Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. augusztus 30. 06:54 Közélet

Mészáros Lőrinc visszatért a gázszereléshez, és ezzel is milliárdokat keres

Több mint 1,7 milliárd forintért 13 kilométernyi gázvezetéket cserélhet ki a fővárosban, illetve Pécelen egy konzorcium, amit Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi vállalata, a Mészáros és Mészáros Kft. (M&M) és egy a szakmán kívül kevésbé ismert cég, a Vabeko Kft. alkot. Mészároséktól az elmúlt években a teljes lakossági gázpiacot bekebelező NKM Nemzeti Közművek Zrt. egyik leányvállalata rendelte meg a munkát.

Ráadásul egészen biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen zsíros megbízás, amit az állami közműholdingtól kap a gázszerelőként induló dollármilliárdos. A következő hónapokban további milliárdokért dolgozhatnak majd a csoportnak.

Az NKM Földgázhálózati Kft. még év elején írt ki egy közbeszerzést a „gázhálózaton végzett rekonstrukciós és gázhálózat-optimalizációs munkákra”. A tender azonban nem konkrét megbízásról szólt, egy 4,4 milliárd összegű keretszerződéshez kerestek partnereket. Magyarul a cég jelezte, hogy a jövőben különböző – akkor még nem nevesített – munkákra ekkora összeget tervez elkölteni, és kiválasztana néhány vállalatot, amelyek később a normál eljárásnál gyorsabban lezavarható tendereken versenyeznek a konkrét megbízásokért. Az akkori pályázaton három csoport futott be: a már említett M&M-Vabeko (Mevag) konzorcium, a Colas Alterra Zrt., illetve a Sade Magyarország Kft.

Most az első konkrét megbízásokban hirdettek eredményt, és ezeken taroltak Mészárosék. Az NKM összesen 36 budapesti és egy péceli helyszínen rendelt meg munkákat. Ezeket nyolc különböző csomagba fogták össze, és így írtak ki külön tendereket. A nyolc közbeszerzésből pedig ötöt a Mevag konzorcium húzott be. Ráadásul övék lett az összes nagyobb munka, így a 2,2 milliárdnyi megbízásnak több mint a háromnegyede landolt náluk. Mészárosék 1,7 milliárdjával szemben a Sade mindössze 343, a Colas pedig ennél is kevesebb, alig 170 milliós megrendelést kapott.

 

Az M&M-Vabeko kettős 13 különböző fővárosi kerületben dolgozhat. A legtöbb munkát a belvárosban kapták, többek között a Belgrád rakpart és a Váci utca között, illetve a Ferenciek terén is ők cserélhetik ki a gázvezetéket, de a XIX. kerületi Mészáros Lőrinc utcában is Mészáros Lőrincék építhetik ki az új hálózatot.

Az M&M partnere a laikus közönség körében nem különösebben ismert, a piacon azonban elég meghatározó szereplő. Több mint két évtizede foglalkoznak gázvezetékek építésével, dolgoztak mások mellett a csepeli és a dunaújvárosi erőműveknek, illetve a lényegében a teljes magyarországi nagynyomású földgázszállító rendszert fenntartó FGSZ Zrt-nek is. A siófoki cég az elmúlt években fixen 5-6 milliárd közötti árbevételt és több százmilliós adózott eredményt termelt.

Magyarul a szaktudást jórészt ők hozták a konzorciumba, és nem lenne meglepő, ha az alvállalkozókat is ők ismernék jobban. A Mevag ugyanis egy fix körrel dolgozik együtt, ugyanazt az öt (szintén nem különösebben ismert nevű) vállalkozást adták meg minden munkánál.

A mostani 1,7 milliárd egyébként közel sem a végső összeg, amit Mészárosék kereshetnek a fővárosi gázvezeték-felújításokon. Egyrészt az NKM a keretösszegnek csak az egyik felét költötte el eddig, azaz további 2,2 milliárd forintra még pályázhatnak ebben a keretszerződésben is.

Van azonban egy másik keretszerződés is, amin még ennél is több pénzt húzhat be a konzorcium. A gázhálózat rekonstrukciója mellett ugyanis a gázelosztó vezeték létesítésére is kötött egy hasonló megállapodást az NKM még nyár elején. Erre 3 milliárd forintot szánnak, de ez egy az egyben Mészároséknak mehet, itt ugyanis versenytársuk sem maradt, csak velük szerződött le az állami közműholding. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezért mit csinálnak majd, itt ugyanis még nem zárták le a konkrét munkákra vonatkozó tendereket, csak a keretszerződés van meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gázvezeték Mészáros Lőrinc nkm Sade Vabeko Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.