Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. július 4. 13:34 Adat

Nagy kérdés, meddig tartják meg dolgozóikat a szenvedő magyar iparvállalatok

Átmeneti volt csak az áprilisi javulás az ipari termelésben, májusban ugyanis visszasüllyedt a statisztika az év elején tapasztalt, rendkívül alacsony szint közelébe. A csökkenő trend több mint két éve tart, így egyre égetőbb kérdés, hogy a cégek mikor adják fel a munkaerő tartalékolását, illetve hogy meddig fogja még vissza a gazdasági teljesítményt az ipar.

Számokban: éves alapon 2,6 százalék, az előző hónaphoz képest 1,3 százalék volt a csökkenés májusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint. Az ipari termelés az év első öt hónapjában 4,1 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában. A 2021-ben mért szinthez képest nagyjából hét százalékkal maradt el a kibocsátás két hónapja.

Alulnézet: nőtt a járműgyártók termelése májusban, de az ágazatot régóta övező pesszimizmusnak még nincs vége. A győri Audiban például rövidesen sor kerülhet egyes gyártósorok részleges vagy teljes leállítására és több száz fő elbocsátására a 444 információi szerint, noha tavasszal még viszonylag megnyugtató hírek szóltak az üzemben dolgozók kilátásairól.

  • Csökkent a termelés az akkumulátorgyárakat is magából foglaló villamos berendezés gyártásában. Ebben az ágazatban már hónapok óta hallani leépítésekről, és a napokban a CATL is elbocsátásokba kezdett a Telex értesülései szerint. Kérdés tehát, hogy az új jármű- és akkumulátoripari beruházások valóban húzhatják-e a magyar gazdaságot a közeljövőben.

Tágabb kontextus: az ipar sorsa nagyban függ az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti tárgyalások eredményétől. Jól jelzi az ezzel kapcsolatos feszült várakozást, hogy Németországban négy hónap után először csökkent az iparvállalatok rendelésállománya, ugyanis az ügyfeleik inkább kivárnak, derül ki a Bloomberg cikkéből.

  • Több feltétel adott a recesszióból való kilábaláshoz Németországban, de az amerikai büntetővámok miatti bizonytalanságok miatt még mindig van esély a válság további elhúzódására. A július 9-i határidő előtt mindenesetre úgy tűnik, az unió kompromisszumra késztetheti az Egyesült Államokat az amerikai lap szerint.

Reakciók: az ipar a gödör alján lehet, hiszen az elmúlt hat hónapban már nincs trendszerű süllyedés” – fogalmazott lapunkhoz eljuttatott kommentárjában Virovácz Péter. Idén az ipar lefelé fogja húzni a magyar gazdaság teljesítményét, és az ágazatban egyre többen dönthetnek az elbocsátások mellett a munkaerő tartalékolása helyett az ING elemzője szerint.

  • „A mai adat egyértelműen rontja a második negyedéves GDP-vel kapcsolatos várakozásunkat” – írta Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő közgazdásza az elemzésében, és arra is figyelmeztetett, hogy a keresleti kockázatok miatt a gazdaságpolitikának nem célszerű egy-két iparágra koncentrálnia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi még alig érezzük, de eléggé zsugorodik az AudiA 2020-as évek eddig egyértelműen az európai termelés leépítéséről szólnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat akkumulátorgyártás ipari termelés járműgyártás termelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.