Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter Kasnyik Márton
2018. március 28. 06:55 Közélet

Mészáros Lőrinccel együtt dübörög az osztrák ügyvéd nevére bejegyzett, 60 milliárddal kitömött csodacég

Egy gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég sorra nyeri az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként. A Belfry csodás felívelése láttán az építőipari körökben különben jól értesült és sokat látott forrásaink is értetlenül állnak.

Becslésünk szerint hatvanmilliárd forintnyi állami megrendelés kerülhetett a magyar Belfry-cégekhez, amelyeknek együttesen alig több, mint húsz alkalmazottjuk van. A cégeket egy osztrák kft. birtokolja, amelyet egy bécsi ügyvéd nevére írtak. A valódi tulajdonosról viszont csak találgathatunk – amit megkönnyít, hogy a cégek a nyilvánosan elérhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. Ráadásul az osztrák Belfry-nek közös cége van a horvátországi Eszéken a Mészáros Lőrinc szoros üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalttal. A tulajdonos bécsi ügyvédi iroda viszont megnyugtatott minket: ők nem strómanjai Mészáros Lőrincnek.

A Belfry neve először 2017 augusztusában tűnt fel a magyar közbeszerzési győztesek között, igaz, mielőtt átnevezték volna, a TRSZ Kft. néven egyszer nyert közbeszerzést, csak 850 millió forint értékben. Később viszont csak és kizárólag az osztrák-orosz Strabaggal közös konzorciumokban vitte tovább a nyerő szériát a Belfry PE névre átkeresztelt TRSZ és a Belfry Szolnok Aszfalt Kft. Együtt összesen kevés híján 300 milliárd forint értékben nyertek el út- és vasútépítési közbeszerzéseket, ennek a javát az utóbbi hónapokban. Hogy miért fontos Európa hatodik legnagyobb, nagyprojektek levezénylésében komoly tapasztalatokkal rendelkező építőipari csoportjának egy húszfős céggel együttműködni, az nem teljesen világos.

Nem minden esetben látni, hogy a közösen megnyert 300 milliárdból mennyi jutott a Belfry-cégeknek, a Rákos-Gödöllő vasútvonal felújításra kötött szerződésből viszont ki tudtuk olvasni, hogy 19 százalék volt a részük. Ezért átlagosan 20 százalékos aránnyal becsültük a Strabaggal közös konzerciumokban a Belfry-re jutó rendelés arányát. Így néz ki a győzelmi lista:

Közzététel Kiíró Munka Nyertes Nettó összeg (milliárd forint) Belfry becsült részesedése (milliárd forint) Feltételezett részesedés %
2018.01.02 NIF Zrt. Rákos (kiz.) – Gödöllő (kiz.) vonalszakasz vasúti pálya és kapcsolódó létesítmények korszerűsítése STRABAG Vasútépítő Kft., Belfry PE Kft. 62.00 11.78 19%
2017.12.22 NIF Zrt. M85 gyorsforgalmi út Csorna II. – Sopron OH közötti szakasz STRABAG Építő Kft., Stabag AG, Belfry PE Kft. 119.03 23.81 20%
2017.08.31 NIF Zrt. Szeged-Hódmezővásárhely tram-train építése STRABAG Vasútépítő Kft.; Belfry PE Kft. 8.97 1.79 20%
2017.08.16 Magyar Közút Magyar közút útfelújítás Észak-Magyarországon STRABAG Építő Kft., Strabag Álatalános Építő Kft., Belfry Szolnok Kft., 46.18 9.24 20%
2016.12.19 Székesfehérvár MJV Önkormányzata Videoton sóstói stadion építése STRABAG-MML Kft.; STRABAG Építő Kft. (korábban: STR Építő Kft.); TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft.; Ed. Züblin AG 12.62 2.52 20%
2016.12.17 NIF Zrt. Budapest-Esztergom vasútvonal villamosítása STRABAG Vasútépítő Kft.; TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft.; MVM OVIT Zrt. 33.70 6.74 20%
2016.05.09 NIF Zrt. Csorna elkerülő II. szakasz építése STR Építő Kft. (ST-M85-II Konzorcium vezető tag);TRSZ Kft. (ST-M85-II Konzorcium tag) 13.85 2.77 20%
2016.03.08 Ajka Város Önkormányzata Keretmegállapodás Ajka Város egyes mélyépítési beruházásainak megvalósítására TRSZ (Belfry jogelődje) 0.85 0.85 100%
Összesen       297.19 59.50  

De nem csak nyertes beszerzéseken indul együtt a Strabag-Belfry páros: a tervezett 29 milliárd helyett 39 milliárdba kerülő, Ercsi-Pusztaszabolcs közti vasútvonal felújítását a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte meg előttük a Vasútépítők Kft.-vel*Ez korábban Szíjjártó Péter miniszter édesapjáé volt, aki később a német Wiebe csoportnak adta el a céget.. Az eredményes és drága közbeszerzéseknél jól jön, ha a finanszírozó Európai Unónak meg lehet mutatni, hogy volt verseny is, és így sikerült a legjobb ajánlatot kiválasztani.

