Hírlevél feliratkozás
2018. szeptember 3. 19:28 Állam

A Fidesz 20 éve megszüntette, szóval ideje visszaállítani

Érdekes bejelentést tett Gulyás Gergely, amikor pénteken közölte, hogy októbertől drágábban lehet majd használni a fizetős útszakaszokat. A 10 napos autópálya e-matrica ára októbertől 2975 forintról 3500-ra emelkedik, a teherfuvarozóknak pedig 5,8 százalékkal kell majd többet fizetniük.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azzal indokolta, hogy forrásokat kell biztosítani az alsóbbrendű utak felújítására. A pluszbevétel ugyanis – közvetett formában, az uniós szabályokat betartva – egy „falusi útalapba” fog befolyni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a legkevésbé fejlett falusi útszakaszokat felújítsák – fejtette ki a kormany.hu-n olvasható tudósítás szerint.

Ez alapján nem teljesen világos, mi lesz az a falusi útalap, hiszen még a kormányzati portál is csak idézőjelek között említi. Elképzelhető, hogy csak egy olyan kommunikációs panelről van szó, amely jól illeszkedik az erre a kormányzati ciklusra meghirdetett modern falvak programhoz. De persze be is állíthatnak egy ilyen sort a költségvetésbe, a közvetett finanszírozás miatt az összegek sorsa nehezen lesz követhető.

Az ötlet mindenesetre azért pikáns, mert 20 éve az első Fidesz-kormány szüntette meg az 1992-ben létrehozott Útalapot.

Ez egy külön törvénnyel életre hívott, elkülönített pénzalap volt, amelybe az üzemanyagok árába épített hozzájárulásból került pénz. Ennek mértéke 1997 közepén például literenként 15,4 forint volt, ami ekkoriban éves szinten 70-80 milliárd forint körüli bevételt generált. Ezt az összeget kizárólag utak fenntartására és felújítására lehetett fordítani.

Mint a Beszélő című folyóirat egyik 2002-es számában lévő cikk szerzője írja, az elkülönített Útalapot még az erősen a költségvetési bevételekre fókuszáló pénzügyminiszter, Bokros Lajos is hasznosnak tartotta, mert erősíti az adómorált, ha az adózó pontosan tudja, mire megy a pénze. Az Útalap pozitív megítélését az is mutatja, hogy az első Orbán-kormány programjában azt olvashattuk: „A Kormány nagy figyelmet fordít a főutak településeket elkerülő szakaszainak kiépítésére, valamint a meglévő úthálózat karbantartására. Ennek érdekében fokozatosan növeli az Útalap részesedését az üzemanyagok árában.”

Ehhez képest pár hónappal később a kormány megszüntette az Útalapot, elkülönített kasszából egyszerű költségvetési előirányzattá vált. Akkoriban több miniszter is fogadkozott, hogy ez nem fogja lényegében érinteni ezeknek a pénzeknek a felhasználását, ám nem így történt, az összegek egyszerűen eltűntek a büdzsé bugyraiban. És azóta sem állította vissza egy kormány sem.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az állam ne költene az utak karbantartására (az új utak építésére nem lehet panasz, az uniós forrásoknak is hála), csak éppen külön kassza nélkül ezen az elsők között spórol az aktuális kormány, ha nincs elég pénz a költségvetésben. Ennek az eredményeként álltak elő a sok helyen tapasztalható tragikus útállapotok.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa Felcsúton el is tűnnek, néhány tízezer kilométeren maradnak még kátyúkAz országos közutak kétharmada tönkrement, az alapoktól kezdve újjá kellene építeni. Az idei tempóval 30 év alatt újulna meg a hálózat.

 

Mennyi pénz gyűlhet össze a falusi útalapban? Változatlan forgalmat feltételezve a teherautóknál körülbelül 13 milliárd forint lehet a plusz, míg a 10 napos matricából 5 milliárddal több folyhat be. (Bár a hazai vásárlók egy része lehet, hogy átpártol majd a megyei matricákhoz.)

A 18 milliárd forint nem elhanyagolható összeg, de csak körülbelül a tizede annak, amit idén az ezért felelős Magyar Közút várhatóan az utak felújítására fordít. Vagyis az útállapotok gyors és látványos javulását nem érdemes várni a falusi útalaptól, de minden pluszforrás jól jön ezen a téren. Ha nem jut az Útalap sorsára, hosszabb távon pedig akár jelentős hatása is lehet, főleg akkor, ha a későbbi útdíjemelések bevételét is ide terelik.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉvi 54 milliárdot keres az állam az M1-es autópályán, mégis majd szétesikA teherautók használatarányos útdíjából idén már 230 milliárdot is beszedhetnek, míg a személyautók e-matricáiból 70 milliárd forint folyhat be.

Állam falusi útalap Gulyás Gergely magyar közút útalap útfelújítás Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. szeptember 21. 07:58 Állam, Pénz

Megújul a Blaha, hosszabb lesz a 3-as metró, de a biciklis fejlesztések elmaradnak

A 3-as metró bővítésének csak a tervezése 3 milliárdba kerül, a biciklis projektek pedig pont akkor buktak, amikor felmérték, hogy mennyire fontosak lennének.

Kasnyik Márton
2018. szeptember 20. 15:34 Állam, Világ

Viszlát, gyors globális gazdasági növekedés

A politikusok rontották el.

Jandó Zoltán
2018. szeptember 20. 11:33 Állam

Nem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiára

A napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.

Fontos

2018. szeptember 21. 06:53 Élet

Mégsem veheti el az állam a legszebb tokaji magánbirtokot

Vissza kell adni a 2014-es földtörvénnyel elvett jogait annak a francia tulajdonú szőlőbirtoknak, amiért korábban bejelentkezett egy politikai hátterű üzletember. Hétszőlő ügyét a Kúria most zárta le.

Hajdu Miklós
2018. szeptember 20. 18:50 Pénz

Lassan, de egyre közelebb lopakodik a jegybanki szigor

Nagyon úgy néz ki, hogy vége lesz az évek óta tartó monetáris lazulásnak.

Hajdu Miklós
2018. szeptember 19. 17:32 Állam

Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, ha maga az állam is részt vesz a korrupcióban

Az európai bürokraták sok mindenre gondolnak, amikor a korrupció megelőzéséről van szó. Csak arra nem, hogy valahol az állam közreműködésével tulajdonítják el a közpénzeket.