Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. szeptember 21. 13:47 Adat

Grafikonon, hogyan áradt a Duna Budapestnél

Szombat hajnalban tetőzött a Duna Budapesten. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint reggel már csökkent a vízállás: nyolc órakor három centiméterrel volt alacsonyabb, mint három órával korábban.

  • A legmagasabb vízállás végül nem érte el azt a szintet, amit a hét elején jósoltak. Az akkori becslések ma estére 850 centiméter feletti csúcsot vetítettek előre. A fővárosban az eddigi legmagasabb vízállást 2013-ban mérték, akkor 891 centiméteren tetőzött a Duna.
  • A vízállás azonban így is rendkívül gyorsan emelkedett elmúlt bő egy hétben. Volt olyan nap, amikor másfél méterrel került feljebb. A szeptember 10-i mélypontnál pedig a mai 830 centiméteres csúcs több mint 7 méterrel magasabb, azaz a napi átlag emelkedés is 70 centi volt.
  • Közben ezzel arányosan nőtt a folyam vízhozama is. Szeptember elején tartósan 1500 köbméter alatt volt másodpercenként, tegnap este óta azonban már a nyolcezer köbmétert is meghaladja.
  • Az árhullám tehát elkezdett levonulni, a Duna az alsóbb magyarországi szakaszain azonban még mindig árad. Bajánál például csak kedd hajnalra várják a tetőzést, addig még hetven centit emelkedhet a vízállás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat áradás árvíz Duna Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.