Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. június 5. 16:08 Közélet, Pénz

Mészáros Lőrinc cukorban erősít

Két évvel ezelőtt némi meglepetésre egy ismeretlen magyar vállalkozás kapta a legnagyobb állami támogatást a kormány egyedi döntése alapján. A frissen alapított Kall Ingredients Kft. 9,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást húzott be izocukorgyártásra. Ezzel még azt a német Audit is megelőzte, amelynek a győri fejlesztésre hatmilliárd forintot ítéltek meg.

A gyár 32 milliárd forintos beruházást vállalt az állami támogatásért cserébe. Persze a vállalatnak nem is kellett nagyon mélyen a zsebébe nyúlnia, hiszen az állami Eximbank és a privatizáción áteső, Mészáros Lőrinc résztulajdonába került MKB Bank lényegében meghitelezte a beruházást.

Már akkor sejthető volt, hogy nem akármilyen ügyfélnek nyújtott baráti kezet a kormány, ezt jelezte az is, hogy a Kall Ingredients kisebbségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc volt. A leköszönő felcsúti polgármester pedig hamarosan többségbe kerül, hiszen a szintén a Mészáros csoporthoz tartozó Opus Global Nyrt. többségi irányítást szerez a Kall Ingredients Kft.-ben. A  jelenleg zajló tőkeemelés kiegészítéseként 30 százalékról 75 százalékra növeli a részesedését.

Az Opus Global keddi közleménye szerint az elég komplex tranzakció több lépésben valósul meg. A folyamat végén a Mészáros Lőrinc és felesége kezében lévő Konzum PE Magántőkealap nem vagyoni hozzájárulás formájában bocsátja az Opus rendelkezésére a Kall Ingredients meghatározott részét a 2018. február 15-én közzétett tőkeemelési sorozatban meghatározott feltételekkel.

Utóbbi ügylet lényege – amint erről korábban már beszámoltunk – hogy Mészáros Lőrinc Opus részvényekre cseréli legfontosabb cégeit, illetve azok egy részét. Így például a tőzsdei csoporthoz kerül az állami tendereken arató Mészáros és Mészáros Kft. illetve a szintén sok közbeszerzést elnyerő R-Kord Kft. fele és a Mátrai Erőmű Zrt. is. Ezért cserébe a felcsúti polgármester részesedése tovább nő az Opusban. Az ügylet a nemzetközi szakértői értékelést, valamint a banki jóváhagyásokat követően várhatóan július 31-ig zárul.

Mészáros Lőrinc korábban arról beszélt, hogy az izocukorgyár azért jó biznisz, mert az Európai Unió cukorpiaci kvótaszabályozási rendszere tavaly októberben megszűnt. A cukorkvóta kivezetése és a magyarországi cukoripar bővülése pedig kedvező befektetési és megtérülési környezetet biztosít az Opus számára.

A felcsúti polgármester akkora lehetőséget lát a szektorban, hogy rögtön egy másik projektcéget is alapított egy nagyon hasonló fejlesztésre. A Viresol Kft. fele Mészáros Lőrincé, míg a másik 50 százaléka állandó üzlettársáé, a Duna Aszfalttal hasító Szíjj Lászlóé. Az üzem építését mostanában kellene zárni, a felépítését pedig 6,2 milliárd forinttal támogatta a kormány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.