Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán Fabók Bálint
2018. június 5. 06:58 Állam, Pénz

Három év alatt 4,4 milliárd forintot vett ki cégeiből az Orbán család

A Fideszhez, vagy akár magához a kormányfőhöz közelálló vállalkozók rohamos gazdagodása hosszú idő óta szembetűnő, Orbán Viktor családjánál azonban sokáig figyeltek arra, hogy ne legyen látványos ez a folyamat. Két-három évvel ezelőtt azonban valami megváltozott. Míg addig az is nagy szónak számított, ha néhány tízmilliót kivettek a cégekből, ma már úgy tűnik, nincsenek gátak.

A vagyonbevallásában feleségével közösen egymillió forintnál kevesebb megtakarítást bevalló Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek cégeiből csak tavaly másfél milliárd forintot vettek ki tulajdonosaik osztalék formájában. 2014 óta pedig közel 4,4 milliárdnyi jövedelemhez jutottak így (tulajdonképpen három év alatt, hiszen a 2014-es eredmények után 2015-ben fizettek osztalékot). A 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklusban ez az összeg még csak 384 millió forint volt.

Pedig az idősebb és ifjabb Orbán Győző, Orbán Győzőné és Orbán Áron egymás között passzolgatott vállalatainak már abban az időszakban sem ment rosszul. Forgalmuk folyamatosan bővült, és nyereségük is évről évre emelkedett. Lett volna tehát miből osztalékot fizetni. Nagyjából 2015-ig azonban visszafogták magukat a tulajdonosok, a pénz egy jelentős részét inkább a cégekben hagyták, hadd gyűljön ott. Aztán két évvel ezelőtt elkezdték kisöpörni a vállalatokat, és több cégből a korábbi évek profitját is kivették.

 

A 2017-es év abszolút rekordot hozott a bő 1,5 milliárdos kifizetéssel, pedig ebben még nincs is benne minden Orbán-cég. A miniszterelnök testvérének érdekeltségébe tartozó Gamma Analcont Kft. ugyanis nem adta le határidőre beszámolóját, így egyelőre azt nem tudni, hogy ez a vállalat milyen eredményekkel zárta az előző évet.

Bár a mások mellett mérőműszerek és fémszerkezetek gyártásával, illetve energetikai kivitelezéssel foglalkozó társaság eddig nem igazán fizetett osztalékot, a cég nagy lendületet vett, amikor a kormányfő testvére 2015 végén bevásárolta magát. A vállalat 2016-ban 1 milliárd feletti árbevételt csinált, 2016-2017-ben pedig három uniós pályázatot is elnyertek összesen 682 millió forint értékben*“Intelligens irányítástechnikai rendszer fejlesztésére” 130, “Szigetüzemű Mobil Biomassza Hőközpont és Hordszerkezet tervezésére és létrehozására” 292, “Innovatív víztartósítási, és biológiai szennyezettség mentesítési eljárás kutatására” pedig 260 millió forintot kaptak.. Így pedig az sem lenne meglepő, ha ebben az évben már ez a vállalat is fizetne osztalékot.

Az Orbán-szülők és testvérek cégei közül a legjobban egyébként a bányavállalatok, illetve az azokhoz kapcsolt logisztikai cégek termelnek. Csak a Dolomit Kft-ből, a Nehéz Kő Kft-ből, és a tavaly feldarabolt Gánt Kő és Tőzeg Kft-ből 3,8 milliárd forintot vettek ki a 2015-17-es évek után a miniszterelnök rokonai. A vállalatok bevételének egy része pedig biztosan állami, illetve uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származik. A Direkt36 több írásban tárta fel, hogy közvetve hogyan jutnak állami pénzhez ezek a cégek. Mások mellett a dél-balatoni vasútfelújításon, a vértesi erőmű környezetének helyreállításán és több budapesti illetve Pest megyei csatornaépítésen is feltűntek a társaságok.

Bár sosem fizetett osztalékot, sőt nyereséget is alig termel, mégis érdemes megemlíteni a szintén Orbán Viktor édesapjának tulajdonában lévő CzG Kft-t, ezé a cégé ugyanis a hatvanpusztai majorság. A vállalatnak vélhetően ennek a bárbeadásából származik a rendre évi 15,5 millió forintos árbevétele (2011 óta mindig pontosan ekkor volt a forgalom). Ha a bevétel elenyésző is, a társaságnak azért elég jelentős, nagyjából negyed milliárd forintos vagyona van.

Nem csak a miniszterelnök szülei és testvérei teljesítenek egyre jobban az üzleti életben, Orbán Viktor veje is sikeres vállalkozó. Korábban már kiszámoltuk, hogy a botrányos közvilágítási tenderekről ismert Elios eladásán 3 milliárdot kereshetett Tiborcz István, aki azóta sem hagyott fel a vállalkozással.

