Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 4. 10:21 Közélet

Már hármassal kezdődik a munkanélküliségi ráta

Ilyen sem történt még Magyarországon: a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra, az állástalanok becsült száma pedig 178 ezer főre süllyedt az ősz három hónapjában, ami minden eddiginél alacsonyabb munkanélküliséget jelent.

A KSH legfrissebb munkaerő-felmérése szerint szeptember és november között 4 millió 450 ezren dolgoztak az országban, amiből 183 ezren közmunkások voltak, 106 ezren pedig külföldi munkahelyre ingáztak. Így összességében az itthoni nyílt munkaerőpiacon 4 millió 161 ezren dolgoztak, ami új foglalkoztatottsági csúcsot is jelent. Egy év alatt 85 ezer fővel bővült az elsődleges piacon munkát vállalók száma.

A külföldre ingázó dolgozók KSH által becsült létszáma évek óta nagyjából változatlan, azonban ez az adat nem is megbízható, mivel sok háztartást éppen azért nem érnek el a felmérést készítők, mert külföldre költöztek. Szakértői becslések szerint a KSH becslésénél legalább háromszor több magyar, bő 300 ezer fő dolgozhat külföldön.

A közmunkások száma az ősz folyamán is lassan, de mérséklődött. A kormány március végén szigorított a részvételi szabályokon, leszűkítették a kört, aki közmunkára jelentkezhet. Márciusban azt a célt tűzték ki, hogy 2020-ig 150 ezer főre csökkentik a létszámot, ami korábban is teljesülhet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet foglalkoztatottság közfoglalkoztatás KSH munkaerőpiac munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.