Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. július 11. 11:42 Közélet, Világ

Magyarországot sem fogja megdicsérni Trump a NATO-csúcson

Orbán Viktor újabb fontos emberek kézfogását és az erről készült képeket gyűjtheti be Facebook-oldala számára a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcson, köztük az amerikai elnökét is, vele kapcsolatban azonban a pozitívumok könnyen kimerülhetnek ennyiben. Donald Trump ugyanis az elmúlt napokban ráhangolásként azokat a tagállamokat ostorozta, amelyek nem teljesítik azt a NATO-célkitűzést, miszerint a bruttó hazai termék 2 százalékát védelmi kiadásokra kell költeni.

Az elnök kiemelte, hogy országa sokkal többet költ a NATO-ra, mint a védelmi szervezet bármely más tagállama, ami tisztességtelen és elfogadhatatlan. Emellett szokásos módon kifogásolta, hogy az Európai Uniónak kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és akadályozza az amerikai áruk piacra jutását.

Hazánk egyelőre messze elmarad a célszinttől, a NATO statisztikája szerint tavaly 1,1 százalékos volt a mutató. Ezzel Magyarország eléggé hátul kullog a mezőnyben. A térképen nem szereplő Egyesült Államok esetében a GDP-arányos költés 3,6 százalék, míg Kanadánál 1,3.

 

A hivatalos hazai tervek arról szólnak, hogy 2026-ra kell elérni a 2 százalékos arányt. Nem valószínű, hogy ez különösképpen lenyűgözné Trumpot, főleg azzal együtt, hogy az eddig bejelentett beszerzések között nincs amerikai termék: a csődbe ment Air Berlin flottájából használtan megvásárolt két szállító repülőgép európai gyártmány, konkrétan Airbus A319-es. Szintén a páneurópai vállalat termékei azok a H145M típusú könnyű helikopterek, amelyekből a honvédség 20 darabot vásárol 100 milliárd forintért.

Persze nem valószínű, hogy Magyarország kifejezetten Trump célkeresztjébe kerülne. Nemcsak hazánk mérete miatt, hanem mert ott elsősorban Németország van, amely Magyarországhoz hasonló arányban költ védelemre. A Bloomberg cikke szerint ráadásul Angela Merkel kancellár csak annyit ígért, hogy a következő évtized közepére 1,5 százalékra emelik ezt a számot.

Ehhez jönnek hozzá a kereskedelmi viták, továbbá az iráni szankciókkal és az orosz-német gázvezetékkel kapcsolatos nézetkülönbségek, így aligha kockáztatunk meg sokat, ha azt valószínűsítjük, hogy újabb Trump-Merkel csörtére van kilátás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Donald Trump NATO védelmi kiadások Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.