Tiborcznak 17 cégben van érdekeltsége. Ezek jelentős részét a BDPST Zrt-n keresztül birtokolja, amelyről egy Origónak adott interjúban ismerte el tavaly, hogy meghatározó tulajdonrésze van benne.*Korábban is lehetett tudni, hogy övé lehet a cég, mivel saját, személyes bankszámlájáról fizette be a cég bejegyzési illetékét. Ezek viszonylag frissen alapított, főleg ingatlan eladással és üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozások, amelyekről alig derül ki valami beszámolókból. Az azonban már korábban nyilvánosságra került, hogy ilyen cégekhez tartozik például a a Pesti Vigadó melletti Mahart-ház, a turai kastély, az Andrássy út 43. szám alatti palota közel teljes első szintje, valamint egy épülő visegrádi luxushotel. Tiborcz az Origónak adott interjújában azt mondta, hogy a megvett ingatlanokat új tartalommal töltik meg, és megpróbálják őket eredményesen üzemeltetni, vagy esetleg eladni.

Ezekből a cégekből osztalékot ugyan a 2017-es év után nemigen vettek ki, de több vállalatban is komoly vagyon gyűlt össze. A BDPST Zrt-nek tavaly év végén például 824 millió forint volt a bankszámláin, 166 milliója tárgyi eszközökben*Vélhetően ingatlanokban., és több mint 3,7 milliárdja befektetett pénzügyi eszközökben*Ami lehet részesedés más társaságban, vagy tartósan adott hitel.. Ehhez képest a tartozásai elenyészőek voltak a cégnek.

Az viszont nem derült ki, hogyan került bele vállalkozásba ez a hatalmas vagyon. A beszámolóból annyi látszik, hogy tavaly valahonnan keletkezett egy több mint 4,4 milliárdos bevétele a társaságnak, de a szűk másfél oldalas jelentésben nem részletezik, hogy ez miből származik, és az elérhető adatokból visszafejteni sem lehet. A vállalatnál rákérdeztünk a rejtélyre, de egyelőre nem kaptunk választ.

Hasonló a helyzet a visegrádi luxusszállodát építő Hotel VSGRD-dal. A cégnek nem származott értékesítésből bevétele, viszont nem részletezett “pénzügyi műveletekből” egymilliárd forint folyt be, amelyből 964 millió forintos nyereség is keletkezett*A főleg alkoholos italok házhozszállításával, nagykereskedelmével és bórkostolók szervezésével foglalkozó, szintén Tiborcz érdekeltségébe tartozó Ital-Tár Kft-nek némi visszaeséssel 230 millió forint volt a bevétele tavaly. Az előző két év nullszaldója után tavaly 18 millió forintos vesztesége volt a cégnek. Az elektronikus, számítástechnikai eszközök nagykereskedelmével foglalkozó HCS Experts-nek kizárólag Tiborcz a tulajdonosa, és két évvel a 937 millió forintos rekordbevételt hozó 2015 után tavaly 142 millió forint volt a bevétele, amelyből viszont 62 milliós nyeresége keletkezett..

Állam Pénz Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Wiedemann Tamás
2018. november 16. 17:50 Állam, Piac

A gazdálkodók két százaléka használja a magyar termőföldek kétharmadát

Az Orbán-kormány sem csökkentette érdemben a nagybirtokok arányát. Közben két évtized alatt egymillió ember felhagyott a földműveléssel.

Jandó Zoltán
2018. november 16. 06:54 Állam, Piac

Kiderítettük, miért róják állami pénzen húszéves teherautók a magyar városok útjait

A magyar építőiparban olyan mértékű kapacitáshiány van, hogy a cégek nem tudnak, és nem is akarnak foglalkozni a környezetvédelmi szempontokkal. Még akkor sem, ha több pénzt kapnának.

Wiedemann Tamás
2018. november 15. 16:21 Állam, Élet

Ezekben a zsákokban 136 ezer csalódott magyar ember reménye van

Elmentem egy nyilvános sorsolásra, és meglepődtem, hogy mennyien próbálkoznak szerencsejátékkal Magyarországon.

Fontos

Rigó Anita
2018. november 16. 12:06 Világ

Az erdőtüzek felgyorsíthatják a klímaváltozást, miközben a klímaváltozás miatt több az erdőtűz

Kutatók aggódnak, hogy az erdőtüzekből származó szén-dioxid kibocsátás nem várt mértékben tovább gyorsíthatja a globális felmelegedést.

Kasnyik Márton
2018. november 15. 13:14 Piac

Nem csak Budapest a vízfej Magyarországon

Kiszámoltuk, az ország melyik részén tűnhet nagyobbnak vagy kisebbnek a GDP, mint ami a valós gazdasági tevékenységből következne. Egy megye meglepően kilóg.

2018. november 15. 06:54 Pénz

Elképesztő adóssághalom húzza le Mészáros Lőrinc vidéki lapbirodalmát

Ha nem jönnének az áron felüli hirdetések az adófizetőktől, akkor összeroskadna a száz napilapot kiadó médiabirodalom.