Továbbra is megérheti Szerbiában élelmiszert vásárolni, ha valaki célirányosan megy ki, és előre megtervezi, hogy mit akar venni – ez volt a tanulsága a szabadkai kirándulásnak, amit április 11-én tettünk. A Magyarországon árrésstoppal korlátozott 30 termékből 26-nak találtuk meg az összehasonlításra alkalmas szerb megfelelőjét, az aktuális (legalacsonyabb) magyar árakat pedig az Árfigyelőből néztük ki (a szerb dinár középárfolyama 3,47 forint volt aznap, az árakat ezzel az árfolyammal számoltuk át).
Szabadkán a legnagyobb hipermarketet látogattuk meg, és azt tapasztaltuk, hogy a magyar árrésstop hatékony lett: a 26 vizsgált termék közül 20 esetében lehet olcsóbbat találni Magyarországon.
A tejföllel és a tojással viszont nagyot lehet nyerni Szabadkán, ezek a magyar árrésstop mellett is több mint 40 százalékkal olcsóbbak Szerbiában. A 400 grammos tejföl például mindössze 208 forintba kerül. Magyarországon többféle boltban lehet kapni 450 grammos tejfölt 425 forintért, és még a legolcsóbb akciós tejföl is 379 forintba kerül.
Tojást is érdemes nagy tételben venni, alig emlékezni már arra, amikor Magyarországon 40 forintba került egy tojás, Szabadkán viszont ebben az árkategóriában válogathatunk az M-es és az L-es méret között is. Magyarországon a 10 darabos M-es tojás 723 forinttól indul, Szerbiában azonban 30 darabos kiszerelésben lehet kapni már 1248 forintért is.
Leértékelt tojás az egyik szabadkai hipermarketben 2025. április 10-én. Forrás: G7
Vajat és étolajat is megérheti a határ túloldalán venni, a legolcsóbb 250 grammos sütőmargarin 395 forint volt a bevásárlás napján Magyarországon, a szerbiai 250 grammos „kockamargarin” viszont csak 243 forintnak megfelelő dinár volt. A literes napraforgó-étolaj ára 738 forinttól indult az Árfigyelő szerint, Szerbiában azonban 555 forintért lehetett kapni.
A liszteknél közel sem volt ekkora különbség, de egy bevásárlótúra során azt is érdemes lehet importálni: a 187 forintos legolcsóbb magyarországi búzafinomlisztet veri az 50 dináros (173 forintos) szerbiai megfelelője, a rétesliszteknél pedig 215 forint helyett csak 55 dinárt (191 forintot) kell fizetni.
Leértékelt sütőmargarin az egyik szabadkai hipermarketben 2025. április 10-én. Forrás: G7
Az árrésstopos termékek többsége ugyan drágább Szerbiában, mint Magyarországon, de érdemes körülnézni a többi polcon is.
Magyarországon közel sem számít annyira népszerűnek az ajvár, mint a Balkánon, éppen ezért nincs akkora verseny a gyártók között, a kevés ajvárt pedig csak drágábban lehet eladni. A Magyarországon kapható 690 grammos ajvár 2399 forintba kerül, Szabadkán viszont lehet venni hasonló (680 gramm) méretben 305 dinárért (1058 forintért) is.
Az egyik népszerű öblítőmárka XXL-es kiszerelése 40 százalékkal olcsóbb Szerbiában: Magyarországon 2634 forintot kellett volna fizetnünk érte, kint azonban megvettük 450 dinárért (1561 forintért). A 100 százalékos ananászlé 220 dinár (763 forint), ennél Magyarországon csak akciós időszakban lehet olcsóbbat találni, az ezer forint feletti ár a jellemző.
A gyümölcsök és a zöldségek jellemzően olcsóbbak Szerbiában, kivéve az árrésstopos burgonyát és fokhagymát. A cigarettán is lehet spórolni, a 2100 forint feletti magyarországi átlagárhoz képest a szerbiai polcokon 370 dinárért (1284 forintért) sorakoznak a dobozok.
A Szerbiából, azaz az Európai Unión kívülről behozott termékekre szigorú vám- és adóügyi szabályok vonatkoznak.
Közúton legfeljebb 300 euró értékben lehet termékeket behozni alkalmi jelleggel, személyes használatra vagy ajándékba, de ezen belül cukorból évente és személyenként 20 kilogram a vámmentes mennyiség, cigarettából pedig alkalmanként 40 darab (tehát két doboz) a felső határ.
Az alkoholos italok közül a sörnél 16 liter, a bornál 4 liter, 22 százalék alatti más alkoholtartalmú italoknál 2 liter, afelett (tehát a tömény italoknál) pedig 1 liter a legnagyobb vámmentes mennyiség.
Üzemanyagból – a járműben lévőn túl – legfeljebb csak 10 litert lehet áthozni a határon, heti egy alkalommal, ez azonban pillanatnyilag nem nagyon aktuális, mert a benzin és a dízel is olcsóbb Magyarországon.
A többi árrésstopos termékekért ma már nem érdemes kiutazni, a burgonya sokkal drágább, de a túró és a trappista sajt is több mint kétszer annyiba kerül Szabadkán: a 900 grammos túrót 2151 forintnak megfelelő dinárért láttuk, a legolcsóbb trappista pedig 450 grammos csomagolásban van, és átszámolva 2013 forintba került. A gouda sajt ugyan olcsóbb Szerbiában, de nem sokkal, a 100 dináros kilónkénti ár nagyon hasonló a magyarországi 3499 forintoshoz.
Csirke- és pulykahúspult az egyik szabadkai hipermarketben 2025. április 10-én. Forrás: G7
A csirkemellfilé éppen 10 százalékkal drágább Szerbiában, mint Magyarországon: az itthoni hipermarket 1966 forintos ajánlatával szemben a kinti (átszámolva) 2151 forintos ár most nem versenyképes. Húst, tejet, zsírt, kristálycukrot és joghurtot sem érdemes hazahozni.
Szabadkán ugyanakkor közismerten működik egy nagy ócskapiac is, ahol a sokkolótól kezdve a viperán át a hajnyíróig mindent ajánlgatnak már a bejáratnál is, belül pedig például olajos magvakat, cipőket, ruhákat, szobanövényeket és ékszereket is lehet elég olcsón vásárolni.
Adat
Fontos