Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. október 19. 15:07 Közélet

Nagy pénzosztást rendeztek nyár végén a minisztériumokban

Augusztusban a legalább öt fős cégeknél dolgozók nettó 200 ezer forintot, a központi költségvetésnél dolgozók pedig nettó 216 ezer forintot vihettek haza átlagosan – derült ki a KSH csütörtökön közzétett bérstatisztikájából. Ezek a számok nem tartalmazzák a közmunkások béreit.

 

Reálértéken és országos szinten a nettó fizetések 9,1 százalékkal voltak magasabbak a nyár utolsó hónapjában, mint egy évvel korábban. Ugyanez a növekedés csak a vállalkozások körében 8,6 százalékos volt, míg a költségvetésnél dolgozók nettó reálbére 11 százalékkal volt magasabb.

Az állami béremelési programoknak köszönhetően a költségvetésnél dolgozók fizetése az elmúlt két évben gyorsabban nőtt, mint a versenypiaci munkavállalóké. Ez azért van, mert ezek az életpálya-modell programok jellemzően az alacsonyabb fizetési kategóriájú állami dolgozókat érintik, akiknél egy relatíve kisebb összegű emeléssel is százalékosan nagyobb bérnövekedést lehet elérni.

 

A vállalkozások augusztusban nem nagyon hajtottak végre további béremeléseket az előző hónaphoz képest, a prémiumok, jutalmak nélküli rendszeres bruttó fizetések mindössze ezer forinttal nőttek, 288 ezer forintra.

Az egész évet tekintve azonban még mindig szép a bérdinamika: az év első nyolc hónapjában jutalmakkal együtt 11,1 százalékkal, jutalmak nélkül 11,4 százalékkal emelték a bruttó fizetéseket a legalább öt fős cégek. Ehhez a drasztikus minimálbér-emelés mellett a munkaerőhiány miatti fokozódó bérverseny is hozzájárult.

A költségvetési dolgozók bérnövekedését az húzta fel augusztusban, hogy a központi közigazgatásban nagy, egyszeri pénzosztást rendeztek.

Július és augusztus között 113 ezer forintot ugrott az általános közigazgatásban dolgozók bruttó fizetése, így nettó értelemben átlagosan 75 ezer forinttal többet vihettek haza.

Az elmúlt három év adatait elnézve augusztusban mindig osztottak jutalmakat a minisztériumokban, de még sosem volt bruttó értelemben hat számjegyű az ugrás. A rendszeres fizetések összege ugyanakkor  itt sem változott.

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet állami szektor bérek béremelés központi közigazgatás versenyszektor Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.