Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. február 8. 06:53 Közélet, Vállalat

Hiába szeretné a kormány, nem leszünk a vas és acél országa

Nagyon úgy tűnik, hogy valamit kezdeni akar a kormány a jelenleg nem túl sok életjelet mutató hazai acéliparral. Hétfőn írtuk meg, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő átvilágíttatná az Ózdi Acélműveket, és ha ennek alapján úgy ítélik meg, akkor meg is vehetik az évente 200-250 ezer tonna betonacélt gyártó egységet.

A cégvásárlás azonban nem az első lépése olyan lenne a kormányzatnak, ami a szektor felfuttatását célozza. Már tavaly összeraktak egy acélipari cselekvési programot, ami az iparág helyzetének felmérését tűzte ki célul. Mások mellett meg kellett volna vizsgálni a szektor munkaerő-szükségletét, a képzési rendszert és igényeket, továbbá azt is, miként lehetne rávenni például az autóipari cégeket, hogy magyar acélt vegyenek, és ne importot.


Jelenleg ugyanis ez egyáltalán nem magától értetődő. Sőt, a szektorban az a nagyon furcsa helyzet állt elő, hogy bár a két nagy hazai gyártó 70-80 százalékban fedezni tudná az ország 2,7 millió tonnás éves acélszükségletét, mégis jelentős részben exportra termelnek, miközben itthoni vevőik külföldről hozatják be az acéltermékeket.

 

Fokozottan igaz ez a jó ideje komoly pénzügyi gondokkal küzdő, jelenleg orosz tulajdonban lévő Dunaferr esetében. A dunaújvárosi acélműben főleg olyan úgynevezett hengerelt termékeket (acéllemezeket) gyártanak, amiket nyugodtan használhatna a hatalmas acéligényű hazai autóipar, de mégsem teszi*Némileg leegyszerűsítve alapvetően kétféle acélipari terméket állítanak elő a gyárak. Az úgynevezett hengerelt lapos acéltermékek azok, amit a feldolgozóipari cégek (például az autó-, vagy a háztartásigép-gyártók) felhasználnak, préselés, és egyéb műveletek után ebből készül például a hűtő, a kocsik alváza, és a radiátor. A másik termékkört, a jóval kisebb hozzáadott értékű betonacélt az építőipar hasznosítja, ebből sokkal kevesebb is fogy, mint a hengerelt termékekből.. Ennek oka, hogy a Dunaferr egyszerűen nem tud olyan minőséget produkálni, amit mondjuk egy Audi, vagy Mercedes elvárna. Persze vannak olyan kevésbé kritikus elemek, ahol jó a magyar acél is, de az igazán nagy mennyiséget igénylő alváz és a karosszériagyártás például nem ilyen. Ezekhez jellemzően Németországból hozatják az acélt az autós cégek, miközben a Dunaferr kénytelen exportálni termékeit. Az elmúlt években a cég árbevételének 60 százaléka származott a határokon túlról, hazai forgalma pedig 2016-ban csökkent.

Csakhogy a Dunafurr középkategóriás termékeket gyárt. Ezért nem csak a nemeteknél nem rúg labdába a minőségi problémák miatt, hanem azokban a szegmensekben sem igazán versenyképes, ahol az ár számít. Egy radiátorhoz például előbb vesznek olcsóbb (és a Dunaferrénél gyengébb minőségű) acélt mondjuk Törökországból a gyártók, mint itthonról. Ráadásul – részben a lazább szabályozási környezet, részben az állami támogatások miatt – a kínai, az orosz, a fehérorosz vagy éppen az iráni exportőrök úgy tudnak árban a Dunaferr alá menni, hogy minőségben ugyanazt hozzák.

 

A cégnél ezen a helyzeten természetesen szeretnének változtatni, és álmodoznak is olyan beruházásról, amivel hatalmasat léphetnének előre minőségben, de ezek még nem konkrét, a megvalósítás előtt álló tervek. Ráadásul egy ilyen fejlesztés 10, de akár 100 milliárd forintos nagyságrendű beruházást is igényelhet, a magyar alapanyag gyenge minősége pedig még ezt követően is versenyhátrányt jelentene.

