Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. február 27. 16:17 Közélet

Nem fogunk megfagyni a márciusi télben

Bár a gázellátás szempontjából nem különösebben szerencsés, ha a tél végén köszönt be a nagy hideg, mégsem kell attól tartani, hogy kiürül a hazai gáztartalék. Az enyhe decembernek és januárnak köszönhetően ugyanis a korábbi évek átlagánál nagyobb készlettel vágtunk neki a fagyos februárnak.

A magyarországi tározók telítettsége nagyjából 32 százalékos, ami megfelel az uniós átlagnak, és bár számos olyan állam van, ahol magasabbak a számok, ez erősen csalóka. A rendelkezésre álló mennyiséget ugyanis nem a tárolói kapacitáshoz, hanem a fogyasztáshoz érdemes viszonyítani. Egy ilyen mutató pedig már egészen más sorrendet adna, mivel itthon jóval több tároló van, mint a legtöbb európai országban.

 


A Gas Infrastructure Europe adatbázisa szerint jelenleg 2,1 milliárd köbméter gáz áll a tározókban, ami nagyjából a teljes éves igény negyede-ötöde. Az utóbbi években ugyanis a magyar fogyasztás rendre 8 és 10 milliárd köbméter között alakult.

Más kérdés, hogy a 2,1-ből 1,2 milliárd köbméter biztonsági készlet, amihez elvileg csak behozatali gondok esetén lehet hozzányúlni. Ám egyrészt az így maradó 900 millió köbméter sem kevés az évnek ebben a szakaszában, másrészt nyilván a biztonsági készletet is megnyitják, ha erre lenne szükség.

Ettől persze még egyáltalán nem szerencsés, ha az évnek ebben a szakaszában pörög fel a gázfelhasználás. Márpedig most épp ez történik. Az elmúlt napok hőmérséklete messze az megszokott alatt van, és a teljes február is hidegebb volt az elmúlt évek átlagánál. Eddig ebben a hónapban 0,9 fok volt az átlagos középhőmérséklet, ami 2012 óta a legalacsonyabb. A következő néhány hét pedig történelmi összevetésben még hidegebb lehet. Ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor az évezred eleje óta ez lesz a második legalacsonyabb átlaghőmérsékletű március: csak a belügyminisztérium sms-éről (“Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!”) emlékezetes 2013-as márciusi tél volt durvább a közelmúltban.

 

A rekord hidegnek megfelelően a gázfelhasználás is sokkal nagyobb, mint a szokásos. Vasárnap például közel 40 millió köbmétert vettek ki a tározókból. Ez messze a legmagasabb érték 2011 óta, tavaly ugyanezen a napon pedig alig heted ennyi volt a kitárolás.

Emiatt az import is dübörög: a Népszava mai számában arról írt, hogy hétfőn Ukrajna felől 34 millió, Ausztria irányából 13 millió köbméter gáz érkezett. Márpedig ilyenkor nem éppen olcsó a beszerzés. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az oroszok például a téli hónapokban rendre 20-25 százalékkal többet kérnek a gázért. Éppen ezért gazdasági szempontból előnyösebb, ha nyáron vásárolunk sokat, és télen is inkább ezt használjuk*Valószínűleg a jelenlegi kamatkörnyezetben ez még akkor is igaz, ha ezzel rengeteg tőkét kötünk le, aminek ugye szintén van költsége, hiszen ennek a pénznek nem kellene hónapig gázban állnia, másra is használhatnánk..

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gáz gázfelhasználás gáztározó hőmérséklet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.