak a nem túl kedvező számok. Jogszabály szerint – ahogy minden más gazdasági társaságnak – a Bp2017 Kft-nek is május 31-ig kellett volna beszámolnia a 2017-es évéről. A cég azonban nem csak törvényi kötelezettségeinek nem tett eleget, de még – hónapokkal a határidő után küldött – közérdekű adatigénylésünkre sem juttatta el lapunkhoz beszámolóját.

A közérdekű adatok flegma kezelése nem csak nekünk tűnt fel, hanem a vállalatnál még 2016-ban vizsgálódó Állami Számvevőszéknek is.

A szervezet néhány hete tette közzé jelentését a Bp2017 Kft-ről, amely összességében inkább pozitív volt, de azért megjegyezte, hogy a „társaság a közérdekű adatait 2016. évre vonatkozóan nem tette közzé, ezáltal az átláthatóságot nem biztosította”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHáromperces videó készülhetett 230 millióért a vizes vb-ről, de nem használták semmireLegalább százszorosan árazták túl a filmet, már ha nem volt másik. Ezt azért nem tudni, mert a szervezők az utókommunikációról semmit nem kommunikálnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Bp2017 Nonprofit Kft. jegyeladás támogatás vizes vb vizes világbajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.