Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. január 15. 10:26 Adat

A 257 milliárdos propaganda is hozzájárulhatott Rogán Antal szankcionálásához

A kék kormányzati plakátok nyolc évvel ezelőtti megálmodása óta összesen több mint 257 milliárd forintot költött ilyen kommunikációs kampányokra a múlt héten amerikai szankciós listára tett Rogán Antal minisztériuma.

  • A Miniszterelnöki Kabinetiroda kampányokra kiírt tenderei a kezdetektől „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” kódnév alatt futnak. Ez egészült ki 2018 végén az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátásával”.
  • A közbeszerzéseket a minisztérium nagyon konzekvensen meg is számozza. Az utolsó elérhető tájékoztatás szerint előbbiből (az állampolgári tájékoztatásból) szűk nyolc év alatt 47 darab volt, míg utóbbiból (az Európa jövőjét érintő kommunikációból) 2018 novembere óta 39.
  • A közbeszerzések értéke elég széles sávban szóródott, igaz, az elmúlt három-négy évben a jelek szerint elkezdték valamennyire egységesíteni őket. Ebben az időszakban egyre gyakoribbak voltak az olyan kiírások, ahol a keretösszeg épp megegyezett egy korábbi tenderével.
  • A legnagyobb értékű közbeszerzések közel 12 milliárd forint összértékűek voltak. Ilyet írtak ki például 2020 májusában a covid-időszakban és 2022 februárjában, az országgyűlési választások előtt is. Akadt azonban mindössze 140 milliós tender is.
  • A 257 milliárdos teljes költés nagy része egy olyan cégcsoporthoz vándorolt, amely a piaci szereplők és az ágazati adatok alapján is masszívan túlárazva dolgozik. Ezért vélekednek többen úgy, hogy az ilyen kommunikációs kiadások is hozzájárulhattak Rogán Antal szankcionálásához.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHova tűnik a pénz, ha tényleg mindent hatszorosan túláraznak Rogánék?Miután Magyar Péter három-hatszorosan túlárazott állami kommunikációs költésekről beszélt, megnéztük, mennyi extraprofitja van az érintett cégeknek, és mi lehet a pénz útja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMonopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhezA három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEzermilliárdos korrupciógyanús ügyek miatt szankcionálhatták Rogán AntaltA kommunikációs tenderek összértéke önmagában is eléri ezt a nagyságrendet, az autópálya-koncesszió esetében pedig ennél is sokkal több pénzről van szó.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat plakátkampány propaganda Rogán Antal szankció Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.