Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. június 1. 10:47 Állam, Pénz

Végre termőre fordult a magyar állami csodazongora

Az állam által vezérelt kapitalizmus Magyarországon kialakult modelljének egyik legjellemzőbb története volt Bogányi Gergely zongoraművész csodazongorája. A megálmodott, “strapabíró és szállítható, de a magyar lélek rezdüléseit mégis visszatükröző” műanyag zongora gyártására létrehozott cég, a Zengafons Kft. 2013-ban kétszázmilliós uniós támogatást kapott, de még a hatvanmillió forintnyi önrészt is a Magyar Nemzeti Bank adta (igaz, később szerződésszegés miatt visszakérte).

Állami cégek, majd megrendelőként a magyar állam is megjelent segítőként, nagy tervek voltak a közel-keleti exporttal (az eredeti terv szerint főleg sejkek és más gazdag keletiek lettek volna a célközönség). Tavalyelőtt mégis félelmetes veszteségbe futottak bele, és kiderült, hogy három év alatt egyetlen egy zongorát tudtak csak eladni. Lázár János akkoriban azzal magyarázta a nehézségeket, hogy a zongora ugyan “minden támogatást megérdemel”, de “a világ zongorapiacán brutális versenytársakkal kell megvívni, ami nem olyan egyszerű dolog”. A vizes világbajnokság megnyitóján már előkerült egy állami Bogányi-zongora.

A cég vesszőfutásának most már vége.

A Zengafons Kft. 2017-es évről szóló beszámolójában végre remek számok vannak: az árbevétel 410 millió forintra nőtt (ez végtelenszeres növekedés, hiszen 2016-ban nulla forint árbevétele volt a cégnek), a korábbi 236 millió forintos veszteség pedig 239 millió forintos nyereségbe fordult.

 

Az eredetileg még 2016-ban kiírt, tíz Bogányi-zongáról szóló közbeszerzést háromszor módosították, a mostani verzió szerint a magyar állam 602 millió forintot fizet a zongorákért, és 2018 februárig kellett leszállítani őket. (Ez kedvezményes ár, mert a piacon 70-80 millióba kerülne egy ilyen.)

Három zongorát külföldre ajándékoz a kormány (egy Helskinkbe, egy Berlinbe és egy Moszkvába kerül), több budapesti helyszínnek is lesz műanyag zongorája (BMC, Vigadó, Művészetek Palotája, Liszt Ferenc Zeneakadémia, Erkel Színház), kettő jut vidékre, Pécsre és Debrecenbe. Az egyik módosítás szerint az ENSZ székházba is küldünk volna egy csodazongorát, de úgy látszik, erre végül nem volt szükség. Az eredményekből nem tűnik úgy, hogy a cégnek sikerült volna piaci megrendeléseket szereznie.

Állam Pénz bogányi gergely csodazongora zengafons kft Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Rigó Anita
2018. november 12. 16:13 Állam, Élet

Magyarországon egy apa nem lehet annyira családcentrikus, hogy otthon maradjon a gyerekkel

Nálunk még most is nagyon erős a hagyományos kenyérkereső apai szerep támogatottsága, Németországban viszont más a helyzet.

Jandó Zoltán
2018. november 9. 13:18 Állam, Pénz

Kevés volt a felcsúti focinak 19 milliárd, visszamenőleg kaphattak újabb százmilliókat

Valószínűleg egy jogszabály-módosításnak köszönhetően juthatott újabb közel egymilliárd forinthoz, így összesen már 20 milliárdnyi közpénzből szépülhet az akadémia.

Bucsky Péter
2018. november 9. 07:02 Állam

Magyarország az egyik legnagyobb vesztese a multik transzferár-trükkjeinek

Sok ország segíti a multikat az adófizetés minimalizálásában, hazánk a társasági adó ötödét bukhatja emiatt. A nagy transzferár-trükk, második rész.

Fontos

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.

Bucsky Péter
2018. november 12. 06:53 Piac

Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi

Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.

Rigó Anita
2018. november 11. 07:49 Élet

Évi tízezer gyermek születik apa nélkül Magyarországon

Nemcsak a nők, hanem a férfiak gyermekvállalási életkora is jelentősen kitolódott az utóbbi két évtizedben.