Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. január 9. 17:56 Közélet, Pénz

Eladták az Orbán-család egyik cégét

Kiszálltak a miniszterelnök rokonai a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Zrt-ből. A céget – amelynek nevéből többen arra következtettek, hogy a jól jövedelmező családi bizniszt a határokon túlra is elvinnék Orbánék – 2016 októberében alapították. A társaságnak azóta a kormányfő öccse, Orbán Áron volt a többségi tulajdonosa, ez azonban tavaly év végén megváltozott.

A miniszterelnök testvérének 51 százalékos részvénycsomagját (amelyben egy elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvény is van) az igazgatóság egyik tagja, Bihari Lajos vásárolta meg. Bihariról az Átlátszó korábban azt írta, hogy az elmúlt években a MÁV-csoportnál töltött be különböző vezető gazdasági pozíciókat. Emellett minden bizonnyal az Orbán-család bizalmi embere, ő vezeti ugyanis a szintén a kormányfő rokonságának érdekeltségébe tartozó logisztikai vállalkozást, a Nehéz Kő Kft-t is.

A NAKK-nál nem értek véget a változások Orbán Áron kiszállásával. A miniszterelnök édesapja, Orbán Győző is távozik a cégtől, miután november 22-én lemondott igazgatósági tagságáról. Helyére Bihari Zoltánt választotta meg a társaság közgyűlése. Nem pótolták ugyanakkor a felügyelő bizottság három tagját, akik szintén lemondtak, így ilyen testület most nincs a vállalatnál.

A fejlemények több szempontból is érdekesek. A mostani cégeladással a korábban egyre több feladatot kapó Orbán Áron például teljesen kiszállt a családi bizniszből. Néhány hónappal ezelőtt a NAKK mellett ő tulajdonolta és vezette a Nehéz Kő Kft-t is, utóbbi céget azonban már ősszel átvette tőle az édesapja. Orbán Győző ekkor váltotta le fiát a NAKK Zrt. igazgatóságában is, sokáig azonban láthatóan nem maradt a testület tagja (erről mondott le november végén, alig néhány héttel kinevezése után).

A NAKK egyébként a többi Orbán-céghez képest egyelőre nem hozott túl sok pénzt, inkább csak potenciál volt benne, ha tényleg komolyan gondolták a nemzetközi terjeszkedést. A társaság 2016-ban 21 milliós árbevétel mellett mindössze 95 ezer forintos nyereséget termelt, ami tényleg elenyésző ahhoz képest, hogy a nagyobb cégeikből Orbánék közel 1 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki.

 

Mindenesetre a mostani tulajdonosváltás méltó lezárása az Orbán-cégbirodalom 2017-es évének. A csoportnál ugyanis tavaly nagyon élénk mozgások voltak. A legifjabb testvér leszerelése mellett az egyik legjobban teljesítő (tavaly 730 millió forintos osztalékot fizető) vállalatot, a Gánt Kő és Tőzeg Kft.-t például kettéválasztották. A cég október 1-jéig a kormányfő édesanyja, édesapja, és másik testvére tulajdonában volt ezt követően azonban a tagok megosztoztak rajta. A megmaradó vállalat (ami a Gánt Kő Kft. nevet kapta) kizárólag idősebb Orbán Győzőé lett, míg a cégből kiváló Hahót Tőzeg Kft. Orbán Győzőné és ifjabb Orbán Győző tulajdonába került.

 

Érdekesség, hogy utóbbi tranzakcióhoz egy leltárt is le kellett adnia az éppen szétváló társaságnak, amiből számos érdekesség kiderült. Ilyen például, hogy Mészáros Lőrinc testvérével is üzletel a vállalat, illetve, hogy a két Orbán Győző elég érdekesen vett ki tízmilliókat a társaságból.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz NAKK Zrt Nehéz Kő Kft. Orbán Áron Orbán Győző Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.