Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. október 11. 16:43 Élet, Közélet

Több mint 13 százalékos béremeléssel kerüli el a sztrájkot az Auchan

Nem lesz sztrájk az Auchannál, miután a szakszervezetek és az áruházlánc kedden este megállapodott a jövő évi béremelésben.

Eszerint a vállalat november 1-től előrehozott, általános béremelést hajt végre. Az összes áruházi alkalmazotti (nem vezetői) beosztású munkatárs átlagosan 13,6 százalékos béremelést kap. Az átlagosan elérhető havi bruttó jövedelme így 247 ezer forint lesz. A menedzseri pozícióban dolgozók bérét is emelik. Mindez összesen több mint 2 milliárd forint költséget jelent 2018 végéig az Auchan Retail Magyarország számára.

A sztrájk lehetősége azért merült fel, mert a tárgyalások kezdetén nagyon messze voltak egymástól az elképzelések. Az Auchan eredetileg 8 százalékos emelést ajánlott, miközben a dolgozók 25 százalékot szerettek volna elérni. A 13,6 százalék azt jelenti, hogy nem félúton állapodtak meg, a szakszervezet többet engedett, mint a cég.

Az Auchannál összesen 6500 ember dolgozik, közülük mintegy 1500-an szakszervezeti tagok. Az Auchan egyébként 2016-ban igyekezett elébe menni a dolgozói követeléseknek, akkor 15 százalékkal emelte a fizetéseket. Ez azonban hamarosan kevésnek bizonyult, hiszen idén 25 százalékkal kötelezően emelni kellett a garantált bérminimumot, amelyet az alkalmazottak jelentős része kap.

(MTI Fotó: Soós Lajos)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet auchan kiskereskedelem sztrájk Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.