Persze ez csak elméleti kérdés, hiszen ennyi pénzt nem valószínű, hogy bárki a magyar acéliparba fektetne most. Különösen nem egy olyan cégbe, ami az elmúlt öt évben közel 120 milliárdos veszteséget hozott össze. Bár a vállalatot tavaly megmentő orosz befektető erős ígéretekkel érkezett, ilyen projekt még ezek között sem szerepelt. Arról nem is beszélve, hogy jelen állás szerint ez a bizonyos megmentés sem tűnik tartósnak.

Az ÓAM-nél kicsit jobb a helyzet, aminek magyarázata, hogy az ózdi egység épp az acélipar másik szegmensére, a betonacélra koncentrál. Itt pedig az építőipar felfutása komoly növekedést hozott az elmúlt években mind a megrendelések, mind az árak esetében. A cég ráadásul itthon tudott nagyot nőni, így az előző két már lezárt évében nagyjából annyi bevétele volt a hazai piacról, mint külföldről. Tavalyelőtt emellett – beszámolójuk tanulsága szerint jelentős részben a Lengyelországba irányuló kivitelnek köszönhetően – külföldön is nagyot léptek előre. Így a társaság forgalma öt év alatt a három és félszeresére emelkedett, a 2016-ban pedig hosszú idő után először nyereséget is termelt.

 

Ez persze nem jelenti azt, hogy az államnak feltétlenül jó vétel lenne az ÓAM. A nekünk nyilatkozó ágazati szakértők szerint az import, és különösen az olasz acél még mindig nagyon komoly konkurenciát jelent az ózdi üzemnek, a nagy építőipari vállalatoknak sokszor jobban megéri külföldi beszállítókkal leszerződni, mint a magyar gyárral. Emellett az acélipar a gazdasági ciklusoknak fokozottan kitett ágazat, amit a 2008-as krízis is bizonyított. A válság kirobbanását követően lényegében összeomlott itthon a szektor, a termelés egyik évről a másikra 60 százalékkal zuhant be, és a tíz esztendővel ezelőtti szintet azóta sem sikerült elérni.

Persze, ha a vállalat stabilan építhetne a hazai nagyberuházásokra, akkor az elég biztos helyzetet teremtene számára. A cég vélhetően eddig is haszonélvezője volt az állami projekteknek (legutóbbi éves jelentésükben ki is emelték, hogy szeretnének szerepet vállalni a Puskás stadion felújításában), egy állami átvétel pedig újabb lökést adhatna ezen a területen.

 

A kormány ráadásul más eszközökkel is igyekszik is jobb helyzetet teremteni a hazai acéliparban. Ezt a célt szolgálná a már említett tavalyi cselekvési program is. Az azonban, hogy ezzel mire sikerült jutnia a kabinetnek, egyelőre rejtély, az érintettek ugyanis erre vonatkozó kérdéseinkre sem kívántak válaszolni. Annyi biztos, hogy a munkát az NGM fogja össze, mert bár más tárcák is kaptak feladatokat, kérdéseinkkel rendre a gazdasági minisztériumhoz irányítottak minket. Úgy tudjuk, hogy az NGM fel is vette a kapcsolatot a Magyar Vas- és Acélipari Egyesüléssel, és bizonyos témákban egyeztetett a 15 céget tömörítő érdekvédelmi szervezettel.

Így például állítólag történt előrelépés a képzés területén, illetve megbeszéléseket kezdeményeztek az acélhulladék-kereskedőkkel is. Utóbbiakat arra kívánják rávenni, hogy ne exportálják a Magyarországon összegyűjtött hulladékvasat, hanem legalább a jobb minőségűt adják el a magyar gyáraknak. Ez egyébként szintén a kiszemelt ózdi üzemnek lenne igazán kedvező, mivel az általuk gyártott betonacélhoz sokkal nagyobb arányban lehet ilyen hulladékot használni, mint mondjuk a Dunaferr által előállított termékekhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat acél acélgyártás Dunaferr Ózdi Acélművek Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.