Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2017. december 17. 16:16 Közélet

Mennyi támogatást kaphat egy újszülött gyermek után Budapesten?

Nagy különbségek vannak a budapesti önkormányzatok között az újszülöttek után járó támogatásokban. Az V. kerületben akár 170 ezer forintot is kaphatnak a szülők, de olyan kerület is van, ahol semmit. De vajon van-e bármilyen összefüggés a támogatások és a gyermekszületések száma között?

A készpénzes egyszeri támogatás elég egyedi, nem sok országban támogatják ezzel az anyákat. Finnországban évtizedek óta népszerű, hogy az állam egy kezdőcsomaggal lepi meg a szülőket egy kisbaba születésekor. Ebben minden hasznos baba-kellék megtalálható, és sok finn baba első kiságya az ajándékokat rejtő kartondoboz. Magyarországon pedig duplán jár a támogatás: egyrészt az állam 67 500 forint anyasági támogatást nyújt, másrészt a helyi önkormányzatok sokszor még ennél is többet.

Már Budapesten is van olyan kerület, ami a finn példa nyomába eredt, Erzsébetvárosban kapnak babacsomagot az újszülöttek szülei. A legtöbb budapesti kerületben alanyi jogon jár a támogatás, de nagyon változó mértékben. Magyarországon persze arra is gondolni kellett, hogy ne lehessen könnyen trükközni a lakcímekkel, ezért szinte mindenhol a baba születése előtt egy éve meglévő állandó lakcímet várnak el az anyáktól.

 

Összeszedtük a részleteket, és azt is, hogy mire érdemes figyelni:

  • I. kerület: Az újszülöttek esetében a rota vírus elleni oltást is támogatja az önkormányzat.
  • II. kerület: Nincsen, gyermeknevelési támogatás igényelhető alacsony jövedelem esetén, havi összege gyermekenként 5700 forint, egyedül élő esetén 7200 forint
  • III. kerület: 10 000 forint értékű DM utalvánnyal és KÉPMÁS Magazinra történő féléves előfizetés.
  • IV. kerület: csak akkor jár, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85,5 ezer forintot (a mindenkor minimálnyugdíj háromszorosát). Emellett jár babakelengye is.
  • V. kerület: a baba nevére megnyitott Start számlára igen tekintélyes, 170 ezeres összeget utal az önkormányzat.
  • VI. kerület: a csecsemő után fizetett összeg mellett 20 ezer forintot kap minden gyermek, aki a 18. születésnapját betölti.
  • VII. kerület: a támogatás mellett jár egy ajándékcsomag is.
  • VIII. kerület: Az 5 ezer forintos vásárlási utalványt 2017-től már automatikusan adják, mert korábban csak a szülők 20 százaléka igényelte. Emellett adnak 2017-től egy 10 ezer forint értékű ajándékcsomagot.
  • IX. kerület: A 40 ezer forintból 30 ezret Start számlára utalnak.
  • X. kerület: a 10 ezres Start támogatás mellett lehet külön igényelni babakelengye csomagot.
  • XI. kerület: a 28 500 forint helyett 99 750 forint jár, ha gyermekenként, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 71 250 forintot. Két éves bejelentett lakcím kell, szociális alapon jár kérelemre, nem automatikusan.
  • XII. kerület: csak szociális alapon jár, és csak akkor, ha az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 61 700 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetén a 71 400 forintot.
  • XIII. kerület: Start számlán írják jóvá.
  • XIV. kerület: kérelemre jár mindenkinek az összeg.
  • XIII. kerület: Az összeg fele készpénz, a másik fele pedig oltási támogatás.
  • XVI. kerület: babakelengye jár.
  • XVII. kerület: igényelni kell, és babacsomag jár.
  • XVIII. kerület: babacsomag jár.
  • XIX. kerület: babacsomag jár mindenkinek, szociális alapon támogatás, ha az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 290 százalékát (82 650), fogyatékkal született gyermek és gyermekét egyedülállóként nevelő szülő esetében annak 320 százalékát (91 200).
  • XX. kerület: igényelni kell.
  • XXI. kerület: Start számlára fizetik be kérelemre, összege 20 ezer forint. További támogatások rászorultsági alapon (57 ezer forint). Babköszöntő csomag mindenkinek jár.
  • XXII. kerület: nyugdíjminimum kétszeresét nem haladhatja meg az egy főre jutó jövedelem, ami jelenleg 64 ezer forint, rászorultsági alapon további támogatás érhető el, összege 40 ezer forint.
  • XXIII. kerület: a nyugdíjminimum tízszeresénél nem lehet magasabb a jövedelem, azaz jelenleg 285 ezer forint.

Abból a szempontból is érdekes megnézni, hogy hol mekkora támogatást adnak, hogy ennek milyen kapcsolata lehet az újszülöttek születésének számára. A KSH adatai közül kigyűjtöttük a budapesti kerületek népességszámát és az éves lakosságszámot, és kiszámoltuk, hogyan alakult az ezer főre jutó élveszülésesek száma az elmúlt 21 évben.

 

A következő ábrából pedig kiderül, van-e bármiféle kapcsolat a támogatások mértéke és az újszülöttek száma között. A magasabb támogatásoknál nem igazán látszik, hogy segítenének a születések számának felpörgetésében, inkább azt lehet látni, hogy ott adnak magasabb támogatásokat, ahol eleve kevesebb gyermek születik. A legtöbb gyermek arányaiban Józsefvárosban születik, ahol az egyik legkevesebb támogatást adják, és még az 5 ezer forintos támogatást sem kérte a jogosultak 80 százaléka.

 

Jelenleg Magyarországon a kormányzat sokféle támogatással igyekszik a gyermekvállalást segíteni, mégis az átlagnál jobban csökken a magyar lakosság száma Európában, a 2006 és 2017 közti időszakban évente átlagosan 0,25 százalékkal lettünk kevesebben.

 

Ehhez képest a gyermekvállalást segítő támogatások GDP-hez viszonyított szintje viszonylag magas (főleg ahhoz képest, hogy egyébként jóléti kiadásokban mennyire elmarad Magyarország az EU átlagos szintjétől). Globális szinten is kiemelkedően hosszú időt biztosítanak Magyarországon a szülőknek, hogy otthon maradhassanak a gyermekükkel.

 


Ezek is jól mutatják, hogy az anyagi ösztönzőknél jóval összetettebb döntések befolyásolják, hogy mennyi gyermeket vállalnak az emberek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet anyasági támogatás Budapest családi támogatás kerületek önkormányzati támogatás újszölött Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Pletser Tamás
2024. április 9. 04:34 Közélet

Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok

Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.