Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. április 17. 06:55 Közélet

Hiába élünk valamivel jobban, mint nyolc éve, nem ez terelt tömegeket a Fideszhez

Nincs erős összefüggés a jövedelmek változása, és a Fidesz elmúlt négy éves erősödése között. Járási és kerületi szinten összevetettük, milyen mértékben nőtt az emberek jövedelme 2010 és 2016 között, illetve ezzel párhuzamosan hogyan változott a kormánypártok támogatottsága az előző országgyűlési választások óta. Az eredmények alapján az látszik: nem az határozza meg a kormánypártiságot, hogy mennyivel élnek jobban az adott helyen az emberek, mint a Fidesz kormányra kerülése idején.

Miután adatbányász módszerekkel sikerült megszereznünk a 2018-as választások szavazóköri eredményeit – a választási iroda valamiért nem akarja elemezhető formában a nyilvánosság rendelkezésére bocsátani az adatbázist -, elkezdtük ezeket összevetni különböző gazdasági társadalmi mutatókkal, hogy feltárjuk, milyen tényezők befolyásolták a pártválasztást. Kiderült, hogy a jövedelmi helyzet és a kormánypártiság együtt mozog: azokon a helyeken, ahol kevesebb pénzből élnek, nagyobb valószínűséggel választják a Fideszt.

Ez azonban csak a pillanatnyi helyzetet mutatja, legalább ennyire érdekes kérdés, hogy a jövedelem növekedése vajon a kormányzó politikai erő irányába tolta-e a választókat. Hogy ezt megtudjuk, az első lépésben azt számoltuk ki, hogyan változott az egyes járásokban és budapesti kerületekben a Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok száma*Ezt megtettük az érvényesen szavazók, illetve az névjegyzékben szereplők számának arányában is.. Azért döntöttünk a járási és kerületi szintű elemzés mellett, mert ezek a legkisebb olyan területi egységek, amelyekről a KSH még közöl bizonyos gazdasági és társadalmi mutatókat.

Kattints a térképre

A fenti térképen tehát az látható, hogy 2018-ban az érvényesen szavazók körében hány százalékponttal nőtt, vagy éppen csökkent az adott helyen a Fidesz támogatottsága 2014-hez képest (ha rákattintasz, az adatokat is böngészheted). A 197 járásból (illetve kerületből) 179-ben erősödtek a kormánypártok, és mindössze 18-ban gyengültek.

A legnagyobb növekedés a Hevesi járásban volt, szinte pontosan 20 százalékpont, de nem maradt el ettől érdemben Seszták Miklós fejlesztési miniszter birodalma, Kisvárda környéke sem (19,74 százalékpont). Ezzel szemben Budapesten több helyen is visszaesett a Fidesz, a legnagyobb mértékben ráadásul épp a hagyományosan őket támogató kerületekben, így az elsőben és a tizenkettedikben (mindkét helyen több, mint 3 százalékponttal)*A névjegyzékben szereplők számához viszonyítva is hasonló a helyzet, itt azonban még kevesebb helyen, mindössze négy budapesti kerületben esett vissza a Fidesz-KDNP. .

Ezeket az eredményeket vetettük össze azzal, hogyan változott az egyes járásokban és kerületekben a jövedelem a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta. Egészen pontosan az egy adófizetőre jutó személyi jövedelemadó alap, ami ugyan eltér a tényleges keresettől, és az átlagos jövedelemtől is, de az egyes járások közötti jövedelmi különbségeket elég jól mutatja. Ilyen területi bontásban ugyanakkor egyelőre csak 2016-ig vannak adatai a Központi Statisztikai Hivatalnak, így csak ezeket tudtuk használni, ám, ha van a két dolog között érdemi összefüggés, akkor ennek szinte biztosan már ilyen adatoknál is látszania kellene.

 

De nem látszik. A jövedelem változásának mértéke, és a kormánypártok teljesítményének alakulása szinte egyáltalán nem mozog együtt*A két változó közötti korreláció a 0,1-et sem éri el. Ennél kicsit erősebb az összefüggés, ha a jövedelmek emelkedésének mértékét nem az összes érvényes szavazaton belüli Fidesz-voksokkal vetjük össze, hanem azzal, hogy miként módosult a kormánypártot választók aránya a teljes névjegyzékben. Ám az így kapott 0,3-as mutató még mindig nem jelez erős összefüggést..

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta egyébként mindenhol nőtt az általunk vizsgált jövedelmi mutató. A legnagyobb mértékben, több, mint 37 százalékkal a Téti és a Sárvári járásban, ahol ugyan nagyon jól szerepelt a Fidesz, de nem radikálisan jobban, mint 2014-ben. Téten például 7,4 százalékponttal nőtt a támogatottságuk, amivel (a növekedés szempontjából) a gyenge középmezőnybe tartozik a Győr-közeli járás.

Kattints a térképre

Ezzel szemben Mezőcsáton több, mint 16 százalékpontot javítottak, pedig ott alig 7,7 százalékkal emelkedtek a jövedelmek. Az Encsi járásban pedig ennél is kisebb mértékben (4,6 százalékkal, ami az egész országban a második legalacsonyabb), mégis kilőtt a Fidesz* 12,7 százalékpont, ami a közel 200 járásból, illetve kerületből a 13. legtöbb..

Mivel ezek  2016-os adatok, azaz közel másfél évvel a választás előtti állapotot tükröznek, megnéztük azt is, hogy 2013 és 2017 között megyei szinten miként változtak a jövedelmi viszonyok, illetve a kormánypártok támogatottsága.

Itt már a 2017-es nettó kereseti adatok is rendelkezésre állnak, így ezeket használtuk, de biztosan torzítja az eredményeinket, hogy a megyék már túl nagy területi egységek, ezeken belül már nagyon jelentős eltérések voltak helyenként (ezért is használtunk eredetileg járási adatokat). Mindenesetre az adatok itt sem mozognak együtt. Megyei szinten tehát a keresetek 2013-2017 közötti változásának sem volt érdemi hatása a kormánypártok támogatottságára*Itt az jött ki, hogy a névjegyzékhez viszonyított szavazati arányok változása teljesen független a keresetektől, míg az érvényes szavazatok alapján számított esetében kissé magasabb a korreláció, de ez is elhanyagolható..

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Fidesz-KDNP jövedelem keresetek választás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.