A magyar Belfry honlapján vannak referenciák olyan állami projektekről is, amelyekben nincsenek jelen fővállalkozóként. Itt feltételezhetően alvállalkozóként dolgoztak, de ezt nem mondhatjuk biztosra, mivel nem hozták nyilvánosságra az erre vonatkozó részt. Ezek a következők: 

  1. Szolnok-Szajol vasúti vonalszakasz vasúti pálya rekonstrukciója – vasúti jelző-biztosító berendezés: nem szerződött partner, 20,7 milliárdos szerződés, a fővállalkozó a Közgép Zrt., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Strabag Vasútépítő Kft.
  2. 85. számú főút Csorna elkerülő szakasz – I. ütem autóút építése: 30 milliárdos szerződés, a fővállalkozó a Strabag (Magyar Aszfalt) és Közgép
  3. M86 gyorsforgalmi út út Szeleste-Csorna szakasz II. ütem építése: 66 milliárdos szerződés, a fővállalkozó a Közgép és a Strabag 

Tehát a csapatban közvetlenül elnyert 297 milliárd forinton felül további 117 milliárd forintnyi állami projektben dolgoztak be, és itt is kizárólag olyan munkákat találunk, ahol a Strabag is megbújik.

Forrás: TED

Egyszóval néha nehéz megkülönböztetni egymástól a Strabagot és a Belfry-t. A Belfry kapcsolattartója például az M85 Csorna és Sopron közti útszakaszról szóló közbeszerzésnél strabagos emailcímet adott meg.

Három, cégjegyzékben megtalálható telephelyéből pedig kettő a Strabag által használt épületekkel egyezik meg.

  • 9022 Győr, Schwarzenberg út 8/b: ezt több Strabag cég telephelye is egyben.

  • 5000 Szolnok, belterület 6833/8 hrsz. (Kőrősi út, ezt időközben törölték 2018.03.06-án): a Google fotóján is látható, hogy ez a Magyar Aszfalt, egy Strabag-leányvállalat telephelye.

A harmadik telephely (9300 Csorna, 0303/1 hrsz.) viszont már egy másik irányba mutat: ez a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Hódút Freeway Kft. telephelye a csornai önkormányzat honlapja szerint.

A Belfry ráadásul a nagy testvér Strabaggal és a Duna Aszfalttal együtt jelent meg két kiemelten fontos helyen.

A Puskás FC szponzorai

A magyar építőiparban nehéz labdába rúgni politikai kapcsolatok nélkül, és ezt az osztrák, a régiós és az orosz korrupciós viszonyokat is jól ismerő Strabag is tudhatja. A Strabag lelkesen nyújtja a tao-támogatásokat, és a felcsúti Puskás Akadémia FC egyik kiemelt támogatója is. De nem csak a Strabag, hanem a Belfry is. Később ahogy megjelent Mészáros Lőrinc az eszéki fociklubnál, az NK Osijeknél, a Belfry is követte.

Az NK Osijek szponzorai

Ez nem véletlen, ugyanis tavaly decemberben a Belfry a Duna Aszfalttal közösen alapított egy céget Horvátországban, azon belüli is Eszéken, Osijek Asfalt doo. néven. A cég még csak most indult, egyelőre nem tudni, milyen üzleti lehetőségek nyíltak meg előtte Mészáros Lőrinc horvát focicsapatának városában.

És nem csak ez a Belfry kapcsolata a Mészáros-Szíjj világgal. A Rákos és Gödöllő közti 62 milliárd forintos vasútfelújítás szerződéséből ugyanis kiderül, hogy milyen alvállalkozókat hívott a Belfry a maga 12 milliárd forintos munkájára:

  • Vasútautomatika Kft., amely Mészáros Lőrinc tulajdonában van az év eleje óta (korábban horvát tolmácsa, Sakalj Ferenc nevén volt)
  • Vasútvíll Kft., amely Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak az érdekeltsége egy prágai cégen keresztül (24.hu)
  • Termini-Rail Építő és Szolgáltató Kft., amelyről az Átlátszó írta meg, hogy a cég a Mészáros-féle R-Kord alvállalkozója volt.

