Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. augusztus 13. 15:43 Állam, Élet

Fax nélkül nem kérdezhet a német kormánytól egy újságíró

Sokáig azt gondoltam, hogy rossz hatékonyságban, lassúságban és körülményességben nem lehet überelni a magyar állami bürokráciát. Egészen addig, amíg meg nem próbáltam újságíróként kérdéseket küldeni a német kormánynak.

A német kormány sajtó- és információs hivatalának a honlapján rengeteg információ van. Az újságírók megismerkedhetnek a hivatal működésével, a sajtóosztály munkatársaival, akiknek az önéletrajzát is elolvashatják. Kérdést azonban nem küldhetnek csak úgy. Ehhez ki kell tölteni egy regisztrációs űrlapot, majd be kell küldeni a hivatalnak.

Meg kell adni az újságíró nevét, telefonszámát és emailcímét, az újság nevét és címét, illetve a szerkesztőség fax számát. A német kormányzati hivatal arra is kíváncsi, hogy a kérdéseket feltenni szándékozó újságírónak mi a beosztása, sőt az sem mindegy, hogy külsősként vagy állandó munkatársként dolgozik az adott szerkesztőségnél. A regisztráció végén a sajtóorgánum típusára is rákérdeznek: online, nyomtatott, esetleg rádiós vagy televíziós újságíró merészeli kérdésekkel zaklatni a német kormány sajtóhivatalát.

A procedúra szerint – legalábbis elméletileg – néhány nap alatt Berlinben leellenőrzik az adatokat, majd az újságírónak kiküldenek egy aktiváló kódot. Ha ez megvan, akkor el lehet küldeni a kérdéseket.

A gond csak az, hogy ha valamelyik rubrikát nem tölti ki az újságíró, akkor hiánypótlási felhívást kap, és mindaddig nem kapja meg az aktiváló kódot, amíg nem pótolja a hiányosságokat.

A G7 nem rendelkezik faxszal, emiatt a regisztrációm sem sikerült.

 

Pedig a fax hiánya a 21. században nem tűnik abnormális jelenségnek. Emellett sajtóigazolványom sincs, így értelemszerűen a dokumentumról készített másolatot sem tudtam becsatolni.*Magyarországon nem sok jelentősége van a sajtóigazolványnak. A szerkesztőségek általában maguk gyártják le, ha akarják. Lényegében bárki készíthet ilyen dokumentumot, a hivatalos ügyintézésben nem érvényes, emiatt teljesen felesleges újságíró igazolványt kiállítani és magunknál hordani.

Hiába küldtem el a honlapcímünket és készítettem egy fotót a szerkesztőségről, ez sem hatotta meg a német precizitás szerint működő hivatal munkatársait. Egy diplomata segítségével megtudtam a német kormány sajtó szóvivőinek az emailcímét. Nekik is írtam, de az a válasz jött, hogy regisztrálnom kell az űrlapon. Utolsó mentsvárként a hivatal általános emailcímére is küldtem egy emailt. Erre még nem érkezett válasz.

Ilyen szempontból a magyar kormány sajtóosztálya sokkal könnyebben elérhető. A különböző minisztériumok sajtóügyekkel foglalkozó részlegeinek az emailcíme pár kattintásra elérhető a kormányzati honlapon. Az más kérdés, hogy nemigen válaszolnak az újságírói megkeresésekre, és ha nagy ritkán reagálnak is a feltett kérdésre, a legtöbb esetben semmitmondó információkat közölnek. De legalább a kérdést fel lehet tenni.

Állam Élet bürokrácia német kormány sajtóosztály Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Váczi István
2018. november 21. 10:16 Állam

Egy szörnyű év egyik legrosszabb napján vannak túl a befektetők

Az utóbbi hetekben a tőzsdéken már megszokottá vált az árfolyamok ide-oda csapkodása, de tegnap az amerikai piacokon nemcsak a részvények estek, hanem egyebek mellett az olaj és a kriptodevizák is.

Wiedemann Tamás
2018. november 16. 17:50 Állam, Piac

A gazdálkodók két százaléka használja a magyar termőföldek kétharmadát

Az Orbán-kormány sem csökkentette érdemben a nagybirtokok arányát. Közben két évtized alatt egymillió ember felhagyott a földműveléssel.

Jandó Zoltán
2018. november 16. 06:54 Állam, Piac

Kiderítettük, miért róják állami pénzen húszéves teherautók a magyar városok útjait

A magyar építőiparban olyan mértékű kapacitáshiány van, hogy a cégek nem tudnak, és nem is akarnak foglalkozni a környezetvédelmi szempontokkal. Még akkor sem, ha több pénzt kapnának.

Fontos

Hajdu Miklós
2018. november 20. 12:50 Élet

A magyar iskolarendszer még mindig ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint 10-15 éve

Bár számos reform történt a közoktatásban, a kétezres évek problémáinak jelentős része még mindig aktuális.

Bucsky Péter
2018. november 18. 21:45 Élet

Annyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésre

Azért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy villanyfűtést választják.

Torontáli Zoltán
2018. november 18. 13:36 Élet, Világ

Az almák Ferrarija finom, piros, drága, és hihetetlenül erős marketing van mögötte

Átalakítja a gyümölcstermesztés mögötti üzleti modellt a Pink Lady és a nyomában meginduló klub almák serege, de ennek megvannak a veszélyei is. Magyarország kimarad az új almahullámból.