Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. október 31. 13:54 Állam, Piac

Csak két országban kisebb a munkanélküliségi ráta az EU-ban, mint Magyarországon

Nem csak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban lendületben van a munkaerőpiac. 2009 eleje óta először történt szeptemberben, hogy 9 százalék alá csökkent a munkanélküliségi ráta az eurózónában, míg a teljes EU-ban a gazdaságilag aktív népesség 7,5 százaléka volt munkanélküli ősz elején, ami 2008 novembere óta példátlan.


A magyar munkanélküliségi ráta a legkisebbek között van, csak Csehország, Németország (és Málta) előznek meg minket. Az Eurostat közlésében még az augusztusi munkanélküliségi mutató szerepel, ám a KSH által itthon közölt háromhavi mozgóátlagból már kiderült, hogy július és szeptember között 4,1 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ezek alapján elképzelhető, hogy az Eurostat felé közölt havi munkanélküliségi mutató is mérséklődött szeptemberben.

Bár a hivatalos munkanélküliségi mutatónk kiugróan jónak számít az EU-ban, egész máshol lennénk a rangsorban, ha a közmunkát is munkanélküliségnek tekintenénk. A munkanélküliek és a közmunkások aktívakhoz viszonyított aránya július és szeptember között 8,2 százalék volt, ami már magasabb az uniós átlagnál és egyáltalán nem számít jónak az EU-ban.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Szecsődi Balázs

Állam Piac Európai Unió Eurostat közfoglalkoztatás munkaerőpiac munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Wiedemann Tamás
2018. november 14. 16:33 Állam, Élet

Egy év alatt két Mercedest nyert ugyanattól a cégtől Magyarország legszerencsésebb embere

A Ferrero Rocher tavaly és idén is kisorsolt egy Mercedest a nyereményjátékban résztvevő vásárlók között. Ugyanaz nyert, aki tavaly. Hogy lehet ez?

Jandó Zoltán
2018. november 13. 14:42 Állam

Ott is vannak Európában halálutak, ahol kevésbé várnád

Kelet-Európában – és ez alól Magyarország sem kivétel – kevesebb személyi sérüléssel járó balesetben halnak meg jóval többen, mint nyugaton.

Fontos

Torontáli Zoltán
2018. november 14. 06:53 Piac

Hogy kerülhetsz be egy áruval az Aldi polcaira?

Elbeszélgettünk néhány aldis beszerzővel arról, hogyan döntik el, mit vesznek meg, és mit nem. Tudod, hány palack bort kell legalább szállítani, vagy hogyan lehet bejuttatni a magyar paprikát az osztrák Aldiba?

Kasnyik Márton
2018. november 13. 12:51 Podcast

A nagy transzferár-trükközés igazi tétje

Tényleg fontos nekünk, hogy egy-egy multinacionális vállalat hogyan áramoltatja a pénzt az országok között? G7 podcast, a vendég a cikksorozatunk szerzője.

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.