Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. május 31. 16:25 Közélet, Pénz

Nagyon jól fizet a Puskás stadion építése

Kiemelkedően jó évet zárt az a két építőipari vállalat, amely tavaly elnyerte az új Puskás stadion tervezésére és építésére kiírt közbeszerzést. Mind a Magyar Építő Zrt., mind a Záév duplázni tudta árbevételét, nyereségük pedig ennél is nagyobb mértékben emelkedett. A Magyar Építő ki is fizette a profitot a tulajdonosoknak – a lánc végén a WHB-ból ismert Paár Attilának és az Épkar-tulajdonos Szeivolt Istvánnak – akik így 1,2 milliárd forinttal gazdagodhattak.

Pedig tavaly a beruházásnak még csak egy kisebb része készült el, így ennek megfelelően a nettó 150 milliárdos megbízási díjnak is csak a töredéke folyhatott be a vállalatokhoz. Hogy pontosan mennyi, azt nem tudni, a szerződés, fizetés ütemezését részletező mellékletét ugyanis nem hozták nyilvánosságra.

 


Az azonban biztosra vehető, hogy a Puskás így is meghatározó részét adta a Záév 35, illetve a Magyar Építő bő 24 milliárdos forgalmának. A projekt mérete pedig előrevetíti, hogy a jövőben tovább nőhet a két cég, hiszen csak ebből a beruházásból 100 milliárdot meghaladó bevételre számíthatnak a következő két évben. Az új aréna – aminek az építését az idén 60 millió adóforintból promótálják – ugyanis a tervek szerint 2019 végére készül el.

Persze a két érintett vállalat nem csak a Puskásnak köszönhetően jutott állami megrendelésekhez. A Záév építette például 13 milliárdért szintén konzorciumban a Haladás tavaly novemberben átadott stadionját, kaptak egy közel 12 milliárdos megbízást a Testnevelési Egyetemtől, de dolgoztak a „Gül Baba türbe” és környezetének komplex rekonstrukcióján is az MNV kérésére szűk 2 milliárdért.

A Magyar Építő is hasonlóan jól hasított, nem kis részben a jegybanki alapítványoknak hála. Ők kaptak ugyanis megbízást két Budai Várban található ingatlan felújítására is a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványtól. A Csónak utcai projektet 3,6, az Úri utcai fejlesztést 4,5 milliárdos ajánlattal nyerték el.

A Magyar Építőt – illetve az azt birtokló Kőrösaszfalt Zrt-t – a Duna Aszfalttól vette meg tavaly nyáron az Épkar és a West Hungária Bau. Ennek a két cégnek is csodálatosan ment tavaly. Az Épkar árbevétele 3,8 milliárd forintról  16 milliárd forintra, nyeresége pedig 1,4 milliárdra nőtt, ebből Szeivolt István 800 millió forint osztalékot vett ki. A WHB ennél is nagyobbat hasított, 41 milliárd forintos árbevétele és ötmilliárd forintos nyeresége lehetővé tette, hogy a tulajdonosok 2,5 millárd forint osztalékot vegyenek ki a cégből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Magyar Építő Puskás Ferenc stadion Záév Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.