Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. október 10. 14:06 Állam

Talán sosem tudjuk meg, mennyibe is került a vizes vb

Újabb két vizes világbajnoksághoz kötődő szerződést módosítottak, aminek eredményeként ismét több, mint 170 millió forinttal drágult a július végén lezárult esemény. Az uniós közbeszerzési nyilvántartásában megjelent hirdetmények szerint a Duna Aréna és a szurkolói zónák (az úgynevezett FINA Market) üzemeltetése 50, a vb-hez kapcsolódó biztonsági szolgáltatások pedig 72 millió forinttal kerültek többe a korábban tervezettnél.

Az indoklás mind a két esetben az volt, hogy a szervezők az eredetileg rögzítetthez képest további szolgáltatásokat rendeltek meg. Arra például csak augusztus közepén jöttek rá, hogy nem a hónap, hanem az év végéig kell az üzemeltetési feladatokat megoldani, ezért módosították a megállapodást.

A biztonsági szolgáltatások drágulását ennél is furcsább magyarázattal támasztották alá. Itt mások mellett azért emelkedtek a költségek, mert a Masters vb-n a vártnál többen mentek a magyar csapat vízilabda meccseire, és az is meglepetésként érte a szervezőket, hogy a világbajnokság, és az utána következő Masters vb között volt egy hét szünet (az eredeti szerződést öt hónappal az esemény kezdete előtt írták alá, úgy tűnik akkor még más volt a terv).

A két szerződés közül egyébként a biztonsági szolgáltatásokról szóló talán az érdekesebb, és nem csak azért, mert ez jóval nagyobb (a mostani emelés után 1,17 milliárd forint) értékű, hanem, mert a megbízást a vb egyik legnagyobb nyertese, a Valton-Sec Kft. kapta. Ahogy minden más a világbajnoksághoz köthető őrzés-védelmi feladatot, így a Duna Aréna teljes körű vagyonvédelmét, és a szervező cég létesítményeinek biztosítását is. A társaság már a módosítás előtt is 1,4 milliárd forintot keresett a vizes vb-n, ez emelkedett most másfél milliárd közelébe.

Ráadásul a Valton tulajdonosára más területen is számítottak a szervezők. Varga Lajos – akiről a index.hu tavaly azt írta, bármikor bárkit felhívhat az Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal hármasból – egy másik cégével is kapott megbízást a Bp2017 Kft-től. A Luxury Limousine Service Kft. a gépjárművezetői és kapcsolódó szolgáltatásokra kiírt meghívásos tendert nyerte el. A pályáztatás érdekessége az volt, hogy – amint erről a Magyar Nemzet júliusban beszámolt – a megbízás úgy került a Fidesz-közeli vállalkozóhoz, hogy a három meghívott cég közül az egyik konkurens le sem adott ajánlatot (sőt az ügyvezető nem is tudta mi a helyzet az éves árbevételüknél nagyobb bevételt ígérő tenderrel), míg a másiknak nem volt elég erőforrása a feladat ellátásához.

A vizes világbajnokság költségei – a hivatalosan is közzétett tenderek alapján – már az esemény kezdete előtt közelítették a 105 milliárd forintot, azóta pedig számtalan esetben módosítottak már meglévő szerződéseket, illetve jelentettek be újabbakat. Azt, hogy a végül mennyibe került az ország történetének legnagyobb sporteseménye, azonban nem csak azért nem lehet megmondani, mert még mindig napról napra kerülnek elő eddig nem ismert kiadások, hanem azért sem, mert az egyik legnagyobb beruházásra még csak közbeszerzést sem írtak ki. Az elvárt csúcsminőségű digitális televíziózás feltételeinek megteremtésére, illetve az esemény kiszolgálására is alkalmas internetes hálózat kiépítésére az Antenna Hungária (AH) több 10 milliárd forintot költött. Azt azonban, hogy pontosan mennyit, és mire nem tudni, ezt ugyanis az állami cég még a közérdekű adatigénylésünkre sem volt hajlandó elárulni.

Fotó: AFP/Europress

Állam Duna Aréna Valton vizes vb Olvasson tovább a kategóriában

Állam

Jandó Zoltán
2018. november 13. 14:42 Állam

Ott is vannak Európában halálutak, ahol kevésbé várnád

Kelet-Európában – és ez alól Magyarország sem kivétel – kevesebb személyi sérüléssel járó balesetben halnak meg jóval többen, mint nyugaton.

Rigó Anita
2018. november 12. 16:13 Állam, Élet

Magyarországon egy apa nem lehet annyira családcentrikus, hogy otthon maradjon a gyerekkel

Nálunk még most is nagyon erős a hagyományos kenyérkereső apai szerep támogatottsága, Németországban viszont más a helyzet.

Jandó Zoltán
2018. november 9. 13:18 Állam, Pénz

Kevés volt a felcsúti focinak 19 milliárd, visszamenőleg kaphattak újabb százmilliókat

Valószínűleg egy jogszabály-módosításnak köszönhetően juthatott újabb közel egymilliárd forinthoz, így összesen már 20 milliárdnyi közpénzből szépülhet az akadémia.

Fontos

Kasnyik Márton
2018. november 13. 12:51 Podcast

A nagy transzferár-trükközés igazi tétje

Tényleg fontos nekünk, hogy egy-egy multinacionális vállalat hogyan áramoltatja a pénzt az országok között? G7 podcast, a vendég a cikksorozatunk szerzője.

Hajdu Miklós
2018. november 13. 06:56 Tech

Adatszemüveg és virtuális valóság: szinte olyan lesz az autógyári munka, mint egy videójáték

Tablet, okosóra és hamarosan adatszemüveg egészíti ki karbantartók szerszámkészletét a magyarországi autógyárakban.

Bucsky Péter
2018. november 12. 06:53 Piac

Évi 48 milliárd forintnyi társasági adót trükközhet ki az országból 30 magyarországi multi

Ha csak a legnagyobb multik abbahagynák a nyereség kijátszását, egy pillanat alatt 1 százalékot nőne a magyar GDP. A nagy transzferár-trükk, harmadik rész.