Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. október 4. 10:10 Élet, Közélet

Éleződik az osztályharc: most már az Auchanban is felmerült a sztrájk

Teljesen mást gondol a jövő évre tervezett béremelésről az Auchan és a dolgozók jelentős részét tömörítő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Sáling József, a KASZ elnöke azt mondta nekünk, az áruházlánc összességében mintegy 8 százalékkal tervezi megemelni a bértömegét, ahhoz azonban 25 százalékos növelés kellene, hogy az alkalmazottak megkapják, amit szeretnének.

Az Auchannál összesen 6500 ember dolgozik, jelentős részük a garantált bérminimumot kapja, azaz bruttó 161 ezer (nettó 107 ezer) forintot visz haza. Náluk körülbelül havi 30 ezer forintot jelent az a különbség, ami most a cég és a szakszervezet elképzelései között van. A garantált bérminimumot jövőre ugyan bruttó 180 ezer forintra kell emelni, vagyis nettó 107 ezer helyett 120 ezer forintot keresnek majd a dolgozók, ám ők ennél jóval többet szeretnének kiharcolni.

A felek jövő hét kedden ülnek újra tárgyalóasztalhoz, és ha akkor sem közelednek egymáshoz az elképzelések, keményebb fellépésre szánhatják el magukat a dolgozók.

Az Auchan tavaly 15 százalékkal emelte a fizetéseket, amivel előzte a többi kiskereskedelmi vállalatot. Arra azonban nem számított, hogy idén 25 százalékkal kötelezően emelni kellett a garantált bérminimumot, és ezzel a korábbi 15 százalékos előnye eltűnt. A riválisokhoz hasonlóan a magasabb béreket az Auchan csak úgy tudja kigazdálkodni, hogy az előírt minimumon tart mindenkit, akit csak lehet, illetve a kilépő alkalmazottak helyére nem vesz fel újakat. Emiatt a dolgozók terhelése jelentősen nő. Feszültséget okoz az is, hogy a megemelt garantált bérminimum közelebb került a magasabb beosztásokban dolgozók bérszintjéhez.

A Tescónál hasonló okok vezettek arra, hogy a cég dolgozóinak jelentős része szeptember 8-án és 9-én sztrájkba lépett, és a lánc komoly forgalomkiesést szenvedett el. Akkor szombat estére a 206 boltból 27-et átmenetileg be kellett zárni, és a szakszervezetek szerint a munkabeszüntetés támogatottsága a dolgozók között 80 százalékos volt.

A felek itt is folyamatosan tárgyalnak, legutóbb hétfőn ültek asztalhoz, de nekik sem sikerült megállapodniuk, az egyeztetéseket október 13-án folytatják. A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a Tescónál mindenki legalább bruttó 180 ezer forintot keressen, és bővítsék a létszámot, mert ott is nagy a teher a dolgozókon. Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke azt mondja, nem változtak a követeléseik, és látnak esélyt arra, hogy sikerül megállapodni a Tescóval.

A kiskereskedelmi forgalom egyébként a Központi Statisztikai Hivatal friss becslése szerint augusztusban 4,6 százalékkal emelkedett. Továbbra is a tartós fogyasztási cikkeket is tartalmazó csoport húzza az ágazatot, ebben a termékkörben 7,7 százalékos volt az augusztusi növekedés, az élelmiszerek forgalma csak 2,9, az üzemanyagoké pedig 2,6 százalékkal nőtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Közélet auchan kiskereskedelem szakszervezet sztrájk Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.