Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. november 8. 12:32 Közélet

A Rádió 1 után a Class FM sávja is Andy Vajna közelében landolhat

Ahogy arra számítani lehetett, mindössze két cég jelentkezett be az egyetlen országos kereskedelmi rádióért, és ezek közül az egyik erősen kötődik Andy Vajna filmügyi kormánybiztoshoz. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatása szerint a keddi határidőig csak az országos frekvenciát korábban is használó, Class FM-et működtető Advenio Zrt, és egy, a szektorban is kevésbé ismert vállalat, a Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft. adta be ajánlatát a hatóság által kiírt pályázatra.

Az Advenio indulása nem meglepetés, a kezdetektől mindenki kész tényként kezelte, hogy a frekvenciájától megfosztott társaság nekifut a tendernek. A Hold Kft. bejelentkezése ugyanakkor elsőre akár furcsa is lehet, de csak addig, amíg meg nem nézzük, kik állnak a társaság mögött.

A vállalat 2012-es alapítása óta egészen idén júniusig egy testvérpár, Holdampf Ilona és Holdampf Sándor érdekeltségébe tartozott. A társaság már jó ideje működtetett egy-egy rádiót Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron. A két csatorna azonban idén júniusban csatlakozott Rádió 1 folyamatosan bővülő hálózatához, azóta utóbbi adása hallható a két frekvencián.

Nem csak az adás változott azonban: egy héttel azelőtt, hogy az összeborulásra az NMHH is rábólintott volna, a Hold Kft. új tulajdonoshoz került. A céget az Andy Vajna által alapított, és részben az ő kezében lévő Lucky Ventures Kft. nevű vállalat vette meg.

Így azonban a Hold Kft. nem indulhatott volna a Class FM frekvenciájára kiírt pályázaton, a törvényi szabályozás értelmében ugyanis az országos rádió üzemeltetőjének más csatorna nem lehet a kezében. Azaz Vajna nem tarthatta volna meg a Rádió 1-t, ha az országos adót is akarja.

A megoldás az lett, hogy a Hold Kft. (egész pontosan annak tulajdonosa, a Lucky Ventures) váltott ismét gazdát. Utóbbi társaság szeptember végén Bakai Mátyáshoz került, aki már korábban is tulajdonos volt a cégben, és aki nem mellesleg nagyon furcsa körülmények között nagyjából ekkor mondott le a Rádió 1 ügyvezetéséről.

Magyarul az egyetlen országos kereskedelmi rádióra egy olyan cég pályázott, ami másfél hónapja még részben Andy Vajna tulajdonában volt, most pedig egy a filmügyi kormánybiztoshoz közeli üzletember birtokolja és vezeti.

Érdekesség, hogy valószínűleg sem a Hold Kft-nek, sem a Lucky Venturesnek nem volt elég pénze ahhoz, hogy egy ilyen pályázaton elinduljon. A két cégnek az együttes eszközállománya sem érte el tavaly év végén a 30 millió forintot, és semmi jel nem utal arra, hogy a tulajdonosok azóta tettek volna pénzt a társaságokba. Márpedig ahhoz, hogy valaki érvényesen pályázhasson, a jövőbeli éves működési költségek egynegyedét, azaz nagyjából 500-600 millió forintot egy bankszámlán el kell helyeznie. Természetesen ezt minden bizonnyal a Hold Kft. is megtette, de nem saját forrásból, a pénz az MKB-tól érkezett. A társaság, illetve tulajdonosa a Lucky Ventures hat napja kötött egy zálogszerződést a Mészáros Lőrinchez és Matolcsy Györgyhöz kötött hitelintézettel.

A nyertesről végső soron a médiahatóság ügydöntő szerve, a Médiatanács határoz majd, elég meglepő lenne azonban, ha nem a Hold Kft-t hoznák ki győztesnek. Ha ugyanis nem lenne egyértelmű politikai szándék a korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Advenio ellehetetlenítésére, akkor a pályázat kiírására sem került volna sor, és nem mondott volna le súlyos százmilliókról az állam csak azért, hogy ne a Class FM szóljon az országos frekvencián.

Foto: AFP/Europress

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Andy Vajna Class FM országos kereskedelmi rádió Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.