Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. december 6. 17:25 Közélet

Palkovics mégsem ment el az MTA közgyűlésére, helyette bejelentette, hogy pénzmegvonással bünteti az akadémiát

Palkovics László ugyan elfogadta az MTA közgyűlésének csütörtöki rendkívüli ülésére szóló meghívást, és azon beszédet is mondott volna eredetileg, a miniszter végül mégsem jelent meg az eseményen, hanem helyette az ülés ideje alatt egy külön sajtótájékoztatót tartott a témában.

Mindez megerősíti, amit már az elmúlt hónapok eseményei és nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: a kormánynak egyáltalán nem célja, hogy valós tárgyalásokat folytasson az MTA-val és kompromisszumot kössön a kutatóintézet-hálózat jövőjéről, hanem úthengerrel tervezi végigvinni a saját akaratát. Csak úgy tűnik, húzza az időt.

Az akadémikusok arra számítottak, hogy az innovációs és technológiai tárca minisztere, aki a nyári törvénymódosítás értelmében a jövő évtől az MTA költségvetési forrásainak döntő részéről is rendelkezik, részt vesz az eseményen, és tájékoztatást ad arról, hogy a minisztérium hogyan finanszírozza a jövőben a kutatóhálózat működését. 

Palkovics ehelyett egy levelet küldött, amiben azzal indokolta távolmaradását, hogy a közgyűlés témái nem relevánsak.

Ezt Lovász László MTA-elnök nem tudta elfogadni.

A rendkívüli közgyűlésen 90 százalék körüli szavazati aránnyal fogadtak el több, az MTA és kutatóhálózatával kapcsolatos határozatot. Az akadémia többek között további feltétlen támogatásáról biztosította Lovász László elnököt, és arra kérte a Palkovics Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi költségvetését maradéktalanul bocsássa az MTA rendelkezésére.

Egy 7-7 (MTA-t képviselő és kormányoldali) tudósból álló bizottság dolgozik jelenleg az MTA és a kormány közötti megállapodáson a kutatóintézet-hálózat jövőjéről, ám a testületnek február végéig van ideje azt tető alá hozni. Az akadémia kutatóhálózatának átvilágítását pedig március 31-ig kell elvégeznie az MTA-nak, ami az akadémia szerint megvalósítható eddig.

Ugyan az MTA kutatóintézet-hálózatának finanszírozása és működése mindaddig bizonytalan, amíg nem születik meg ez a megállapodás, korábbi ígéretét megszegve Palkovics László miniszter úgy döntött, hogy a kutatóhálózat első negyedévi finanszírozásának dologi részét visszatartja, amit azzal indokolt, hogy ha ez nem történne meg, akkor az akadémia nem csinálna semmit

– derült ki Lovász László MTA-elnök csütörtöki beszámolójából. Palkovics eredetileg az első negyedév teljes finanszírozását vissza akarta tartani, de a jelenlegi álláspontja már az, hogy a kutatók fizetését biztosítani fogja a kormány, ám az egyéb dologi kiadások finanszírozását – ami durván a fele a júliusban elvett 28 milliárdnak – az akadémiának kell megoldani, amíg meg nem születik a megállapodás. Ha az létrejön, a kormány majd elszámol vele.

Lovász szerint minden ilyen lépés nagymértékben veszélyezteti és visszafordíthatatlan károkat tud okozni a magyar tudománynak, mert ez nem csak azt jelentheti, hogy esetleg egyes kutatásokat emiatt három hónappal el kell halasztani, hanem azzal is járhat, hogy a témájuk iránt lelkesedő kutatók más helyen próbálják majd megvalósítani a kutatásaikat, így félő, hogy ez is hozzá fog járulni a kivándorláshoz

– mondta Lovász, aki szerint egy ilyen lépés méltatlan az akadémiához és a kormányhoz is.

Palkovics a délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hétfőn egyeztetett Lovásszal, és ekkor úgy értelmezte, hogy Lovász elfogadta, hogy a dologi kiadásokat a minisztérium visszatartja, és így azt az MTA majd a saját forrásaiból finanszírozza. Palkovics szerint ezt az MTA költségvetése lehetővé is teszi. 

Lovász erre úgy reagált, hogy valóban volt egy vitájuk hétfőn, ahol Palkovics azt mondta, az ő konzultációi alapján erre jogi lehetőség van, ám akikkel Lovász beszélt, azok azt mondták, törvényes úton nem lehet forrásokat átirányítani a visszatartott források pótlására. Lovász kapott egy emlékeztetőt az egyeztetés eredményeiről, amiben benne volt, hogy az MTA elfogadta Palkovics szigorítását, azonban az MTA erre visszajelzett, hogy ez nem így történt, ők nem egyeztek bele. 

Azt is elmondta Lovász a sajtótájékoztatón, hogy az akadémia alapfinanszírozásáról folynak a viták a minisztériummal, vagyis például a villanyszámláról, ami nem fedezhető pályázati alapon, annak garantálva kell lennie, amíg egy intézet működik. Ebben a témában nem értenek egyet Palkoviccsal.

Palkovics közben a saját külön megszervezett sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány a 14 tagú paritásos bizottság felállításával próbál segítséget nyújtani a rendszer átalakításához.

Azt várjuk, hogy a testület február végéig letegye javaslatát arra, milyen formában gondolja működtetni az akadémia az elkövetkező időszakban kutatóintézeti hálózatát. Ennek lehet olyan eleme, hogy bizonyos kutatócsoportokat nem kíván tovább működtetni, együttműködhet más intézményekkel és be is zárhat kutatóintézeteket

– mondta a miniszter az MTI szerint. Ez a nyilatkozat arról árulkodik, hogy a minisztérium jelentős átalakításokat hajtana végre, amit az akadémia viszont határozottan ellenez.

A kormány és a Magyar Tudományos Akadémia vitájáról itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA CEU-t elüldözte, most az MTA-t szabná kedvére a kormányA tudományos életet sokáig békén hagyták, de ennek is vége. Délelőtt rendkívüli ülést tart az MTA, amely után bejelentés is lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet magyar tudományos akadémia MTA tudomány Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Pletser Tamás
2024. április 9. 04:34 Közélet

Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok

Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.