Hírlevél feliratkozás
Váczi István Jandó Zoltán
2018. október 19. 07:01 Közélet

Tarlós megfúrta, nem lesz gigantikus teniszstadion a Margitszigeten

Óriási vitákat váltott ki idén a Margitszigetre tervezett hatalmas teniszkomplexum, és sokáig úgy nézett ki, hogy a kormány erőből áttolja a fejlesztést, amelyet mások mellett Tarlós István főpolgármester is ellenzett.

Februárban alig több mint egy nap alatt átnyomtak a parlamenten egy törvényjavaslatot, amelynek célja egy óriási teniszstadion felépítése volt a Margitszigeten. A szöveg egyebek mellett azt mondta ki, hogy az érintett minimum 14,5 ezer négyzetméter teljes egészében beépíthető lesz, az építmény magassága pedig elérheti a 26 métert – azaz pár méterrel magasabb lehet például a Fradi stadionjánál is.

Sokak számára már ennek a monstrumnak Margitszigetre képzelése is komoly lelki gyötrelmet okozott, de a jogszabály arról is szólt, hogy az építkezéskor nem kell figyelemmel lenni a fák kivágására és pótlására, a parkolásra, valamint az árvízvédelemre vonatkozó fővárosi önkormányzati előírásokra.

Amikor Áder János köztársasági elnök visszaküldte*Az államfő indoklása szerint a törvény hatástanulmányokkal nem igazolt, nem kellően előkészített és az érintettekkel nem egyeztetett volt, garanciák nélkül engedett volna eltérést számos jogszabálytól, veszélyeztetné a Margitsziget természetvédelmi és kulturális örökségi jellegét, valamint az alatta lévő ivóvízbázist. a törvényt megfontolásra a parlamentnek, úgy tűnt, hogy elalszik az ügy, a választások előtt legalábbis nem került a jogszabály ismét napirendre. Május elején azonban a Nemzeti Sportközpontok megbízásából egy cég nemcsak elbontotta a Margitsziget északi részén, a Palatinus Fürdő és a Nagyrét mellett lévő régi teniszstadiont, de a növényzetet is kiirtotta a területen, pedig ez utóbbira nem volt engedélye.*Ez a munka közel 200 millió forintba került, és a West Hungária Bau Kft. végezte el. Ez annak a cégcsoportnak tagja, amely pár éve megvette a miniszterelnök vejétől, Tiborcz Istvántól az Elios Zrt. felét birtokló társaságot, a G7.hu becslése szerint mintegy 3 milliárd forintért.

A kép bal oldalán lévő területről van szó, a Palatinus Fürdő és az ifjúsági tábor között. Kép: Google Earth

Ezt követően hónapokig nem lehetett tudni, mi fog történni. Az építkezés nem kezdődött el, noha a korábbi tervek szerint a jövőre rendezendő magyarországi nemzetközi tenisztornának*Hungarian Open ATP World Tour már az új stadion adna helyet. Amikor a G7.hu szeptember közepén a munkák állásáról és arról érdeklődött, hogy esetleg máshol épül-e meg a Nemzeti Tenisz Versenyközpont, az illetékes Nemzeti Sportközpontok azt válaszolta: a bontási munkák befejeződtek, a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik éppen.

Nagyjából ugyanekkor Richter Attila, a tenisz szövetség főtitkára a hvg.hu-nak azt mondta, soha nem is volt szó 26 méteres óriáslétesítményről, a margitszigeti stadionra vonatkozó aktuális elképzelések szerint a létesítmény nem terjeszkedne túl a korábbi területén. Ezt a nagy nemzetközi versenyek idejére ideiglenes mobillelátókkal lehetne bővíteni, az év többi részében pedig kis teniszklubként üzemelne.

Az egész fejlesztést kezdeményező kormányzat ugyanakkor hivatalosan nem mondott semmit keddig, amikor Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár mondott beszédet a Portfolio konferenciáján. Hosszasan méltatta a kormány és a főváros között létrejött megállapodást, amelynek nyomán Tarlós István főpolgármester közölte, hogy korábbi terveivel ellentétben mégis újraindul a posztért jövőre.

Fürjes egyebek mellett azt mondta, hogy a megállapodáshoz vezető tárgyalások során Tarlósnak „azzal az érvével sem nagyon lehetett vitatkozni, hogy a fővárosban a kormány ne indítson jelentős fejlesztési programokat a fővárosi önkormányzat bevonása, a főpolgármester és az önkormányzat érdemi beleszólása, adott esetben vétójoga nélkül.” Ez garantálja, hogy 

„ne valósuljanak meg olyan dolgok, amelyek ellentétesek Budapest érdekével. Lásd a főpolgármester által okkal megfúrt margitszigeti giga teniszcsarnok építése.”

Ebből az következik, hogy óriás stadion nem lesz, kisebb ugyanakkor elképzelhető, ezt korábban Tarlós István sem zárta ki. A mondat pontos értelmezéséhez a G7.hu kérte a Nemzeti Sportközpontok és a Főpolgármesteri Hivatal segítségét is, de a cikk megjelenéséig az utóbbi nem válaszolt, az előbbi pedig annyit, hogy a kérdezett témakörben nem illetékes.*Pedig a kérdések lényegében arról szóltak, hogy lesz-e teniszstadion a Margitszigeten, és ha igen, az lesz-e a Nemzeti Tenisz Versenyközpont.

Mindenesetre szinte biztos, hogy Fürjes Balázs nem foglalt volna ennyire konkrétan állást, ha nincs valóban egy eddig nem kommunikált, de elég egyértelmű döntés az ügyben. Különösen, hogy az óriási stadion ötletét állítólag korábban a miniszterelnök személyesen is támogatta. A hirtelen fordulat okait nehéz visszafejteni, de az ügyre rálátó forrásaink szerint szinte biztosan köze van hozzá a teniszsport körüli botrányoknak*A szövetségben éles ellentét alakult ki a fideszes parlamenti képviselőként is tevékenykedő Szűcs Lajos elnök, valamint az olyan topjátékosok és edzőik között, mint Fucsovics Márton és Babos Tímea. A szövetségben uralkodó állapotok miatt Fucsovics nem is játszott a legutóbbi Davis Kupa-mérkőzésen., és valószínűleg annak is, hogy néhány hete a leggazdagabb román üzletember azt állította: Orbán Viktor meg szeretné szerezni a résztulajdonába tartozó genfi tenisztorna szervezési jogát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA leggazdagabb román, akinek hatmillió eurót ajánlott Orbán ViktorJéghokisként olimpikon volt, majd teniszezőként és teniszedzőként vált világhírűvé Ion Tiriac, aki segíthet a magyar teniszálmok valóra váltásában.

 

Bár utóbbi hírt a kormány részben cáfolta, és szakértők szerint nem is biztos, hogy lenne értelme egy ilyen ügyletnek, ahhoz nem fér kétség, hogy túl sok zűrös dolog történt mostanában a tenisz körül. Emiatt pedig egész biztosan nem lenne túl jó visszhangja egy sokak által amúgy is kritizált beruházásnak. Így vélhetően a kormány, illetve a miniszterelnök elengedte a projektet, amivel ráadásul Tarlós Istvánnak is tettek egy gesztust.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Fürjes Balázs Margitsziget Tarlós István tenisz stadion Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.