Magyarul az egyetlen közbeszerzésnél, ahol ismerjük a Belfry alvállalkozóit, kizárólag Mészáros Lőrinchez kötődő cégeket találunk. De az építőiparban már ezelőtt is pletykálták, hogy a Belfry-nek lehet valami köze Mészáros Lőrinc köréhez, még az sem kizárt, hogy ő rejtőzik a papíron tulajdonos bécsi ügyvéd mögött. Talán nem akarták, hogy a mostaninál is látványosabb legyen, hogy mindent a Mészáros-Szíjj kör nyerjen. A Heti Válasz 2017 eleji cikke szerint a Strabag “védelmi pénzt” fizet a mostani kormányzati köröknek, hogy visszakerüljön a közbeszerzések kedvezményezettjei közé.

A magyar Belfry cégek tulajdonosa a cégadatok szerint egy osztrák vállalkozás, a Belfry Holding GmbH. Az osztrák cégadatok szerint ennek tulajdonosa Daniel Neubauer bécsi ügyvéd. Az osztrák cégnek egyébként nincs honlapja, és arra utaló jelet sem találtunk az interneten, hogy a cég Ausztriában is aktív lenne az építőiparban. Első hallásra az sem tűnik életszerűnek, hogy egy bécsi ügyvéd egyszer csak gondol egyet, felvásárol néhány magyar céget, elindul közbeszerzéseken a magyar építőiparban, ráadásul sikerrel. 

Pedig a Belfry nagyon is sikeres, sőt, valóságos gazdasági csoda. A legutolsó, 2018-as adatok szerint 25 emberrel teljesítik a becslésünk szerint 60 milliárd forintnyi megrendelésállományt. A Belfry PE-nek idén ugyanis 20, a Belfry Szolnoki Aszfalt Kft.-nek pedig 5 alkalmazottja volt.

Minden egyes alkalmazottra 2,4 milliárd forintnyi munka juthat.

Az eddigi teljesítmény is igen erős volt, külön-külön és együtt így teljesítettek a cégek.*A Belfry-csoport idén már két új céggel van jelen Magyarországon, a Belfry RE Kft-t tavaly év végén, a Belfry CC Kft-t pedig idén januárban indították.

 


Eddig még csak 14 milliárd forint a magyar Belfry cégek árbevétele 2013 és 2016 között, de így is 2,4 milliárd forintos üzemi eredményt termeltek, ami 17 százalékos profitráta. Ez a Magyarországon az utóbbi években átlagosan 4-7 százalékos nyereséghányadot felmutató útépítésben nyugodtan hívható extraporfitnak. Mindezt 17 emberrel sikerült elérniük, ami szintén már-már gazdasági csoda. De a Belfry MS 2015-ben egyetlen emberrel ért el 4,4 millárdos árbevételt és nyolcszázmilliós profitot. A jól végzett munkának meg is van az eredménye: 

A bécsi cég 2013 és 2016 között 2,1 milliárd forint osztalékot vett ki a cégekből a beszámolók alapján.

Az osztrák Belfry-nek a beszámolók alapján egyébként sok egyéb érdekeltsége nem lehet a magyarországi vállalatokon kívül. A három magyar cégbe ugyanis összesen 283 millió forintnyi tőkét tettek bele, márpedig azon a soron, ahol ezeket az osztrákok vélhetően nyilván tartják, 2016 végén 1,58 milliós eurós, azaz mintegy 490 milliós összeg szerepelt. Ráadásul a számok alapján az osztrák cég tevékenysége is eltörpül mondjuk a Belfry PE kft-hez képest, már ha egyáltalán csinál bármi mást az osztrák társaság az érdekeltségek menedzselésén túl.

További érdekesség: a Belfry PE 6,4 milliárd forintnyi eszközéből 4,1 milliárd forint bankbetétben volt 2016 elején, aminek forrása egy 4,5 milliárd forintos vevőtől kapott előleg lehetett. Talán ebből fogják megvásárolni a munkagépeket, kifizetni a majdani dolgozókat?

