Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. április 12. 06:55 Közélet

A legmódosabb falvakat elkerülte a Fidesz gőzhengere

A legszegényebb falvakban óriási többségben szavaztak a Fideszre a vasárnapi választáson (erről itt írtunk korábban), a legfejlettebbek azonban jóval kevésbé fideszesek a többi községhez képest. A Fidesz a falvakban a legnépszerűbb (erről az Indexben jelent meg remek cikk), ahol négy év alatt 51 százalékról 59-re nőtt a támogatottsága*A lakosság súlyozása nélkül.

A legfejlettebb falvakban azonban nem tudta növelni a Fidesz ilyen szinten a támogatottságát, többnyire a 49 százalékos országos átlagát sem érte el. Ezzel együtt is magabiztosan nyert ezeken a településeken, bár több helyen az országos trenddel szemben csökkent a rá szavazók aránya a 2014-es választáshoz képest.

A KSH által 2011-ben készített, 2016-ban publikált lista alapján néztük meg, hogy hogyan alakult a kormánypárt támogatottsága a falvak fejlettsége alapján. A KSH harminc szempont szerint rangsorolta Magyarország több mint háromezer települését. Többek között gazdasági, infrastrukturális és szociális szempontok alapján számítottak ki minden településre egy komplex mutatót, amely Budaörsöt hozta ki a legfejlettebb településként.

A legfejlettebb falvak között főleg Pest megyeiek vannak, és jól látszik, hogy ezeken a településeken jóval magasabb volt a részvételi arány a 68 százalékos országos átlagnál. Jellemzően kevesebben is szavaztak a Fideszre, nagyjából hasonló arányban támogatták, mint 2014-ben. A kisebb szórás amiatt is van, mert ezek viszonylag nagyobb falvak, jellemzően 1-3 ezer választópolgárral, bár Páty és Üröm több mint ötezres. 

A Fidesz támogatottsága a legfejlettebb falvakban, és változása százalékpontban. A fejlettséget a KSH komplex mutatója jelzi.

Település Megye Részvétel Fidesz-szavazók 2014-hez képest Fejlettség
Remeteszőlős Pest 83 43% -2,6 8,39
Telki Pest 86 42% -5,1 8,03
Üröm Pest 79 40% -1 7,98
Csomád Pest 74 49% +4,2 7,70
Herceghalom Pest 80 45% -0,2 7,63
Budajenő Pest 82 47% -2,6 7,56
Nagytarcsa Pest 78 47% +1,6 7,55
Páty Pest 73 47% +0,4 7,51
Vértesszőlős Komárom-Esztergom 69 47% +5,1 7,51
Szántód Somogy 75 51% +4,2 7,50

A legfejletlenebb falvakban a részvételi arányok jóval nagyobb szórást mutatnak, akárcsak a Fidesz támogatottsága. Erre az az egyik magyarázat, hogy jóval kevesebben laknak ezeken a településeken, legfeljebb pár száz szavazójuk van. A legfejletlenebb falvakban többnyire óriásit növekedett a Fideszre szavazók száma, Darnóban például 31 százalékponttal, így összesen 91 százalék szavazott rá. Egyedül Horváthertelenden csökkent jelentősen a Fidesz támogatottsága. A szegényebb településeken a közmunkaprogram és a bevándorlóktól való félelem is szerepet játszhatott a Fidesz tarolásában (erről bővebben itt írtunk)

A Fidesz támogatottsága a legfejletlenebb falvakban, és változása százalékpontban. A fejlettséget a KSH komplex mutatója jelzi. A legfejletlenebb falu van legfelül.

Település Megye Részvétel Fidesz-szavazók 2014-hez képest Fejlettség
Told Hajdú-Bihar 43% 78% +11,5 1,81
Szászfa Borsod-A.-Z. 56% 59% +23,1 1,94
Darnó Szabolcs-Sz.-B. 55% 91% +30,7 2,02
Kisbeszterce Baranya 71% 48% +10,6 2,03
Rinyaújnép Somogy 58% 56% +8,9 2,06
Hedrehely Somogy 55% 64% +16,5 2,06
Lácacséke Borsod-A.-Z. 35% 75% +9,6 2,11
Kishódos Szabolcs-Sz.-B. 67% 85% -3,3% 2,12
Nemesdéd Somogy 59% 65% +2,50 2,14
Horváthertelend Baranya 76% 45% +19,5 2,16

Azt is megnéztük, hogy az átlagosan fejlett községekben hogyan változott a Fidesz támogatottsága. A KSH listájának közepén lévő, tipikusnak mondható falvakban az országos átlaghoz hasonló volt a részvétel, és a Fidesz-szavazók aránya többnyire 70 százalék körül volt, bár voltak kivételek. 

A Fidesz támogatottsága tipikus falvakban. A fejlettséget a KSH komplex mutatója jelzi. 

Település Megye Részvétel Fidesz-szavazók 2014-hez képest Fejlettség
Márfa Baranya 72% 64% +13,5 4,79
Doba Veszprém 70% 75% +13,4 4,79
Felgyő Csongrád 66% 60% +7,3 4,79
Mucsfa Tolna 72% 76% +11,3 4,79
Szank Bács-Kiskun 68% 68% +7,4 4,78
Bogyiszló Tolna 61% 69% +13,1 4,78
Nagyvarsány Szabolcs-Sz.-B. 68% 60% +4,4 4,78
Zubogy Borsod-A.-Z. 70% 39% -3,3 4,78
Zákányszék Csongrád 70% 68% +2,2 4,78
Áta Baranya 68% 47% +2,5 4,78

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Fidesz KSH országgyűlési választások Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.