Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 4. 11:22 Közélet

Egy lépéssel közelebb az M0-s befejezése, de nagyon drága lesz

A tervezettnél jóval később, de augusztus utolsó napjaiban végül csak eldőlt, ki készítheti elő az M0-ás körgyűrű befejező, 10. számú főút és az M1 autópálya közötti szakaszának építését. A nagyjából 20 kilométeres szakasz megvalósíthatósági tanulmányára már tavaly ősszel kiírtak egy közbeszerzést, ám az eredménytelenül zárult, mivel nem sikerült összeszedni két jelentkezőt. A mostani nyertes konzorcium már akkor is adott le ajánlatot, rajtuk kívül azonban más nem érdeklődött a munka iránt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) ezért tavasszal még egyszer nekifutott a dolognak, és ezúttal már hárman is jelentkeztek. Más kérdés, hogy az állami tendereken rendre jól teljesítő Főmterv Zrt. ezúttal érvénytelen ajánlatot adott, az elérhető dokumentumok szerint azért, mert egy kérdésre – a NIF külön kérésére – sem jelölték meg az igen vagy a nem válasz valamelyikét.

Így csak ketten maradtak versenyben, és végül az az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft.,és a Vibracomp Kft. alkotta konzorcium futott be, amely már az első körben is próbálkozott. A trió 396 millió forintért vállalta a munkát, ami jóval kedvezőbb a konkurens Roden Kft. 452 milliós ajánlatánál.

Az így is elég jelentős összegből azonban nem csak a megvalósíthatósági tanulmányt kell megcsinálnia a nyertes konzorciumnak, már csak azért sem, mert egy ilyen már korábban is készült. A 10-es és az 1-es főút közötti szakaszt ugyanis már 2010-ben felmérték ebből a szempontból, most a nyolc évvel ezelőtti terveket kell aktualizálni és kiegészíteni. Emellett pedig el kell készíteni

  • egy barlangászati szakvéleményt
  • egy közúti biztonsági hatásvizsgálatot,
  • egy költség-haszon elemzést,
  • egy klímaváltozás kockázatelemző dokumentációt,
  • és a nyomvonal kihirdetéséhez szükséges teljes dokumentációt,
  • illetve meg kell szerezni a jogerős környezetvédelmi engedélyt is.

Mindezt az eredeti ütemterv szerint 2020-ig, a NIF ugyanis ezt a határidőt szabta meg korábban, de már azt követően, hogy az első közbeszerzés elbukott. Ráadásul még ha sikerül is ezt tartani, a további munka akkor is elég feszes lesz, hiszen legutóbb arról volt szó, hogy 2022-re végre tényleg körgyűrű lehet az M0-ás.

A fővárost elkerülő utat több mint 30 éve kezdték el építeni, első ma is használt szakaszát, az 51-es és a 6-os főút közötti részt 1990-ben adták át. Azóta összesen 77 kilométernyi autóút épült, és már csak nagyjából 30 kilométer hiányzik, hogy összeérjen a gyűrű. A mostani közbeszerzésben érintett 20 kilométeres rész mellett a 10-es és 11-es út (tehát a Megyeri híd) közötti szakasz hiányzik még, ennél azonban már a konkrét nyomvonal is megvan.

Ez a 30 kilométer azonban építési és környezetvédelmi szempontból egész biztosan az M0-s legdurvább szakasza, hiszen a budai hegyeken kell keresztülvezetni az utat. Ennek megfelelően a még hiányzó rész tele lesz alagutakkal és viaduktokkal, ami igencsak megdrágítja a munkát. Így néz ki a terep:

Kép: Google Earth, némi topográfiai torzítással.

A Megyeri híd és a 11-es út közötti 8041 méteres szakaszból például 5,2 kilométer halad majd a föld alatt, a szentendrei HÉV vonala és a mellette húzódó 1115-ös számú út felett pedig egy völgyhíd ível majd át. Az arányok pedig sokkal jobbak a most előkészítésre váró részen sem lesznek. A kiírás szerint akár 9,8 kilométernyi alagutat is építhetnek, ami a teljes szakasz nagyjából fele*5,5 kilométernyi alagút biztosan lesz a szakaszon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet 11-es főút autópálya autóút M0 M1 nif Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.