A magyar Belfry-cégeket egyébként Aczél Tamás vezeti, aki Aczél Zoltán édesapja. Aczél Zoltán lobbistaként fontos szereplője volt a Strabag*A Strabag a magyar köztudatban osztrák cégként van jelen, de azért fontos, hogy az eredeti alapító osztrák Haselsteiner családnak ma már csak 26,4 százalék részesedése van, 25,9 százalék pedig a ciprusi Rasperia Trading Ltd.-n keresztül az orosz Oleg Gyeripaszka Putyin-közeli oligarcha tulajdona, aki ellen már az Egyesült Államokban és Spanyolországban is nyomoztak pénzmosás gyanújával. közép-európai korrupciós ügyeinek az előző évtizedben (ezekről érdemes ezt a 2008-as Speigel-cikket elolvasni). Sőt, a neve előkerült az M4-Alstom ügyben is Alexander Zach-hal és a jelenleg szökésben lévő Terner Gézával együtt. Ezért különösen érdekes, hogy Aczél családja egyáltalán nem lett kegyvesztett a mostani kormány alatt, hiába ítélete el hevesen a Fidesz a négyes metró körüli rendellenességeket.

Azcél Tamás ügyvezető korábban nem szerzett tapasztalatokat építőipari cégek vezetésében. Aczél Zoltán édesapjának a nagy osztrák-magyar építőipari karrier előtt jóval kisebb nagyságrendű üzleti érdekeltségei voltak: a bécsi külvárosban a 22. kerületben a Podlahagasse 1-3 alatt volt bútor kereskedő cége RMH Möbelhandel GmbH néven, amit 2017 januárjában töröltek az osztrák cégadatbázisból. A Belfry-cégek másik vezetője Bognár Attila, aki 2017 végéig egy Strabag-leánycég (SAT Útjavító kft) ügyvezetője volt.

Megkérdeztük az érintetteket is, és igen szűkszavú válaszokat kaptunk, nagyjából egy időben.

A Strabagtól megtudtuk, hogy évek óta dolgoznak a Belfry-vel együtt, és nagyon elégedettek a munkájukkal, “a Belfrynél kiváló know-how-val és megfelelő képességgel rendelkeznek, hogy meg tudjanak felelni a Strabag által támasztott elvárásoknak”. Arra kérdésünkre, hogy nem tartják-e gondnak az együttműködést a Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal, vagy Aczél Zoltán édesapjával, azt a választ kaptuk, hogy “a választási kampányhoz kapcsolódó csatározásokban nem kívánnak részt venni”. Válaszuk szerint az alvállalkozók kiválasztását csak is a gazdasági kritériumok mentén végzik. Arra a kérdésünkre, hogy az etikai megfontolásokat figyelembe veszik-e, nem kaptunk választ.

A Belfry PE-nél kérdésükre elmondták, hogy az általunk végzett munka értéke jelentősen eltér a mi 60 milliárdos becslésünktől, de sajnos nem adtak meg más adatot, így azt sem tudjuk, hogy kevesebb, vagy több. A munkatársak számáról azt mondták, hogy lényegesen több munkavállalójuk van az általunk a cégnyilvántartásból és a (bejelentett alkalmazottak számát követő) adóhivatali adatbázisból vett adatoknál, de nem közöltek pontos számot. Azt is elmondták, hogy a Strabagon kívül is számos más vállalkozással dolgoznak együtt, de egyet sem neveztek meg, és a közbeszerzési adatbázisban sem találtunk ilyet. Megtudtuk, hogy Aczél Zoltán nem dolgozik nekik, sem munkatársként, sem lobbistaként.

A bécsi ügyvédnek küldött kérdésünkre annyit válaszolt az ügyvédi iroda, hogy tényleg ő, Daniel Neubauer a tulajdonos, és ő márpedig nem stróman, továbbá visszautasítják ezt a feltételezést.

A történet mindenesetre jól mutatja, hogy az osztrák üzleti transzparencia hiánya a magyar helyzettel összekavarodva milyen gyanús helyzetekhez vezethet. Magyorországon azok között az országok között van, ahol a legdrágább az út és vasútépítés egész Európában. Egyre több uniós finanszírozást bukik el az ország, mert Brüsszelben nem fogadják el az égbekiáltóan magas árakat. Nem kizárt, hogy a mostani nagy infrastruktúra-fejlesztési projektek a 4-es metró sorsára jutnak, és utólag kell majd az adófizetőknek visszafizetni a több tízmilliárd forintnyi uniós támogatást. Érdekes véletlen, de a Strabag a 4-es metró projekt ügyében is érintett az OLAF jelentése alapján.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMészáros vagy Simicska? Ugyan, az osztrákok szakítják a legnagyobbat a magyar út- és vasútépítésekenTíz év tízezer szerződését néztük át a legnagyobb magyar közpénzszivattyú, az út- és vasútépítések világából. Kevesek vittek nagyon sokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet belfry Mészáros Lőrinc Strabag útépítés vasútépítés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.