Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 27. 12:28 Közélet

125 ezer új piaci munkahely jött létre egy év alatt

Töretlenül tovább nőtt az itthoni elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 2018 első három hónapjában is, ráadásul úgy, hogy közben az összes foglalkoztatott és az aktívak száma is csökkent. Ebből arra következtethetünk, hogy a közmunkások egy része piaci munkát talált.

2018 első negyedévében már 4 millió 180 ezer embernek volt piaci állása a magyarországi elsődleges munkapiacon, ami egy év alatt 125 ezer fős növekedést jelent. Ez még pár ezer fővel nagyobb is, mint a 2016-2017 első negyedévei között megvalósult bővülés.

 

Ám eközben az összes foglalkoztatott száma csak 67 ezer nővel emelkedett a tavalyi első negyedév óta, ami úgy lehetséges, hogy a közmunkások és a külföldre ingázó magyar dolgozók száma csökkent. Egy év alatt a közfoglalkoztatásban dolgozók száma 42 ezer fővel apadt, 159 ezer főre. Ezzel párhuzamosan az itthon élő, de külföldre ingázó magyarok száma 15 ezerrel csökkent, 96 ezer főre.

Ez utóbbi becslés ugyanakkor köztudottan nem megbízható, ugyanis a munkaerő-felmérés legalább harmadával alulbecsüli a magyarországi lakcímmel rendelkező külföldön dolgozók táborát (pont amiatt, mert közülük sokan tartósan külföldön tartózkodnak).

Mindezek alapján valószínű, hogy a közmunkások közül többen találtak piaci munkahelyet. Emellett a munkanélküliek közül is sokan elhelyezkedhettek, az ő táboruk is közel 30 ezer fővel apadt egy év alatt.

Összességében az adatok azt mutatják, hogy

ugyan a teljes munkaerőtábort már csak minimálisan lehet bővíteni, az aktívak közül legalább egyre többen dolgoznak piaci állásban.

Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint egyébként valamelyest mérséklődött a feldolgozóipar munkaerőhiánya tavasszal, igaz, még így is a cégek több mint háromnegyedének gond a szakemberhiány.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet foglalkoztatottság közfoglalkoztatás KSH munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.